Tölgyessy megy tanúskodni Gyurcsány perében
A kormányfõ a gyülekezési törvény vizsgálatára eredetileg három neves alkotmányjogászt kért fel, akiknek a jelentése decemberre állítólag el is készült. A Társaság a szabadságjogokért (TASZ) kérte a tanulmány nyilvánosságra hozatalát. A miniszterelnök viszont ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy az a kormány döntése megalapozását szolgálja, és az "abban foglaltak széleskörû társadalmi egyeztetése még idõ elõtti".
A tanulmány létére utalt az is, hogy az őszi zavargások hátterének feltérképezésére a kormány által létrehozott Gönczöl-bizottság jelentésének 74. oldalán is azt írják: Lényegében hasonló szellemben készítette elõ a miniszterelnök által felkért külsõ szakemberekbõl (Ádám Antal, Bán Tamás, Tölgyessy Péter) álló testület is a gyülekezési törvény módosítására vonatkozó javaslatait.
A bíróság elõtt azonban a miniszterelnök jogi képviselője már azt nyilatkozta, azért nem adták ki a jelentést, mert soha nem volt ilyen bizottság, Tölgyessyék csupán tanácsot adtak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium törvénymódosításon dolgozó kollégáinak.
Hogy végre kiderüljön mi is történt, a TASZ tanúként idéztette a kedd reggeli tárgyalásra Tölgyessy Pétert.