Jácint
16 °C
31 °C

1957: újra megnyitják a Szuezi-csatornát

2008.04.09. 13:03
10 hozzászólás

Az 1869-ben megnyílt Szuezi-csatorna eredetileg Franciaország és Egyiptom tulajdonában volt, néhány évvel később azonban Egyiptom a csatorna építése miatt eladósodott, így részesedését eladta Nagy-Britanniának. Az 1888-as, kilenc állam által aláírt konstantinápolyi szerződés megkötésekor az angolok már csapatokat állomásoztattak Egyiptomban, a csatornának ugyanis stratégiailag fontos szerepe volt a gyarmataikhoz való eljutásban, továbbá így tudták szavatolni befolyásukat az egyiptomiak sorozatos felkelései ellenére. 1888-ban a nagyhatalmak deklarálták a csatorna semlegességét, azaz hogy minden államnak joga van kereskedelmi és hadihajójával is áthaladni rajta.

A nemzetközi jog értelmében egy állam nem zárhatja el területét idegen állam polgárai előtt, bár megteheti a szükséges intézkedéseket saját biztonságának, gazdasági és kincstári érdekeinek védelmére, így tehát a területén áthaladó tengeri csatorna felett sem rendelkezhet korlátlanul, nem zárhatja el külföldi hajók előtt, írja a Múlt-kor. A Szuezi-csatorna az egyiptomi terület integráns része, Egyiptom 1936-ban mégis elismerte Nagy-Britannia jogát arra, hogy csapatokat állomásoztasson a csatornaövezetben.

1948-ban, Izrael létrejöttével Egyiptom korlátozásokat vezetett be a csatornán, az Izraelbe vagy az onnan érkező hajókat nem engedte áthaladni. 1956 júniusában a britek kivonták katonáikat a térségből, a megállapodást Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök (1954-1970) kötötte meg. Egy hónappal később Egyiptom államosította a Szuezi-csatornát, mivel az Egyesült Államok korábbi szándékaival ellentétben úgy döntött, nem ad pénzügyi támogatást az Asszuáni-gát megépítéséhez Egyiptom Szovjetunióval ápolt kapcsolatai miatt.

A Szuezi-csatorna stratégiai jelentőségét az adta, hogy a Közel-Keleten kitermelt kőolaj csaknem felét itt szállították, ennek 15 százalékát az Egyesült Államok importálta, a csatorna forgalmának egyharmadát pedig a brit kereskedelmi hajók adták. A szuezi válság oka tehát az volt, hogy az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Izrael, illetve Szovjetunió és Egyiptom gazdasági érdekei szembeálltak egymással.

A brit kormány a Nasszer-rezsim intézkedései miatt féltette gazdasági érdekeltségeit, ami egyben presztízsveszteséget is jelentett nekik, azaz gyengítette pozíciójukat Afrikában és a Közel-Keleten. Franciaország álláspontja hasonlított a britekéhez, ráadásul Izrael egyik jelentős támogatója is volt. Mivel bizonyítottnak látta, hogy Egyiptom az algériai felkelők szövetségese, Nasszer hatalmának megtörésével egyben letörhetik a forradalmat Algériában.

A nagyhatalmak 1956 júliusától sorozatos tárgyalásokat tartottak Egyiptommal, de ezek rendre sikertelenek voltak, bár céljuk a katonai erő bevetésének elkerülése volt. Először Franciaország jutott arra, hogy a diplomácia nem vezet megoldásra, ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy az izraeli-arab konfliktus bármikor olyan fordulatot vehet, amire alapozva háború indulhat. Ugyan ezek a hatalmak figyelemmel kísérték közben az 1956-os magyarországi eseményeket, mégis a világ biztonságának szempontjából nagyobb veszélynek érezték a szuezi válságot, így erőiket inkább oda koncentrálták.

Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael titkos megállapodást kötöttek, az Egyesült Államok ugyanakkor továbbra is próbálta elkerülni a fegyveres konfliktust attól való félelmében, hogy Egyiptom segélykiáltására Szovjetunió közbeavatkozik, érdekei mégis azt diktálták, hogy kivegye részét a nagyhatalmak ütközetéből. Izrael október 29-én indított támadást brit és francia légi támogatással, miután Egyiptom korlátozta az izraeli hajók szabad mozgását a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren. A tűzszünet, amit a franciák és a britek vétója miatt az ENSZ közgyűlése rendelt el, november 7-én lépett életbe, ennek értelmében Izrael visszavonta csapatait a Sínai-félszigetről.

A háború miatt a csatorna olyan mértékben megrongálódott, hogy le kellett zárni, az elsüllyedt hajók miatt alkalmatlanná vált a közlekedésre, így a kereskedelmi hajók kénytelen voltak megkerülni az egész afrikai kontinenst. A csatorna megtisztítása, felújítása 1957 áprilisáig tartott az ENSZ részvételével, az első hajó fél év szünet után április 9-én kelhetett át rajta újra.