Felélik vagyonukat a közlekedési társaságok

2003.09.30. 13:29
Vidéken a tömegközlekedés Demszky Gábor főpolgármester által beígért összeomlásától nem kell tartani, a vállalatok a jelenlegi finanszírozási rendszerben szép lassan mennek tönkre. Az állami normatív támogatás hiányában Pécsen öt-hat busz beszerzése esik kútba, Székesfehérváron ott spórolnak, ahol tudnak, Szegeden pedig a pénzt eleve üzemeltetésre szeretnék fordítani. A főpolgármester még lát esélyt az állami normatív támogatás megszerzésére, habár az SZDSZ frakcióülésén a 2004-es költségvetés elutasítására biztatta párttársait.
Demszky a költségvetés elutasítására biztat
"Délelőtt a házelnökkel tárgyaltam, délután a települési önkormányzati szövetség vezetőjével találkozom" - mondta az Indexnek Demszky Gábor főpolgármester arról, hogy lát-e esélyt a tizenkétmilliárd forintos (ebből a BKV-nak 8,5 milliárd járna) nagyvárosi tömegközlekedési támogatás megszerzésére. Amennyiben a lobbizás eredménnyel zárul, akkor lehetőség van arra, hogy ne kelljen minden évben alkudozni az állammal. A normatív támogatás három év alatt huszonnégymilliárd forintra nőne, és az időszak végére lehetne áttérni az Európai Unióban érvényben lévő hiányfinanszírozásos rendszerre. A tömegközlekedési társaságok ugyanis ott sem nyereségesek, ám az állam támogatásával elkerülik a veszteséget. Megegyezés hiányában, Demszky szerint, "logikailag következik" az a lehetőség, hogy a főváros a BKV-t az államnak adja át. Erről kormányzati források úgy nyilatkoztak, hogy az államosítás ideje lejárt.
Demszky az SZDSZ frakcióülésén felvetette párttársainak: a 2004-es költségvetést jelenlegi formájában utasítsák el, mert az nem tartalmazza a BKV normatív támogatását, és a közalkalmazottak bérére sincs fedezet.
Nem lehet még tudni, hogy megkapja-e a nagyvárosi tömegközlekedés a tizenkétmilliárdos állami normatív támogatást. Demszky Gábor főpolgármester a múlt héten úgy reagált az esetleges elutasításra, hogy ezzel összeomolna a főváros tömegközlekedése. Vidéken nem fogalmaznak ennyire keményen. Teljes összeomlás helyett szerintük szép lassan épül le a megyei jogú nagyvárosi tömegközlekedés.

Az államnak illene pótolni

"A Volán társaságok folyamatosan élik fel vagyonukat" - mondja az Indexnek Tóth István, a 93 százalékban állami tulajdonban lévő, a székesfehérvári tömegközlekedést is üzemeltető Alba Volán Rt. vezérigazgatója. A cégek veszteségeit szerinte a megrendelőnek, a magyar államnak illene pótolni. Személyszállítási törvény hiányában azonban erről szó sem lehet. "Ilyen körülmények között az épületek felújításán, karbantartásán és járműbeszerzésen lehet spórolni" - nyilatkozza a vezérigazgató, aki a képet azzal árnyalja, hogy a már meglévő, a szükségesnél nagyobb műszaki bázisok nyitott szervizként működnek. Székesfehérváron például a Mercedes teherautók garanciális és egyéb javításait végzik.

Hatalmas veszteségek

Szegeden a villamospark fele harminc éves kocsikból áll (Forrás: szkt.hu)
"A beígért normatív támogatás hiányában öt-hat darab új Mercedes buszról kell lemondania a pécsi utazóközönségnek" - mondja Majoros Csaba, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. (PTRT) gazdasági igazgatója, aki elmondja: olcsóbb buszok beszerzésén azért nem gondolkoznak, mert ezek a buszok az olcsóbb, megbízhatóbb üzemelés révén "behozzák árukat". Vagyonfelélésről a cég speciális helyzete miatt - 1993-ban a Pannon Volán és a helyi önkormányzat alapította a PTRT-t - nem lehet beszélni, ám rendszeres állami támogatás hiányában "hatalmas veszteségek" keletkeznek.

A szegedi helyi buszokat a Tisza Volán, a trolikat és a villamosokat a Szegedi Közlekedési Rt. üzemelteti. Az utóbbi cég gazdasági igazgatója szerint "a fővárosihoz hasonló szintű" problémát okozna az állami normatív támogatás elmaradása. Ha meg is jönne a százmilliós nagyságrendű összeg, azzal legfeljebb az üzemeltetést lehetne finanszírozni, a fejlesztésre nem lenne elég. Nagy szükség volna pedig rá: a villamospark fele 30 év körüli, és a trolik átlagéletkora is jóval a kívánatos feletti, 15 éves. "A közlekedés veszteséges üzem" - mondja Vajasné Király Mária.