Kóka János lett az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor 13 szavazattal maradt alul. Kóka már vasárnap egyeztetne riválisával az együttműködésről, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel pedig áttekintené a koalíciós szerződést. Küldöttgyűlés percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az előző szavazatszámlálás vége előtt nem sokkal Kókának már 367 szavazata volt, Fodornak pedig sokkal kevesebb, ezért hihették azt a Kóka-stáb tagjai, hogy ekkora előnyt már nem lehet behozni, ezért hirdették ki nem hivatalos győztesnek a gazdasági minisztert.
  • Folyosói pletykák szerint többen is kiszámolták, egy a tizennégyezerhez volt az esélye annak, hogy szavazategyenlőség legyen a két elnökjelölt között.
  • Úgy tudjuk, Kóka győzelme esetére lefoglalták estére az A38 hajót, ahol Fodor korábban hivatalosan is bejelentette, hogy ringbe száll az SZDSZ elnöki posztjáért. Lehet, hogy Fodor az újpesti MEO-ban ünnepel, ha őt választják meg? (Kóka ott jelentette be indulását.)
  • Javában számolják a megismételt szavazás eredményét, de a szavazatszámlálóktól elvették a mobiltelefonokat, hogy a végeredmény ne szivárogjon ki a hivatalos bejelentés előtt.
  • A közelben lévő teniszklub díjátadó ünnepsége kisebb izgalmakat keltett, az onnan átszivárgó taps többeket megzavart, azt hitték, megvan az új elnök.
  • A küldöttek visszaindultak az ülésterembe, három perc múlva folytatják az ülést. Megint eredményhirdetés lesz.
  • Meg nem erősített híreink szerint Kóka János nyerte a szavazás második körét.



  • 749 küldött vett át szavazólapot, 749 bedobta, 2 szavazat érvénytelen lett. Fodor Gábor 367 szavazatot kapott, Kóka János pedig 380-at. Kóka János az SZDSZ elnöke.
  • Kóka János - miután szoros versenyben legyőzte Fodor Gábort - megköszönte, hogy ő kapott több szavazatot. Az egyyüttműködés fontosságát hangoztatta, mert minden szabad demokrata elnöke akart lenni.

  • fotók: Barakonyi Szabolcs

    Fodor Gábor is szót kért, és gratulált Kóka Jánosnak. Azt kérte támogatóitól, hogy tegyenek meg mindent a liberális párt sikeréért.
  • Néhány pont azok közül, amelyeket Kóka János ígért:
    - Az SZDSZ politikájának a középpontjába a sikert kell állítani.
    - Több liberalizmust a kormányba. (Kóka ezt nem fejtette ki, azt mondta, előbb a párttal, majd a miniszterelnökkel konzultál erről.)
    - Át kell tekinteni a koalíciós szerződést, de kormányátalakítást nem tart szükségesnek.
    - Marad miniszter, mert "az SZDSZ érdekei azt kívánják".
    - Nincs együttműködés Orbán Viktorral.
    - Budapest-kabinet megalakítása.
    - Professzionális pártot kell építeni liberális szalonok helyett.
    - Növekvő támogatottsággal tíz százalék körüli eredmény.
    - Teljesítményértékelésre épülő, vállalati módszerek a pártban.
  • Megkezdődött a nap harmadik szavazása, most az ügyvivői testület 12 tagjáról kell dönteni. A pénteki alapszabály-módosítás eredményeként egységes listára szavaznak a küldöttek. Korábban fele-fele arányban szavaztak egy fővárosi és egy vidéki listára.
  • Az orvos végzettségű Kóka János mindössze 32 évesen lett 2004-ben az első Gyucsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere. Előtte 10 évig a gazdaságban, azon belül az informatikában dolgozott. 1994 óta az Elendernél projektmenedzser, majd kereskedelmi igazgató. 1996-tól ügyvezetői, illetve vezérigazgatói tisztséget töltött be. 2000 és 2002 között a PSINet európai szervezeténél alelnök.

    2006-ban belépett az SZDSZ-be, és bekerült a parlamentbe is. Hobbija a repülés, a biciklizés, a futás és fallabdázás. 191 centiméter magas, egy lánya van, Bianka.
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök húsz perccel az eredmény bejelentése után közleményben gratulált Kóka Jánosnak. "Magyarország sikerének egyik feltétele a kormányzás sikere. A koalíciós kormányzás egymásra figyelő, egymást tiszteletben tartó, az azonosságot kompromisszumokban kereső, a különbözőséget tiszteletben tartó partnerségre épül. Magyarország és az MSZP érdeke a koalíciós kormányzás folytatása. Meggyőződésem, hogy ez az SZDSZ érdeke is - áll a kormányfő közleményében. - Magyarországnak szüksége van egy erős liberális pártra, szüksége van rátok."
  • Kóka János frissen megválasztott szabad demokrata pártelnök első elnöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy közte és Fodor Gábor közt nincs évtizedes feszültség, és működjenek együtt. Kóka azt mondta, amikor gratulált neki Fodor az első mondataik is az együttműködésről szóltak. Vasárnap szeretne leülni riválisával, hogy megbeszéljék a legfontosabb teendőket. Hétfőn reggel nyolckor a Gizella utcában kezd.

    Egy kérdésre elmondta, hogy bármilyen pozcióban - amihez neki kedve is van - el tudja képzelni Fodort. Az új frakció vezetőjének nem jelöl senkit, Kuncze Gábor utódát a képviselőcsoport fogja megválasztani. Kókának nincsen kész receptje arra, hogyan szüntesse meg a párt megosztottságát, de szerinte előny, hogy nem volt részese az évtizede zajló konfliktusoknak. Elmondta még, hogy minél hamarabb szeretne találkozni Gyurcsány Ferenccel, hogy a koalíciós együttműködésről egyeztessenek.
  • "A női megérzésem azt súgta, nyerni fog, arra viszont nem számítottam, hogy ilyen kis különbséggel" - válaszolta kérdésünkre Kamilla, Kóka János barátnője. Elmondta, hogy estére ünneplést terveznek, SZDSZ-esek lesznek ott, ezen belül a kampánystáb és természetesen a barátaik. Először nem árulta el, hol ünnepelnek, néhány perc múlva azonban visszatért a válasszal, kiderítette, hogy megoszthatja a nyilvánosággal. Kóka János és barátai a Kolombusz hajón tartják a bulit. (Korábban úgy tudtuk, az A38-on lesz a buli.)
  • "Elsősorban a felelősség súlyát érzem, hiszen nagyon szoros eredmény született" - válaszolta arra a kérdésünkre, hogy érzi magát a győztes. Minden erejével azon lesz, hogy kihúzza azokat a tüskéket, melyek a kampány törvényszerűen velejárói, hiszen csak akkor lehet sikerre vinni a pártot, ha összefog Fodor Gáborral és csapatával. Kóka János hétfőn reggel 8-kor a Gizella utcában kezd, ahol az ottani csapattal egyeztet az első napok, hetek, hónapok teendőiről. "Izgalmas. Azt éreztem, hogy a versenyhez állóképesség kell, ki kellett állnom újra a küldöttek elé, akik nagyon megosztottak voltak, és mindketten vastapsot kaptunk. Itt kellett még néhány szavazatot szerezni" - fogalmazta meg, mit érzett a döntetlen forduló után.
  • Még számolják a szavazatokat, 7 óra körül végeznek, ezután hirdetik ki, hogy kik lesznek az új ügyvivői testület tagjai. A küldöttek 30 jelölt közül válaszhatnak egy egységes listáról.
  • Egyre többen mennek hazafelé, az elnökválasztási láz után kong az ürességtől a korábban csurig telt Sportmax. A küldöttek legnagyobb része a helyén ülve várja, hogy bejelentsék, kik lettek az új ügyvivői testület tagjai. Még az is elképzelhető, hogy a küldöttgyűlés nem lesz határozatképes, mire az országos tanács tagjairól kell szavazni.
  • "Büszke vagyok arra, hogy ekkora volt a támogatottságom - válaszolta érdeklődésünkre Fodor Gábor. - Az első körben ugyanannyi szavazatot kaptunk, a második fordulóban csak egy hajszálon múlott." Ez azt jelenti számára, hogy az SZDSZ fele mögötte áll: "Soha ilyen erős nem voltam a pártban." Szerinte rengeteg múlott a stábon és a remekül sikerült kampányon. "Most be kell bizonyítani, hogy Jánossal együtt tudunk működni" - mondta Fodor Gábor.
  • Először 7 órára ígérték az ügyvivői testület jelöltjeire leadott szavazatok összesítését, de még most sem tudni, ki a szerencsés 12. Úgy tudjuk, az a késlekedés oka, hogy az utolsó hat helyre érkezett szavazatokat újra kell számolni, mert többen ugyanannyi szavazatot kaptak.
  • Úgy tudjuk, Világosi Gábor és Kis Zoltán kapott ugyanannyi szavazatot a 12. helyre. Ha az újraszámolások is ezt igazolják, akkor az az egész ügyvivői testületre újra kell szavazni.
  • A szavazatok újraszámlálása után eredményes és érvényes lett az az ügyvivői testületre történt szavazás. Az új testület tagjai: Fodor Gábor 485 szavazattal, Horn Gábor 408 szavazattal, Wittinghof Tamás 350 szavazattal, Weinek Leonárd 332 szavazattal, Gulyás József 331 szavazattal, Demszky Gábor 322 szavazattal, Magyar Bálint 300 szavazattal, John Emese 283 szavazattal, Világosi Gábor 276 szavazattal, Szent-Iványi István 269 szavazattal, Gusztos Péter 266 szavazattal és Béki Gabriella 261 szavazattal. Az előző ügyvivői testületből kiesett Eörsi Mátyás, Kovács Kálmán és Sándor Klára (pedig őt Kuncze is ajánlotta), és nem indult az újraválasztásért Csőzik László, Pető Iván és Kuncze Gábor.
  • Határozatképes a küldöttgyűlés, a jelenlévők összeszámlálása után kiderült, hogy 437 küldött maradt a sportcsarnokban. Így megkezdődik a szavazás, most az országos tanács 20 tagjáról döntenek. A késő este megszülető eredményekről vasárnap számolunk be.