Az SZDSZ Új Generáció arra kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), tartsa szem előtt, hogy a hétfő éjszaka történt bűncselekmények miatt az általuk utcára hívott fiatalok biztonsága veszélybe kerülhet. "Ezért azt kérjük, halasszák el tervezett tüntetésüket egy békésebb, az önkormányzati kampányt követő időszakra. Lesz arra mód, hogy elmondják a kormánynak békésen, mit gondol a szervezetük a reformokról – de ma a HÖOK nem tudja garantálni a meghívott fiatalok életének és testi épségének védelmét, áll az Új Generáció közleményében.
A (HÖOK) megtartja csütörtöki tandíjellenes demonstrációját - a szervezet választmányi ülésének döntéséről Schöberl Márton elnökségi tag tájékoztatta kedden délután az MTI-t. A tüntetést ugyanakkor nem a Kossuth téren, hanem a térből nyíló Alkotmány utcában rendezik.
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.