Polt megvásárlását sejteti a Magyar Nemzet
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Magyar Nemzet cikke szerint Polt Péter távozása után sem jár anyagilag rosszul, miután az igazságügy-miniszter által tavaly novemberben előterjesztett törvénymódosításával "méltányos javadalmazást" biztosított neki. A cikk további része felhívja a figyelmet arra, hogy a Legfőbb Ügyészség a közelmúltban "sorra elutasította" Gyurcsány Ferenc egykori cégeivel kapcsolatos feljelentéseket és az ügyekben érkezett panaszokat.
Sürgős ügyek
Úgy tudjuk, már hetek óta beszédtéma a Fidesz vezetésében Polt garantált 1,3 millió forintos fizetése. A párt egyes képviselői nem tartják véletlennek, hogy a legfőbb ügyész "kiengedte" a Kulcsár-ügyből a szocialisták két prominensét, legutóbb pedig nem volt elég gyors a Magyar Nemzetben publikált Nomentana-ügyben. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője levélben meg is sürgette Poltot a nyomozás késlekedő elrendelése miatt. Az pedig már komoly vádponttá vált, hogy alig két hét után már meg is szüntették a miniszterelnök régi cégei utáni kutakodást.
Lehetőleg vezetői poszt
Senkinek sem jó
Úgy tudjuk, megoszlanak a vélemények a fideszes politikusok között, jó ötlet volt-e a pártban elhangzott véleményeket tükröző szombati cikk megjelentetése a Magyar Nemzetben. Az MSZP-SZDSZ többségű parlamentben mintegy hússzor interpellált és leszavazott legfőbb ügyészre ugyanis a cikk bírálói szerint nem vet túl jó fényt, hogy most a jobboldal nyilvánítja megvásárolhatónak. Korábban az egykori Fidesz-képviselőjelöltből lett legfőbb ügyészt a kormányoldal vádolta politikai elfogultsággal, amikor az ügyészség sorozatosan visszadobta az Orbán-kormány idején keletkezett ügyek vizsgálatát.