Thürmert párttagok védik társadalmi munkában

2004.12.09. 11:36
A Munkáspárt iránt megnőtt ugyan a bizalom, és áramlik felé a szeretet, Thürmer Gyula pártelnök továbbra is testőrökkel jár. A Munkáspárt vezetője az Indexnek elmondta, hogy a párt tagjai társadalmi munkában vigyáznak rá, hogy az országot járva ne legyen sofőrjével egyedül az autóban. A Nemzetközi Testőrszövetség egyik magyar vezetője szerint az utóbbi években már nem számít státuszszimbólumnak a politikusok körében a bodyguardokkal való megjelenés.

"Óvatosnak kell lenni" - vallja Thürmer Gyula még akkor is, ha a kórház-privatizációs népszavazási kezdeményezés miatt pártja iránt szerinte megnőtt a bizalom és a szeretet, ezért továbbra sem mond le a munkáspárti aktivistákból álló testőrségéről.

Országúton sofőrrel egyedül

Thürmer Gyula az Index kérdésére elmondta, hogy a párt több tagja társadalmi munkában teljesít mellette személyi védelmi feladatokat. A politikus a december 5-i népszavazás előkészületei során is testőrök kíséretében jelent meg a nyilvános kampányeseményeken. Thürmer azt állítja, a személyi védelmében résztvevők száma a párt titka, párttársai pedig azért vállalták a feladatot, mert a szervezetnek nincs pénze profi testőrök megfizetésére. A Munkáspárt vezetője szerint az elmúlt tizenöt év tapasztalatai alapján egyébként akkor sem szabad lemondani a rátermett aktivisták nyújtotta védelemről, ha politikai atrocitások az utóbbi években már nem fordulnak elő. Thürmer szerint az országot járva az utakon bármikor megállíthatják az autókat, ezért nem lenne jó, ha sofőrjével egyedül ülne a kocsiban.

Fegyverrel a határon

#alt#
Társadalmi munkások gyűrűjében
Magántestőrsége a hazai politikusok közül utoljára Torgyán József FKGP-elnöknek volt. A kisgazda politikus a háza előtt elkövetett robbantást követően hivatali védelmet is kapott, ám a párt kisebb-nagyobb rendezvényein a Köztársasági Őrezred emberei mellett gyakran őrizték privát őrzővédők is. Az Index információi szerint volt olyan vidéki találkozó, ahol az állítólagos terrorveszély miatt harminc-harmincöt testőr vigyázott Torgyánra. A védett személyek törvényben rögzített körén kívül az Orbán-kormány idején Dávid Ibolya igazságügyi miniszter is kapott személyi védelmet az őrezredtől. A miniszter emberét 2001-ben a román határról fordították vissza, mert védelmi fegyverének beviteli engedélye nem érkezett meg a határállomásra.

Bodyguardok pártkasszából

Orbán Viktort exminiszterelnökként 2002 után még egy évig állami személyi védelem illette meg, amely lakásának és munkahelyének védelmére is kiterjedt. Az Index információi szerint a Fidesz-elnök őrzését az utóbbi időben egykori őrezredes testőrcsapatának három-négy tagja látja el. A párt által fizetett professzionális bodyguardok Orbán utazásain és a párt nagyobb rendezvényein biztosítják az ellenzéki politikus védelmét.

Már nem státuszszimbólum

Gyenes Levente, a Nemzetközi Testőrszövetség Executive Commitee elnöke az Indexnek elmondta, hogy a hazai politikusok számára sokáig státuszszimbólum volt a testőrök alkalmazása. Hat-nyolc éve még szinte valamennyi pártelnök privát biztonságiak kíséretében járta a kampányeseményeket. A pártok egy-egy "bejáratott" kft-t bíztak meg a vezetők őrzésével. Mára azonban a közélet szereplőit szinte csak a nagyobb rendezvényeken védik bérelt testőrök, ilyen esetekben azonban egy 50 fős rendezvényszervező gárdából akár 5-8 magasan képzett, éles lőszerrel felfegyverzett testőrre is igényt tartanak. Gyenes Levente szerint a rendezvényszervező csapat tagjainak díja személyenként 5-15 ezer forint.

Testőrt nem, autót igen
A Köztársasági Őrezred hivatalból az állam- és a miniszterelnök mellett az Országgyűlés, a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság elnökének személyi védelmét látja el. Testőrök nélkül sofőrt és személygépkocsit biztosít a kormány tagjai közül a belügy-, a honvédelmi és a külügyminiszternek. Emellett a legfőbb közjogi méltóságok járandóságáról szóló rendelkezések alapján jeleneg 10 volt miniszterelnök, házelnök és köztársasági elnök kap állami autót sofőrrel. Az Orbán-kormány idején megváltoztatott rendelkezés miatt maga Orbán és Áder János, csak hivatali idejüknek megfelelő plusz időtartamra jogosult őrezredes gépkocsira, ám például Szabad György egykori MDF-es házelnök vagy Horn Gyula életük végéig használhatják az állami autókat.