A beszámoló szerint a gyanúsított más bűncselekmény miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A férfi verésben játszott szerepéről a BRFK nyomozóinak egy másik ügy gyanúsítottja beszélt. A rendőrség korábban vádalkut is ajánlott azért cserébe, hogy információhoz jussanak az ügyben, írja a tévé honlapja. A meggyanúsított férfi DNS-mintája egyezik azzal, amit a rendőrök a hátrahagyott biciklin találtak.
Szász Károly, a PSZÁF volt vezetőjét akkor verték meg ismeretlenek, amikor reggel szokásához híven úszni indult. A támadók úgy érték el, hogy Szász kiszáljon az autójából, hogy balesetet színleltek, majd ütlegelni kezdték. Szász megverése után, a felügyeleti elnök törvénytelen tőzsdei tranzakciókról beszélt annak kapcsán, kiknek állhatott érdekében megfélemlítése.
Szász megveréséből kerekedett végül a K&H brókerbotrány, amelyben Kulcsár Attilát és más banki vezetőket gyanúsítottak meg sikkasztással és más bűncselekményekkel.