Szilvásy állításai visszavonására kérte Topolánszkyt

2007.10.02. 07:20
Topolánszky Ákosnak a HVG.hu-nak adott interjúja után az egykori államtitkár-helyettest felhívta Szilvásy György, írja a Magyar Nemzet. A miniszterről Topolánszky azt állította, hogy a pályázatokat politikai alapon előzsűrizték. Szilvásy György azt állítja, nem fenyegette meg egykori munkatársát, s a politikai befolyást legfeljebb a hátrányos helyzetű térségek támogatására használták.
Topolánszky Ákos

"Szilvásy György a napokban a Nemzetbiztonsági Szolgálatokat felügyelő miniszterként a hivatalos számáról hivatalos minőségében hívott fel, és felszólított arra, hogy a hvg.hu-nak adott interjúmban olvasható, őrá és munkatársaira vonatkozó összes állításomat vonjam vissza, különben jogi útra tereli a folyamatot, és megjelentetni tervez egy közleményt, amely arról szól majd, hogy egy alapítványon keresztül próbáltam bűnös módon szert tenni jelentős közpénzekre" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Topolánszky Ákos, az ifjúsági minisztérium egykori közigazgatási államtitkár-helyettese.

Az egykori drogügyi államtitkár a HVG.hu-nak azt állította: Szilvásy bevezette a közigazgatási double checking, a kettős ellenőrzés rendszerét. Szerinte ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának "előzsűrije". A volt államtitkár szerint Szilvásy közvetlen munkatársai, vagyis Rákosi Ferenc és Alács Tibor képezték az előzsűrit, ők döntöttek arról, hogy egy pályázat egyáltalán átmehet-e a rendszeren vagy sem.

"Az a véleményem, hogy Szilvásy György magánemberként természetesen felhívhat engem, hogy kifejezze rosszallását, de így, hogy titokminiszterként tette, nos, ezt tízmillió magyar állampolgárból tízmillió fenyegetésként értékelné, és nem egy baráti gesztusként. Ez az eljárás szerintem egy demokratikus jogállamban erősen nehezményezhető" - nyilatkozta Topolánszky Ákos a Magyar Nemzetnek.

Szilvásy György

Nem fenyegettem meg Topolánszky Ákost és nem mondtam azt, ha nem vonja vissza állításait, akkor közleményt adok ki arról, hogy egy alapítványon keresztül próbált bűnös módon szert tenni jelentős közpénzekre, nyilatkozta kedden Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek.

Szilvásy György a távirati irodának elmondta: feljelentést tett volna, nem pedig közleményt adott volna ki, ha tudomása lett volna közpénzekkel való visszaélésről.

Szilvásy azért sem érti Topolánszky Ákos nyilatkozatait, mert - mint mondta - kifejezetten jó viszonyban voltak és hatékonyan tudtak együtt dolgozni. Azért is hívta fel telefonon, mert nem értette, miért beszél olyasmiről, ami nem igaz - hangoztatta.

Az Indexnek korábban nyilatkozó Szilvásy szerint amikor a 2002-es kormányváltáskor elfoglalta a közigazgatási államtitkári posztot értelemszerűen Topolánszkynak is a főnöke lett. Mint mondta, érkezésekor üres kasszát talált, a helyettes államtitkárságok már júliusban éves keretüknek a 99 százalékát elköltötték. Ezután döntöttek a rendszer szigorítása mellett.

Szilvásy György az MTV Az Este című műsorában hétfőn este azt mondta: olyan rendszert vezetett be, amely nem a pályázati pénzekre, hanem az egyedi támogatásokra vonatkozott. Az egyedi támogatásoknál 5 millió forint fölött kellett egyeztetni vele arról, hogy a támogatást ki lehet-e fizetni vagy sem.

Szilvásy a politikai befolyással kapcsolatban azt mondta a műsorvezető kérdésére: "Ha azt nevezi politikai nyomásnak, hogy olyan pályázati rendszert dolgoztatok ki, amelyik pályázati rendszer előnyben részesíti, mondjuk a hátrányos helyzetű térségeket, akkor ilyen típusú politikai nyomás természetesen mindig is volt és lesz is."

Topolánszky szerint Szilvásy tervezett közleményének semmilyen valóságalapja nincs. Amikor kérdőre vonta, hogy mégis milyen alapítványra céloz, akkor nem kapott tőle érdemi választ. Az egykori közigazgatási államtitkár-helyettes az ügyben tett megnyilatkozásokat ezzel befejezettnek tekinti.