Az MSZP támogatóinak tábora június óta nőtt, míg a Fideszé csökkent - legalábbis ez derül ki a Népszabadság által hétfőn közzétett Szonda Ipsos-felmérésből. Az adatok szerint sem a szabad demokraták, sem az MDF nem jutna be a parlamentbe.
Július elején a nagyobbik kormánypártnak az összes szavazók körében hét, míg a biztos pártválasztók között 11 százaléknyi előnye volt a Fidesszel szemben. A választókorúak 37 százaléka tartja magát jelenleg MSZP-szimpatizánsnak. A biztosan szavazó pártot választók 51 százaléka a szocialistákat, és 40 százaléka a Fideszt támogatná.
Továbbra is előnyben van viszont a Fidesz a 40 alatti korcsoportban, amelyben a Szonda szerint 39 százalékos népszerűségnek örvend, míg az MSZP csupán 31 százalékos. Ezzel szemben az 50 év felettiek és a fővárosiak körében a szocialistáknak lényegében kétszer annyi támogatójuk van, mint a nagyobb ellenzéki pártnak (43 és 23, illetve 44 és 22 százalék).
A Szonda adatai szerint a kisebb pártok támogatottsága nem változott érdemben. A biztos szavazó pártot választók körében elért 4 százalékos eredményével egyedül az SZDSZ áll a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb közelében. A MIÉP 2, az MDF, a Centrum és a Munkáspárt 1 százalékos tábort tudhat maga mögött.
|