Nem létezett a Gyurcsány-féle Tölgyessy-bizottság
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Tölgyessy Péter, Ádám Antal, és Bán Tamás alkotmányjogászok nevét felhasználva akartak a gyülekezési törvényen módosítani az őszi zavargások után, derült ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kontra Gyurcsány Ferenc per keddi ítélethirdetésén.
Fotó: Huszti István
Genfből emailen
Az alkotmányos alapjogokat érintő törvénymódosításokat a kormány a szakmában jól csengő nevekkel fémjelezett "szakértői csoporton" keresztül akarta kommunikálhatóvá tenni, de hivatalosan ilyen szervezet soha nem létezett, mi több az egyik felkért szakértő Genfből emailen küldte el gondolatait az igazságügyi tárca által kidolgozott paragrafusokkal kapcsolatban.
A TASZ jogvédő szervezet szerette volna megtudni, milyen javaslatokkal álltak elő a korábban az ő álláspontjukkal is megegyező elveket hirdető tudósok, ezért a miniszterelnöktől az általa is többször kommunikált jelentés kiadását kérte. Nem adták, és a perben, amelyet a TASZ kezdeményezett kiderült, sosem volt Tölgyessy-biztottság, csupán meghallgatták a véleményüket, de azzal több ponton ellentétes munkaanyag íródott meg, amelyet ma már az igazságügyminiszter is átverekedhetetlennek tart a parlamenten.
Megalapozták a döntést
A miniszterelnök írásban megtagadta a TASZ kérését, mondván "a bizottság gyülekezési törvénnyel kapcsolatos szakmai álláspontja a kormány hatáskörébe tartozó döntés megalapozását szolgálja, így az jelenleg nem nyilvános". Beszéltek emellett a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoport javaslatairól az mszp.hu internetes oldalon, írt róla a Népszava és tudósított a hírről a Magyar Távirati Iroda is.
A TASZ pert indított, hogy lássa, miből főznek a kodifikátorok, de a bíróság elutasította a keresetüket, mert Tölgyessy Péter és Tordai Csaba az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) alkotmányjogi főosztályvezetőjének tanúvallomásai is azt bizonyították, soha ilyen bizottság nem létezett. Az alkotmányjogászok felkérésre, fizettség nélkül konzultációkon vettek részt az IRM-ben, ahol javaslataikat meghallgatták, azokat Tordai Csaba lejegyzetelte.
A bíróságon a miniszterelnök képviselője már azzal védekezett, hogy a gyakorlatban ilyen grémium nem is létezett, így hiába kér a TASZ írásos anyagot, nincs mit kiadni. Pataki Árpád a Fővárosi Bíróság nevében az ítélethirdetéskor azt mondta, hogy sajátos helyzetbe került. Lehetetlen szolgáltatni azt az adatot, amely a bírósági bizonyítási eljárás szerint nem létezik. Így a TASZ kérését elutasították.
Schiffer András, a TASZ ügyvivője és a szervezet jogi képviselője szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya a Tölgyessy-bizottság lebegtetésével félrevezette a közvéleményt.
Tölgyessy Péter keddi tanúvallomásában kiemelte, a gyülekezési törvény módosítására készített munkaanyagban csak részben vették figyelembe az ő észrevételeiket.