További Belföld cikkek
-
Bronzérmet szerzett Magyarország egy diákolimpián
- Újranyitott a Nyugatinál a világ egyik legszebb McDonald’s étterme, így néz ki most
- Tompos Márton: Amíg egy kósza keddet nem sikerül problémamentesen lehozni, addig nem lehet olimpia
- Kigyulladt egy mozdony Debrecenben, a mozdonyvezető kezdte meg a tűzoltást
- Erdő Péter: A szülőknek nem elég elfogadni a gyermeküket, mielőbb meg is kell kereszteltetni
Latin-Amerika szóba sem került
![]() |
Torgyán József Nem tervezi lemondását |
Torgyán leszögezte: nincsen rálátása az Agrárinnovációs Kht. támogatási gyakorlatára, így nem zárta ki, hogy tanulmánykészítésre kiutalták a vitatott ötmillió forintot. Szerinte meg kell nézni, a jelzett tanulmány elkészült-e vagy volt-e szándék az anyag elkészítésére. Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy vizsgálatot indít az ügyben azt mondta: nem foglalkozik a dologgal, mert már korábban utasítást adott a háttérintézmény felszámolására.
Torgyán távozik, ha igazolódnak a vádak
|
Torgyán megismételte azt a korábbi nyilatkozatát, hogy külföldi útja során megzsarolták titkárságának egyik hölgy alkalmazottját, akit börtönnel fenyegettek és egyúttal anyagi ellenszolgáltatást ígértek bizonyos dokumentumok kiszolgáltatásáért. Arra a felvetésre, miért nem tett feljelentést, közölte, vizsgálatot kért az ügyben a titkosszolgálatoktól.
Torgyán saját megfigyelését kérte
![]() |
A rágalmaktól a Köztársasági Őrezred sem tudja megkímélni |
Borókai Gábor kormányszóvivő szerdán hallotta először, hogy saját megfigyelését kérte Torgyán József. Tájékoztatása szerint nem ingott meg Orbán Viktor, a miniszter iránti bizalma, a politikus továbbra is földművelési és vidékfejlesztési miniszter, a magyar kormány tagja.
Orbán: súlyos következmények várhatóak
Orbán Viktor miniszterelnök, a Magyar Rádiónak adott szerda reggeli nyilatkozatában a napokban nyilvánosságra került, Torgyán József fiát korrupció gyanújába keverő hangkazettáról úgy nyilatkozott: az ügynek mindenképpen súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia, ha igaznak bizonyul, akkor az érintettek, ha pedig koholmány, akkor a nyilvánosságra hozók tekintetében.
Értékelése szerint amennyiben egy kormánytag hozzátartozója kormányzati szervekkel összefüggésben követ el törvénysértést, akkor minden érintettnek viselnie kell a felelősséget, ha pedig a kormánytól teljesen függetlenül, akkor az illető miniszternek erkölcsi alapon kell levonnia a következtetést, mint ahogyan adott esetben ő így is cselekedne.
|