Jusztina
10 °C
27 °C

Tölgyessy Péter: A magyar modellnek vége

2008.04.29. 08:05
Túl jól sikerült a Kádár-rendszer, most fizetjük meg a vívmányait. Magyarországon nagyobbak az egyenlőtlenségek, mint amit a társadalom elfogad. A baloldal ott rontotta el, hogy Orbán Viktort mindenáron meg akarta állítani. De ki csinálja meg az új Magyarországot? Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ambíciója sem kisebb, derül ki Tölgyessy Péter-interjúnkból. Végigelemezzük a magyar demokrácia elmúlt húsz évét.

Kell félni a Fidesz kétharmadától?

Messziről kezdeném. Hazánkban egyre többen hiszik, hogy a 89-es átmenet rossz kiegyezés volt. Erősödik a vágy, hogy jöjjön valami más, kezdjük elölről a rendszerváltást. A magyar történelem 1867 után újra ismétli önmagát. Bizony a kiegyezéseket nehéz szeretni. Előfordul, hogy egy politikai berendezkedést eredményessége legitimál. A németekre és a japánokra a második világháború után a nyugati nagyhatalmak szabályosan rákényszerítették a parlamentáris demokráciát. Mostanság lesz éppen húsz éve, hogy elkezdődött a magyar rendszerváltás. Két évtized múltán Németország és Japán már hallatlanul sikeres ország volt. Nálunk meg az eredmény aligha igazol bármit. Így hát a baloldali reformkurzus összeomlása után a jobboldalon sokan szeretnének radikális váltást. Csakhogy hogyan lehetne elölről kezdeni mindent?

Nem is lehet megpróbálni?

Orbán Viktort elejétől fogva a teljes győzelem vágya hajtja. Pedig aki totális győzelemre játszik, az rendszerint totális vereséggel végzi. Az igazán sikeres politika inkább neki kedvező új egyensúlyt törekszik teremteni. Lehetséges, hogy Magyarország társadalmi szerkezetét egy több cikluson át tartó jobboldali kormányzás szervezi rendszerré. Ám a polgári radikálisok vagy szocialisták nem fognak tömegesen Hegedűs Zsuzsa vagy Pozsgay Imre módjára a Fidesznél munkára jelentkezni. Új egyensúly híján a két közéleti tábor háborúja csak folytatódhat, amelynek a végén az győzhet, aki végre a konszolidáció reményét adja az országnak. A kétharmados többség elvileg teljesen átalakíthatja az ország politikai szerkezetét. Választójogot adhat a határon túli magyaroknak. Bevezetheti az elnöki rendszert. Oroszországnak a Jelcin-korszak kaotikus cselekvésképtelen demokráciája és oligarchikus kapitalizmusa után Vlagyimir Putyin elnöki rendszere, döntően persze a megugrott olaj- és gázbevételek következtében, valamiféle új kelet-európai rendet hozott. Egyáltalán nem hiszem, hogy egy elnöki rendszer következtében egyszerre Oroszország lennénk. Biztosan nem leszünk azok, de félek, a nyugatos felzárkózás helyett maradunk, ahol vagyunk, Köztes-Európában. Aligha lehet a magyarokról beszélni általában, mégis érezhető, hogy értékvilágunk napos polgári oldala mellett létezik egy árnyékosabb rész is. 89-ben még azt hihettük, a szovjet csapatok kivonulásával néhány évtized alatt igazi nyugati ország lehetünk. Most szembe kell néznünk azzal, hogy jönnek elő hazánk kelet-európaias vonásai, a magyar modell bajai. A politika akkor jó, ha valamelyest az ország előtt jár. Állítom, a Fidesz régen ilyen politikát vitt. Aztán egy idő után már fontosabb volt a szavazatszerzés, és párt elkezdett az emberek ösztöneinek árnyékosabb oldalára játszani.

Mint a népszavazáson?

Akár, és lám, milyen sokakat megmozgatott. A népszavazás következményeként szétszakadt a kormánykoalíció, de a Fidesz egyúttal számos akadályt is állított jövendő kormányzása elé. Pártjaink már tudják, miként nyerhetnek választásokat. De tudják-e valamiféle új egyensúly megteremtésével befejezni a hideg polgárháborút, és végre tartósan fenntartható növekedésnek indítani a magyar gazdaságot? Mert ha a szomszédaink sorra megelőznek minket, bajosan lehetséges a többség megnyugvásával konszolidálni közállapotainkat, a demokráciát.

Volt egy pillanat, amikor úgy nézett ki, a konszolidációt Gyurcsány Ferenc fogja végrehajtani.

Kapott rá esélyt, 2006-ban parlamenti felhatalmazást. Nem sikerült neki.

Hol kúrta el?

Nem hiszem, hogy döntően az őszödi beszéddel. Az inkább csak növelte bajait. A nagyját elrontotta már a választások előtt. Mindenképpen távol akarta tartani Orbán Viktort a hatalomtól. Messze eltúlozta ígéreteit. Akkor foglalta törvénybe adócsökkentési terveit, amikor már a megszorításokra kellett volna készülnie. A választások után meg elfelejtette, hogy országunk demokrácia. Az embereket nem lehet forró vízbe tenni egyik nap, jéghidegbe másnap. Átmenetre és főleg valóságos magyarázatra lett volna szükség. De közgazdászaink se igen akarják tudomásul venni, hogy más racionalitás is létezhet, mint az övék.

Ez olyan mondat, amilyet Gyurcsánytól és Orbántól is hallhattunk már.

Képtelenség egy társadalmat egyetlen racionalitás alapján egybetartani. Az, hogy mekkora egyenlőtlenségeket fogad el egy társadalom, kulturális kérdés. Az Egyesült Államok óriási különbségek mellett is működik, bár sokszorta többen ülnek börtönben, mint Svédországban. Magyarországon most nagyobb az egyenlőtlenség, mint amit a közvélemény elfogad. Túlságosan is sokan kerültek ki az ország normális életéből. Az egyenlőtlenségek mértéke körülményeink között már az összgazdasági hatékonyság kárára van. Minden további reformlépés, amely úgy mentené meg a gazdaságot, hogy közben durván tovább növelné a társadalmi különbségeket, szerintem inkább növelné bajainkat. A reformok lényegére vonatkozó választói felhatalmazás nélkül aligha lehetséges előre lépni. De ha állandóan azt hajtogatjuk, hogy ezt sem lehet megtenni, meg azt sem, tényleg mindenki elhúz mellettünk.

Hogyan lehetne ezt megakadályozni?

A Gyurcsány-kormány úgy akarta eladni a korábbi túlköltekezés visszavételét a közvéleménynek, hogy ezek jobbulást hozó reformok. Pedig igazi reform alig indult. Ismertem egy kisfiút, akinek addig nyomták a szájába a főzeléket, és mondták, egyed, finom, finom, hogy másfél évesen megszólalt, finom, nem kérem. Hát így jártunk a reformokkal is. Gyurcsány Ferenc, Molnár Lajos és Horváth Ágnes rengeteget dolgozott azon, hogy a magyar közvélemény ne kívánjon többé reformot. Nem kérjük, finom. Egy olyan kormány, amely a hátralévő két évét népszerűsége visszaszerzésével akarja tölteni, már aligha hozhat változást. Pusztán médiakormányzással, programpontokkal és szép beszédekkel aligha lehet helyreállítani a koalíciós pártok támogatottságát. Osztogatásra már kevesebb a lehetőség. De így is elszaladhat a költségvetés, aligha úszhatjuk meg a 2010-es évet 5-6 százaléknál kisebb hiánnyal.

Mi a megoldás? Az előrehozott választások?

A baloldal ott rontotta el, hogy Orbán Viktort bármi áron meg akarta állítani. Pedig egy demokráciában nem Sztálint választunk. Hanem miniszterelnököt, négy esztendőre. Akinek a hatalmát fékek és ellensúlyok egész rendszere korlátozza. A jobboldal közönsége most nem alaptalanul érzi úgy, hogy egy demokráciában megengedhetetlen dolgok történtek vele. Lenne mit Ludas Matyi módjára háromszorosan visszaadnia, csakhogy így kezdődne minden elölről, még mélyebbről. A legjobb még az lenne, ha a Fidesz elfogadná, hogy az alkotmány megváltoztatása ezután két egymást követő parlament kétharmados többségének a joga legyen. A baloldal meg belemenne a választások előrehozásába. A rettegés a másik oldal győzelmétől viszi ugyanis többek közt mind mélyebbre az országot.

Mekkora a szerepe a terrorveszély emlegetésének? Hisz a Magyarok Nyilaiban?

Létezik Magyarországon hőzöngő jobboldali radikalizmus. De az utcai zavargásoknál messze nagyobb baj, hogy a 89 után született generációk sem igazán érzik magukénak az új magyar parlamentarizmust és a piacgazdaságot. A kétségtelen gondok láttán rohamosan hódít az egész rendszerváltás értelmének tagadása. Alapvető gazdaság- és társadalomszerkezeti nyavalyáink vannak, közben nyilvánosságunk ehhez képest sokszor jelentéktelen ügyekkel tölti az idejét. A szélsőségekkel való riogatás a baloldal régi eszköze. Rákosi Mátyás '56-ban már azzal rémisztgette a szovjet vezetőket, ha tartósan Kádár Jánosra bízzák az országot, az újra utat nyithat a fasizmusnak. Mindkét oldal egyik fő politikai eszköze a minél riasztóbb ellenségkép festése. Mivel jobboldali kormány kezdett, először Antall Józsefet ábrázolták ördögi miniszterelnöknek. De a baloldalon főhatalmat gyakorló élő jobboldalit még azóta sem fogadtak el kifogástalan európai demokratának. A jobboldal most válaszul Gyurcsány Ferenc politikai személyiségét próbálja meg felmorzsolni. A kormányfő mára olyan helyzetbe került, hogy az utcára se igen mehet ki. Örvény ez, amely egyre mélyebbre húz, és mindig van még lejjebb. Közben viszont Orbán Viktor megértette démonizálhatóságának hátrányait. Az utolsó fél évben igencsak vigyáz megszólalásaira. A mosolygós Fidesz-vezető sokkal veszélyesebb a baloldal választási esélyeire, mint a 72 órás ultimátumot küldő.

Biztos, hogy ő lesz a következő miniszterelnök?

Egyáltalán nem. Bár most nem úgy néz ki, hogy a következő választásokat elveszíthetné, de már háromszor szerepelt a Fidesz döntően a saját hibájából a lehetőségeinél lényegesen rosszabbul. A jobboldalnak egyelőre mégis leválthatatlan vezére Orbán Viktor. A mai Fidesz jobbára a volt miniszterelnök teremtménye. A párt vezetői között nemigen akad más, igazán nehéz súlyú személyiség. Az MSZP viszont igazi történelmi párt. Története legalább ötvenéves, régi beállt felépítéssel, sokféle érdekű, arculatú vezetővel. A szocialisták bizonyítottan képesek miniszterelnököt váltani menet közben. Gyurcsány Ferenc a negyedik első számú emberük a rendszerváltás óta. Aki sokban vezérelvűvé próbálta formálni pártját, mégis, ha az MSZP akarja, elküldheti. Egyáltalán: a baloldali esélyek javításának a legkézenfekvőbb módja alighanem a miniszterelnök-váltás.

A népszavazás nyírta ki a koalíciót?

Addig sem álltak jól, de a népszavazás mutatta meg gondjaikat a maguk mélységében.

Meglepte, hogy ilyen elsöprő hatása lett?

A koalíciós pártok védővonala már tavaly ősz óta rogyadozott. A kormányfő jó ideje nem indított igazából újabb reformokat. Most eredetileg merev védelemre készült. Idejekorán mondogatta, március kilencedike után nem lesz más, mint tizedike. Aztán hirtelen váltott. Mintha nem értette volna meg: bármit is tesz, annak ára lesz. Menet közben egyszerre rugalmas elszakadásba kezdett. Pártja tapsaira vágyva beletámadt az egyébként is többszörös gondokkal küszködő szabad demokratákba. Akik meg se álltak lehetőségeik határáig. Újra fontosabb volt számukra a maguk kényes értelmiségi identitása, saját külön túlélésük délibábja.

A kormányátalakítás előremenekülés, vagy kétségbeesett kapálózás csupán?

A megürült miniszteri posztokat be kellett tölteni. A hét új miniszter többsége párton kívüli szakember, de alighanem egyikük sem emeli személyiségének erejével a kabinet tekintélyét. A két új hivatal és a minisztériumi államtitkári tisztségek megduplázása rácáfol a kormányfő korábbi állításaira, amelyek éppen ezek csökkenésével kívánták illusztrálni az olcsóbb államot. Az államtitkári beosztások betöltésével az MSZP parlamenti frakciója jobban magáénak érezheti a kormányt. Csakhogy a miniszterelnök csupán akkor reménykedhet helyzetének tartós megszilárdulásában, ha az őszi adó- és költségvetési viták idejére érezhetően javul kormányának választói megítélése.

A Fidesz felkészült a kormányzásra?

Annyira, mint a szocialisták 2002-ben vagy 2006-ban voltak, feltétlenül. Ám Horn Gyula sem a Bokros-csomag terveivel állt választói elé. A Fidesz nyilvánvalóan éppen úgy nem az ország valóságos helyzetről beszél a közvéleménynek, mint 1994 óta bármelyik későbbi győztes párt, amiből még nem kevés gondja támadhat. De Orbán Viktor volt már kormányfő. Leginkább korábbi kormányzása alapján képzelhetjük el esetleges következő miniszterelnökségét. Akkor nem indított reformokat. Viszont első három évében olyan rigorózusan kézben tartotta a költségvetést, amire szocialista kormány közvetlen kényszer hiányában eddig még nem volt képes.

Amit Bokros Lajos csinált, az reform volt?

Bokros Lajos vasszigorral, főleg inflációkeltéssel visszavette az állampolgári jövedelmeket, és megfékezte a költségvetés túlköltekezését. Mindezzel nagy arányban társadalmi jövedelmeket csoportosított át a vállalkozói szféra felé. De átfogó reform pénzügyminisztersége alatt még annyira sem indult, mint 2006 után.

Akkor miért kívánjuk őt a hatalomba mégis?

Bokros Lajos számos megfontolandó reformjavaslat megfogalmazója, többen szinte megváltást ígérő profétának látják. A Gyurcsány Ferencben csalódott reformértelmiség egy része a koalíciós válság megoldásaként hamarjában szakértői kormány élére állítaná. Pontosan jelezve, hogy véleményformálóink sokszor máig mennyire nem értik: demokráciában közhatalmat egyedül választói felhatalmazás alapján lehet gyakorolni. Aki a politikusként nem igazán sikeres volt pénzügyminisztert akarja, szervezzen pártot mögötte. Helyzetünkben a szakértői kormány egyedül a nagykoalíció sajátos formája lehetne. Aminek a jobboldali szavazók között igencsak csekély támogatottsága akadna. Gyurcsány Ferenc kudarcának legfőbb tanulsága éppen az, hogy bajainkon a felvilágosodott abszolutizmus módszerei nem segítenek, hanem inkább csak rontanak.

A Fidesz most olyan, mint kormányzása idején?

A Fidesz nagyon megváltozott 98 óta. A jobboldal hívei és a népi vagy újbaloldali társutasai többnyire visszahúzódtak régi mítoszaik világába. A Fidesz bázisa minden eddiginél jobban antikapitalista és nyugatellenes. Orbán Viktor meglehetősen elkötelezte magát a hazai reformközgazdászok nézeteivel szemben. Csakhogy tudnia kell: ha nem képes tartósan megoldani társadalmi modellünk bajait, akkor nem lehet az a politikus, aki rendszerré szervezi az új Magyarországot. Márpedig ambíciója nyilvánvalóan nem kisebb.

Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor kap több bekezdést a történelemkönyvekben?

A rendszerváltás utáni első miniszterelnök mindenképpen a történelmi emlékezet része lesz. De ki ismeri már Bittó István, a kiegyezést követő negyedik kormányfő nevét? A legtöbb bekezdés annak jut majd, aki végre konszolidálja, vagy éppen a sír szélére viszi az új magyar demokráciát.