Petrétei József rendészeti miniszter arra a kérdésünkre, hogy hogyan lehetséges, hogy Toroczkai Lászlót, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a rendőrség még nem vette őrizetbe, azt felelte: a rendőrség folyamatosan elemzi a rendelkezésre álló felvételeket, és aki ellen megállapítható a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, azzal szemben eljárást indítanak. Arra a felvetésünkre, hogy a Hír Tv-ben például naponta ismétlik azt a felvételt, amin Toroczkai közli, hogy mivel nem veszik át a petíciót az MTV-nél, 10 ezer emberrel tér vissza a székházhoz, Petrétei megismételte: akivel szemben felmerül a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja, azzal szemben eljárást indítanak.
A miniszter arra a kérdésre, hogy mikor kezdik vizsgálni a rendőrség fellépését a tévészékház ostrománál, azt mondta: a megfelelő időben ez meg fog történni.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.