Csúszik a BKV-s SMS-jegy bevezetése
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A főváros vezetése keddi ülésén elhalasztotta a döntést a BKV mobiljegy, közismertebb nevén az SMS-jegy bevezetéséről. A tervek szerint a parkolójegyhez hasonlóan a mobiltelefonon megváltható SMS-jegy 499 forintba kerül majd és hétköznap egy órányit, hétvégén pedig másfél órányit lehet vele utazni.
A BKV tájékoztatása szerint a jegyrendelő sms-ért nem kell külön díjat fizetni a mobilszolgáltatónak, az sms árát (átlagban számítva mondjuk 30 forintot) beépítették a 499 forintos árba.
A rendszer úgy működik majd, hogy az utas a felszállás előtt két SMS-sel megvásárolja a jegyet, amit a mobiltelefon kijelzőjén mutathat meg az ellenőrnek. Az ellenőrök a jegyhez rendelt, időszakonként változó azonosító alapján ellenőrizik az érvényességet.
A rendszer üzemeltetésére kiírandó pályázatról legkorábban augusztus végén dönthet a fővárosi közgyűlés, ami azt jelenti, hogy a tendert ősszel írhatják ki, és év végén bírálhatják el, a bevezetés pedig jövő január 1-je lehet.
A tenderre szakértők szerint a három mobilcégen kívül még legalább kettő, hasonló mobilos elszámolási rendszert működtető cég is jelentkezik. Ez az oka annak, hogy az SMS-jegyet hivatalosan mobiljegyre keresztelték át, nehogy a kiírandó pályázaton a nem mobilcégek hátrányt szenvedjenek. Az elnevezést a fővárosi önkormányzat informatikai bizottsága módosította.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) szóvivője, a BKV felügyelő-bizottságának a tagja szerint a mobiljegy drága, és a tervezett kétperces késleltetés gondot okozhat. Vitézy szerint a BKV azért ragaszkodik a kétperces késleltetéshez, hogy az utas ne akkor rendelje meg a jegyet, amikor meglátja az ellenőrt.
Ha viszont két perccel később érkezik meg a visszajelzés a jegyvételről a telefonra, akkor a busz után szaladó, az éppen a megállóba érkező, vagy az éjszakai járatokon közlekedő utasokat akár meg is büntethetik, annak ellenére, hogy rendeltek jegyet.
A szóvivő szerint a jegy ára magas. Ha egy utas 60 percen keresztül nem vált legalább kétszer járatot, akkor nem éri meg megvenni, a papír alapú átszállójegy ugyanis csak 420 forint.
A BKV-tól kapott tájékoztatás szerint a jegy bevezetése a közgyűlési döntést követően legkorábban két hónappal lehet, azaz optimális esetben november 1-től lehet használni a rendszert. A nyertes szolgáltató az sms díján felül 1-7 százalék jegyeladási jutalékot is kaphat.
A mobiljegy ára külföldön
Bécsben a 90 perces SMS-jegy 2,2 euró, azaz 530 forint, a napijegy 4,2 euró. (A tervek szerint Budapesten a 60 perces kerülne 500 forintba.) Az SMS-jegy ára megegyezik a vezetőnél váltott jegy árával, ami Budapesten 350 forint most. Prágában az SMS-jegy 90 percre jó és 26 koronába, azaz 258 forintba kerül. Ez pontosan ugyanannyi, mint a rendes, átszállásra is használható jegy, azonban papíron az ugyanennyiért csak 75 percre jó. Helsinki Európa egyik legdrágább városa, ennek ellenére a jegy itt sem kerül többe, mint Budapesten. Egy rendes vonaljegy papíron, automatából és SMS-ben is 2 euró. A vezetőnél megváltva 2,2 euró. A jegy 60 percre jó.