Tovarisi, konyec

2006.02.02. 20:40
Az 1990-es választási plakátokból nyílt kiállítás csütörtökön az Újpesti Szalon Galériában. Bánó Miklósnak több ezer választási plakátja van 1990-től napjainkig. A megnyitót tartó Pettkó András 1990-ben még ragasztott, most a jeltolmácsok rémálma.

Emlékeznek még az 1990-es választási plakátokra? Mondjuk arra a szocialistára, amelyiken két szaki egy fogaskereket nézeget. "Dolgozói tulajdont!" - hirdeti a felirat, de azt már nem látjuk, ahogy a fotózás után zsebre teszik a fogaskereket, a gyárral együtt.

Az MSZP egy másik darabján Nyers Rezső, Horn Gyula, Németh Miklós és az azóta jobboldalivá lett Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre áll vállvetve. "Rajtunk múlik"

Vagy itt van egy örökbecsű kisgazdadarab. Frissen meszelt nádfedeles parasztház, a felvétel valószínűleg egy skanzenben készült, hiszen a parasztok 1990-ben már nem ilyen házakban éltek, legfeljebb a pesti ügyvédek gondolták így. A felirat: "Jusson eszedbe, hogy jussod a föld".

"Tudjuk, merjük, tesszük" - hirdeti az SZDSZ plakátja, de ekkor még kevesen gondolták, hogy tettrekészségüket majd éppen a szocialistákkal való összeborulásukkal bizonyítják.

Geszti Péter babérjaira tört a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szlogenírója: "Aki ÁRT mond, mondjon BÉRT is". A plakáton az Országház látható pénztárgépszalagba csomagolva.

Tessék választani!
Tessék választani!

A Fidesz csókolózós plakátja is kikerült. Tudják, amelyiken Honecker elvtárs Brezsnyevvel smárol, alatta pedig egy fiatal pár csinálja ugyanezt. Ki tudja, mi lett velük tizenhat év alatt, talán konzervatívokká nemesültek, talán nem.

Az MSZMP plakátján csak egy durcás szöveg volt: "ŐK szót kaptak, fenyegettek és végre színt vallottak! MI meghallgattuk, megértettük, szó nélkül elmegyünk szavazni ÉS ELDÖNTJÜK, akarjuk-e 45 év után újra süvegelni a nagygazdákat, szolgálni a tőkéseket."

Kilencvenben még ragasztott

És az MDF díjnyertes plakátjára, amit az akkoriban a szabadságukért küzdő balti népek is felhasználtak, emlékeznek még? Igen, a "tovarisi konyecesre". Ez a plakát nemrég huszonháromezer forintért kelt el egy árverésen. Bánó Miklós választási plakátgyűjteményében - 1990-től napjainkig - csak ebből van ötszáz darab.

"1990-ben én is ragasztottam plakátokat - mondta a gyűjtő. - Rögtön az elején megfogadtam, hogy összegyűjtöm a többi párt plakátját is. Volt, hogy cseréltem, volt, hogy kértem."

A legnagyobb gondja a plakátok tárolásával van, mivel egymásra kell rakni, hogy egyik a másikat védje. Talán egyszer egy múzeum ráharap a gyűjteményre, hogy az összes kikerülhessen.

Metaforából metamorfózis

A megnyitón jelen lévő Aba Béla grafikus egyik munkájából diplomáciai bonyodalom támadt. Az MDF tavaszi nagytakarítást hirdető plakátján az Esti Hírlap, a Szabad Nép, egy Lenin kép mellett az akkor még élő Kim Ir Szen elvtárs kötete is a kukában végezte. A kampány alatt, vagyis az első szabad választás előtt még úgy-ahogy baráti Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tiltakozott a plakát ellen.

Konyec
Konyec

"Metaforából metamorfózis lett - mondja az alkotó. - A nagytakarítást megtisztulásként értelmeztük, nem pedig a szó szoros értelmében vett nagytakarításként."

Kampánykérdések

Pettkó András országgyűlési képviselő, a kiállítás szervezője 23 évesen még maga is ragasztott plakátokat. Nosztalgikusan gondolt vissza 1990-re, amikor még hat párt jutott be a parlamentbe. Legszívesebben most is látna ennyit a parlamentben, köztük nyilván az MDF-et is.

Kettőt kérdeztünk tőle. Nem a plakátokról, hiszen kampány van újra.

- Mit szól ahhoz, hogy a jeltolmácsok a hadarása miatt Önt szeretik a legkevésbé fordítani?

- Bizonyára nehéz dolguk van, hiszen a harmadik legtöbbet felszólaló képviselő vagyok. Majd jobban odafigyelek, hogy ne hadarjak, pedig a feleségem magyartanár, én meg országos színjátszó versenyeken prózamondó kategóriában díjakat nyertem.

- És nem tart attól, hogy a pártja megsínyli azt, hogy Dávid Ibolya váratlanul Ausztráliába távozott?

- Nem okozhat törést, hiszen néhány napon belül hazaérkezik. Egy szülő életében adódhatnak olyan pillanatok, amikor mindent félre kell tenni. Ebbe nem kell politikát kavarni.

(Választási nosztalgia plakátok. Újpesti Szalon Galéria. Budapest, Árpád út 88., bejárat a Lebstück utca és a József Attila utca sarka felől. A kiállítás február 2-től február 17-ig munkanapokon 9 és 19 óra között látható. Hétvégén megbeszélés szerint. Telefon: 1/369-8894)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19