Áldozatos orvosok a pisiszagú folyosókon
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Belföld cikkek
-
Rossz napja volt a munkában, ezért síremlékeket zúzott össze - Beszakadt az úttest a Kazinczy utcában egy parkoló autó alatt
- Nem adatja ki a törvényszék a kegyelmi ügy iratait
- Gulyás Gergely: Az EU-ban mi képviseljük a szabadságot
- A gondnok kipróbálta a gázspray-t, több mint harminc gyerek került kórházba egy budapesti iskolából
Sajátos életképekkel egészítették ki az Index olvasói készülő kórháztesztünket. A pisiszagú folyosó vagy a gomolygó cigarettafüst sokaknak ismerős lehet, de nem mindenkivel fordul elő, hogy a hónapokkal korábbi hányás nyomait felfedezi a folyosón, esetleg műtét közben a szemébe hullik a vakolat. Persze vannak pozitív tapasztalatok is: áldozatos orvosok, segítőkész nővérek, zseb nélküli köpenyek, hogy a hálapénzt ne lehessen hova tenni. Vajon van-e olyan kórház, ami nem karitatív intézmény, hanem egészségügyi szolgáltatást nyújt?
Ápolók, orvosok: szívességet tesznek
Fel sem kapcsolták a villanyt, csak egy pislákoló zseblámpával világítottak be a számba, a szomszéd beteg kérésére hogy nem vérzik-e a seb. Aztán ki akartak menni, amikor nagy nehezen megszólaltam az ijedtség enyhülése után, hogy "lehánytam a lepedőm". Erre az egyik nővér mondta "nincs lepedőnk, kérje, meg az otthoniakat, hozzanak be ágyneműt". Erre hihetetlenkedve a szomszéd beteg megjegyezte: "De reggelig feküdjön ebben a hányadékban?" Ők: "Igen.". Mondom: "De fázom." Aztán egy ötperces huzavona után lehúzta az egyik nővér a másik ágyról a lepedőt, és a hányadékos lepedőmre rakta, majd mondta, fordítsam úgy a takarót, hogy ne érjen a hányadék, és ezzel kiment a kórteremből.
A velem egy szobában kb. éjfélkor elhunyt beteget, hajnal 6 körül szállították el, ami önmagában még nem is lenne probléma, de az már igen, hogy miközben előkészítették az elszállítást a szobában lévő másik három beteggel nem törődve flörtölgettek a nővérrel, és arról beszélgettek, hogy mit fognak reggelizni a Tescóban.
A dolgozók többsége rendes volt, de egy-kettő szinte mindenhol akad, aki lerontja az összképet.
Úgy tűnt mintha a dolgukat végző emberek szívességet tettek volna, amikor munkaidőben fizetésért dolgoztak.
Az igazság az, hogy nagyon sokszor a betegek undoksága (csak én vagyok itt, mindenki más le van sz*va) okozza a nővérek flegma viselkedését.
Éjszaka egyedül van a nővér kb. 20-25 betegre, ami persze magában is lehetetlenné teszi a tökéletes ellátást, hiszen az osztály 80 százaléka ágyhoz kötött. Kizárt hogy egy ember ezt lelkiismeretesen el tudja látni.
Minden este bejött az ügyeletes, olyan is volt, aki bemutatkozott, megkérdezte, van-e valamelyikünknek problémája, van-e szükségünk valamire. El voltam képedve.
Kb. egy-két óra után az osztály feletti emeleten működő neurológiáról jött le az éjszakás nővér mert már gyanús volt neki a folyamatos csengetés és attól tartott hogy valami nagy baj lehet. Neki nagy dörömbölések árán sikerült felébreszteni a nővért.
Mindig szívesen megyek, és mindig szívesen látnak. A személyzet mindig mosolygós vidám, nem viszi be a bajait és csak a betegekkel törődik.
A nővérhívó csengőt a harmadik aznapi csöngetés után megelégelték – kikapcsolták.
A lányomat ellátó baleseti sebész minden kérdésünkre kedvesen válaszolt, így lányom is pontosan érthette, mi fog vele történni (röntgen), és a sérülés kimenetelétől függően - erről is tömör, de érthető magyarázatot kaptunk.
Anyósom pár nap alatt leépült. Lelkileg megtört, hiszen itt az volt a levegőben, hogy nem számítasz, értéktelen vagy.
Az intenzív osztályra kerültem három napra, ahol mindjárt az első reggeltől kezdve a cigarettafüst kellemetlen szagára ébredtem. Nem azt állítom, hogy direkt módon a kórteremben bagóztak - az orvosok és ápolók egyaránt -, hanem azt, hogy annyira lesz...-ják a betegeket, hogy eszükbe sem jut becsukni az ajtót.
Nagyon kellemes csalódás volt. Ja, és ezek az orvosok, nővérek úgy őrizték meg az emberségüket, hogy éjjel-nappal, hétvégén, ünnepen folyamatosan dolgoznak.
Engem - katéterrel, szondával az ágyhoz láncolva frissen műtve -, holott mindent kedvesen, szerényen kértem, szinte ellenségként kezeltek a többiekkel együtt, ha bármiért szólni merészeltünk, netán az ágytál kivitelét szorgalmaztuk.
Még akkor sem néztek rám rossz szemmel, mikor egyszer vérvétel előtt rosszul lettem. A nővérke kijött, és rögtön bevitt, levette a vért, és még csokit is kaptam.
Annyiszor cseréltek ágyneműt, ahányszor kértem. Mintha saját családtagjuk lettem volna úgy bántak velem, boríték nélkül!
A kezelőorvos a szubintenzív ajtajában szenvtelen arccal közölte velem, hogy az agyvérzés olyan súlyos volt, hogy csak idő kérdése a halál, majd az órájára nézett, és közölte, dolga van. (...) Az emberség, a törődés, a figyelem hiányzott, főleg a kijelölt kezelőorvos részéről. Ezek azok, amik nem kerülnek semmibe, és amin egyetlen reform sem segít. (...) Engem rettenetesen szíven ütött a hozzáállás: megmondták, hogy meg fog halni, és ehhez tartották magukat.
A nővérek is nagyon segítőkészek voltak. Csak olyan nővért láttam, aki szaladt. Volt úgy, hogy enni sem volt idejük, és a beteg szánta meg őket egy-egy péksüteménnyel. A takarítónő is állandóan dolgozott.
Hálapénz: nem kötelező
Apámtól kérte a hálapénzt, aki azt megtagadta. Erre az orvos: "Ezért kár volt lejönnöm!" És elviharzott.
Az egyik alkalommal a kezelés végén az orvosomnak akartunk pénzt adni borítékban, és nem fogadta el. Azt mondta, elég drága a gyógyszer, amit ki kell váltani, és nem fogadhatja el. Ezért is jár olyan köpenyben, amin még zseb sincs...
Hogy nem kötelező hálapénzt fizetni? A betegek többsége rendes állampolgár, ha bejönnek az ajtón, köszönnek, mert ez az elvárás, hálapénzt fizetnek, mert ez az elvárás.
Sajnos nem tudtam megbecsülésemet és hálámat anyagiakban kifejezni, de ezt sosem éreztették velem, és sosem éreztem úgy, hogy ez gondot jelentene az ellátásom színvonalára.
A szülés után elköszöntek, és megkockáztatták azt, hogy semmiféle "honoráriumot" nem kapnak. A gyermekágyi osztályon sem tapasztaltam, hogy bármelyikük is igényelné a plusz juttatást, maximálisan végezte mindenki a dolgát, segítőkészek, türelmesek voltak.
Tényleg úgy érzi az ember, amikor rendesen, lelkiismeretesen foglalkoznak vele, hogy honorálnia kell, mert az orvosok általában nem a kórház általános színvonalán dolgoznak, hanem jobban.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
