"Csinálom tovább" címmel közölt interjút Gyurcsány Ferenccel eheti számában a Der Spiegel. Az interjúban a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem enged az utca követelésének, nem mond le, hanem - mint fogalmazott - "csinálja tovább". A nyilvánosságra került hangszalaggal kapcsolatban a kormányfő azt hangoztatta, hogy az egy drámai monológ volt, tele érzelmekkel, s egyoldalú, részben túlzott kijelentéseket tartalmazott. De - mint hozzátette - az szükséges volt abból a célból, hogy meggyőzze pártját reformterveiről.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.