Szigetvári Viktor távozik a MSZP-ből

2006.11.16. 11:25
Közös megegyezéssel távozik az MSZP kampányigazgatói posztjáról Szigetvári Viktor, aki 2001-ben került a szocialista párthoz.

December 31-ei hatállyal közös megegyezéssel távozik posztjáról Szigetvári Viktor a Magyar Szocialista Párt kampányigazgatója, áll a párt közleményében.


Szigetvári Viktor

Posztját 2005 májusától töltötte be, az azóta eltelt időszakban irányította az MSZP választási felkészülését mind a parlamenti, mind pedig az önkormányzati választási kampány során. Munkája részeként felügyelte a helyi szervezetek munkáját, irányította a párt központi szervezetét, kidolgozta a párt hirdetési-, rendezvény- és mobilizációs stratégiáját.

Szigetvári Viktor 2001-ben került az MSZP-hez, Baja Ferenc mellett dolgozott a párt választási kampányának irányításában, később részt vett az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány megalapításában, majd Gyurcsány Ferenc munkatársaként Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója lett.

2003 nyarától a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszteri titkárságvezetője, augusztustól sajtófőnöke volt. 2004 júniusában Medgyessy Péter kommunikációs vezetőjévé nevezték ki, a Miniszterelnöki Kabinet Nyilvános Kapcsolatok Titkárságának helyettes államtitkáraként. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után ugyanezt a posztot töltötte be.

Szigetvári Viktor jelenleg szabadságát tölti. Később a versenyszférában akar elhelyezkedni.