Szili: látszatparlament helyett munkaparlament

2002.05.16. 12:52
A folyamatos működés és a frakciók közötti közös engedményeken alapuló konszenzusos politizálás megteremtését tartja az Országgyűlés következő négy esztendejében a legfontosabb feladatnak az új házelnök. Szili Katalin a parlament ellenőrző funkcióját is erősítené.
A parlamenti képviselőcsoportok folyamatos együttműködésén és a közös engedményeken alapuló konszenzusos demokrácia megteremtését tartja az Országgyűlés legfontosabb feladatának a Tisztelt Ház új elnöke.

Heti ülésezés

Szili Katalin
Szili Katalin csütörtöki első, házelnökként tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte, az elmúlt négy esztendőben egyfajta zsákutcába jutott a parlament. Mint mondta, szeretné elérni, hogy az 1994 és 1998 közötti időszakhoz hasonlóan működhessen a törvényhozás. - Látszatparlament helyett munkaparlamentet szeretnék - fogalmazott az Országgyűlés elnöke. Hangsúlyozta azonban, hogy törvénygyár helyett a minőségi törvénykezésnek kell előtérbe kerülnie. Szili Katalin kiemelte: a heti ülésezéshez való visszatéréssel párhuzamosan a Házszabályt is módosítani kell, hogy tisztázzák a működéssel kapcsolatos törvényi pontatlanságokat.

Erősödő ellenőrző szerep

A házelnök a törvényhozási funkció mellett erősíteni szeretné a parlament ellenőrző szerepét is. Ismét hetente lesz lehetősége az ellenzéknek a napirend előtti felszólalások, illetve a kérdések és interpellációk elmondásának. Igaz, határozathozatalok a tervek szerint csak kéthetente lesznek, de Szili Katalin szerint ez nem tartalmi, csupán technikai kérdés.

Az új parlamenti elnök egyik legelső feladataként említette, hogy mielőbb megkezdődjön az egyeztetés a médiakuratórimok kiegészítéséről. Pontos dátumot nem kívánt mondani, de szerinte a lehető leghamarabb meg kell szüntetni a jelenlegi "törvénytelenséget". Az Országgyűlés a tervek szerint június 15. után rendkívüli ülésszakot tart július 20-ig, hogy a Medgyessy-kormány száznapos programjának vállalásainak teljesítéséhez megteremtsék a törvényi feltételeket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.

38 perce

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

3 órája

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.

4 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

3 órája

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.

4 órája

  • Címlapon
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

tegnap, 18:05