A fő veszély most az, hogy a kormány elveszti-e a fejét és lefújja-e a választásokat - vetette fel a Napkeltében Bence György filozófus. A műsorban Stumpf István, Lengyel László, Bence György és Tamás Gáspár Miklós elemezte a kialakult helyzetet. TGM borúlátó, Stumpf bízik abban, hogy lesz párbeszéd a két oldal között. Lengyel szerint lefogták Orbán Viktort. Lengyel és Bence is úgy véli, Gyurcsánynak már nem szilárd a pozíciója.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.