Sólyom költözne, de nincs hova

2005.08.04. 13:47
Nem tíz, hanem csupán négy ingatlant tekinthetett meg a pénteken hivatalba lépő államfő, tartalmazza a sajtóhírekre reagálva kiadott közlemény. Sólyom Lászlónak egyelőre nincsen hová beköltöznie, mivel a Béla Király úti államfői rezidenciát eladták, újat pedig nem vettek helyette. Az új államfő sajtófőnöke szerint Sólyom László nem fogadja el ezt a helyzetet, mert törvénytelen és a magyar állam méltóságát sérti.

A Blikk információi szerint sikerült kiválasztani azt a budai ingatlant, amely a mindenkori köztársasági elnök rezidenciája lesz. Szerdán a Népszabadság adta elsőként hírül, hogy nincsen Sólyom László megválasztott és pénteken hivatalba lépő államfőnek hová költöznie, mivel a Béla Király úti ingatlan együttest eladták.

Elavult volt, eladták

Korábban ebben a komplexumban volt a miniszterelnök, a köztársasági elnök és az országgyűlés elnökének is a rezidenciája, a központot azonban még az Orbán-kormány idején eladták a Magyar Fejlesztési Banknak arra hivatkozva, hogy elavultak az ingatlanok és a hozzájuk tartozó ötven férőhelyes hotel.

A kétmilliárdos vételárból kellett volna fedezni az ingatlanok pótlását, ám ez csak részben történt meg. Az Országgyűlés elnökének ugyanis van már új rezidenciája, az államfőnek és a miniszterelnöknek viszont nincsen. Ez utóbbi akkor jelentene problémát, ha a miniszterelnöki széket olyan politikus foglalná el, aki nem akarná saját otthonában lakva ellátni a tisztséget.

Hány ingatlant látott Sólyom?

Sólyom László pénteken hivatalba lépő köztársasági elnök sajtófőnöke csütörtökön közleményben reagált a megjelent cikkekre, tagadva a Blikk azon információját, hogy Sólyom Lászlónak tíz ingatlan közül sikerült volna kiválasztania a megfelelőt. (A napilapnak a Kincstári Vagyoni Igazgatóság igazgatója nyilatkozta azt, hogy 8-10 épületet tekintett meg Sólyom László.)

Ezzel szemben Wéber Ferenc sajtófőnök kommünikéjéből az derül ki, hogy négy ingatlant mutattak számára. "Ezek közül egyetlen felelt meg a rezidencia alapvető funkciójának: annak, hogy a privát lakórész el legyen választva a vendégek fogadására szolgáló tértől" - tartalmazza a nyilatkozat, amely leszögezi, hogy "ennek a háznak a minősége meg sem közelíti az eladott rezidenciák színvonalát". A tájékoztatásból kiderül, hogy az épületnek olyan bérlője van, akinek a bérlet felmondása esetén a magyar állam hasonló minőségű rezidenciát köteles biztosítani. Ilyet pedig eddig az államfőnek sem tudtak mutatni, emlékeztet Wéber Ferenc. "Az épület a bizonytalan határidejű kiürítés után alapos felújításra szorul. Egy éven belül nem várható, hogy a köztársasági elnök beköltözhessen".

"A felelős szervek nyilatkozataival ellentétben a köztársasági elnök nem vállalja ezt az állapotot, amely törvényellenes, és a magyar állam méltóságát sérti. Az államfő lakhelye nem >>luxusvilla<<, hanem állami funkciókat ellátó intézmény, és az állam névjegye" - zárul a nyilatkozat.

Őrség lakókocsiban

A pénteken hivatalba lépő köztársasági elnök a rezidencia körüli problémák miatt egyelőre abban a budai társasházban lakik, ahová alkotmánybírósági elnöki pozíciójának megszűnte után költözött be. Miután az államfőnek a személyi biztosításon túl a lakhelyét is biztosítania kell a Köztársasági Őrezrednek, a budai ingatlanra kamerákat szereltek föl és riasztókat helyeztek el, amihez a négylakásos társasház többi lakójának is elnyerték a beleegyezését. Az őrség számára a lakás közelében egy lakókocsit is felállítottak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

3 órája

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

3 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

7 órája

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

5 órája

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

12 órája

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

3 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

7 órája

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

5 órája

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

5 órája

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

6 órája

  • Címlapon
Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség

Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség

Több bejelentés érkezett egy fekete autóról.

4 órája

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09