97-en megsérültek, négy rendőr súlyosan az éjjeli utcai harcokban. A rendőrség 98 embert állított elő.
A Nagykörút mellékutcáiba szorított kisebb csoportok tagjai körül sokan újra visszatértek az Erzsébet körútra. Mivel a rendőrkordon már előbbre tart, így többen a rendőrök háta mögé kerültek, de mivel kevesen vannak, nem képeznek jelentős erőt a rendőrökkel szemben. A problémára a rendőrök is rájöhettek, mert nagyobb egységek futnak be a mellékutcákba, hogy ellenőrizzék a helyzetet.
A rendőrök a Nagykörút mellékutcáiban üldözik a kisebb csoportokra szakadt tiltakozókat a Blaha Luja tér közelében, néha könnygázt is kilőnek.
Alaposan megvertek hat-nyolc első látásra nem randalírozónak kinéző fiatalt a rendőrök az Akácfa utcában a Wesselény és a Dob utca között. Az egyiknek kiverték három fogát, többen még mindig a földön fekszenek, tudósítónk hívta ki hozzájuk a mentőt. Azt állítják, nem tudtak mit csinálni, mert két oldalról szorították be őket.
A rohamrendőrök eljutottak a Blaha Lujza térre, több embert letereltek az aluljáróba. A téren sok járókelő van, és az autók a Rákóczi úton már közlekedhetnek. Tiltakozónak, rendbontónak látszó figurákat alig látni.
Tudósítónk a Nagykörút és a Wesselényi utca sarkánál azt látta, hogy a rohamrendőrök egy alig tizennégy éves fiút visznek hátrakötött kézzel, a fejét lenyomva. Két harminckörüli nő ment utánuk sírva és azt kiabálták, hogy ő még csak gyerek és a házban lakik. A fiút egy rabszállító autóba tuszkolták.
Tudósítónk szerint két fiatal - láthatóan - viccből verekedést imitált az Astoriánál, két társuk pedig nézte a mókázást. Arra cirkált egy rendőrségi kisbusz, amiből kiugrottak a rendőrök, gumibottal megverték mind a négyet, aztán elvitték őket.
A szerda hajnalban kibontakozó összecsapást egy maroknyi csoport provokálta az Oktogonnál, akikhez békés szimpatizánsok, Kossuth téri tüntetők és nagyon sok nézelődő csatlakozott – foglalták össze a történteket helyszíni tudósítóink. Riportereink szerint érzékelhető volt, hogy az elmúlt két napban sok balhés figurát letartóztatott a rendőrség, így a rendőrökkel szembenálló csoport szervezetlen és erőtlen volt, inkább ingyencirkuszt rendezett, mint valódi ütközetet.
A Nagykörúton összesen 2 ezer ember lehetett, ebből több százan láthatólag készültek az összecsapásra, kendőt, maszkot, csuklyát viseltek. A rendőrök a korábbi napokhoz képest sokkal mobilabbak voltak, azaz rendőrautókkal, buszokkal, csapatszállítókkal, vagy civil személyautókkal gyorsan változtatták pozíciójukat. Sikeresen vágták ketté az Oktogonnál a tömeget és szorították ki a mellékutcákba, s nem tört ki komolyabb összetűzés, kő- és üvegdobálás és gyújtogatás sem.
A szerda éjjeli, csütörtök hajnali budapesti zavargásokban összesen tizenhat sérültet szállítottak kórházba a mentők. Közülük három súlyos, a többiek könnyű sérülést szenvedtek, mondta az Indexnek Golopencza Pál, az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa. Az ellátásra szorulók többsége könnyű, zúzódásos, vagy könnygáz-okozta sérülést szenvedett, közvetlen életveszélyben senki sincs. Ketten súlyosabb fejsérüléssel, egy ember pedig hassérüléssel került a kórház ügyeletére, a főorvos szerint ezek a sérülések vélhetően a rendőrök által kilőtt könnygáz-gránáttól származnak.
Éjszaka tizenhat mentőkocsi dolgozott a Nyugati-Oktogon-Terror Háza-Blaha útvonalon, a tüntetők között, tizennégy az egyéb budapesti riasztásokhoz vonult, további tizenöt autó pedig tartalékként várakozott. A belvárosi eseményeknél szolgálatot teljesítő mentősök közül hajnali négyre már csak két autó maradt a városban, ezek a sérült tüntetőket látják el a rendőrkapitányságokon, és az előállítások helyszínein. „Azt a fiatalembert, akit nyakon talált egy könnygáz-lövedék, stabil állapotban adtuk át Péterfy Sándor utcai kórháznak” – mondta a főorvos.
Néhány éjszakai buszjárat az Erzsébet körút és az Andrássy út lezárása miatt még kerülőúton közlekedik, reggel azonban várhatóan minden járat menetrend szerint elindul - mondta a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. Az elterelt éjszakai járműveket visszaállítják az eredeti útvonalra, amint a rendőrség megszünteti a lezárásokat. Szántó Ferenc szerint várhatóan minden budapesti járat menetrend szerint indul hajnali 4 óra 10 perctől.
A 4-es 6-os villamos vonalán a Combino villamosok egyáltalán nem közlekedtek az elmúlt két napban a tüntetések miatt. Csütörtökön elképzelhető, hogy az érvényben lévő kísérleti menetrend szerint este 9-től forgalomba állnak, de erről a nap folyamán döntenek.
Hogy nehezítsék az utcai zavargók kommunikációját, a rendőrök azt tervezik, hogy a kényesebb helyszíneken lehetetlenné teszik a mobilkommunikációt - írja a Magyar Hírlap.
Az eredeti tervekkel ellentétben nem idősebb George Bush vezeti az október 23-i ünnepekre érkező amerikai delegációt. Az is előfordulhat, hogy Condoleeza Rice külügyminiszter is kihagyja a magyarországi utat. A Népaszabadság úgy tudja, hogy a küldöttség élén George Pataki New York-i kormányzó, Tom Lantos képviselő állnak majd. (Népszabadság)
Az a hír nem igaz, hogy a támadók lefegyverezték volna a rendőröket az MTV ostrománál hétfőn, de az tény, hogy két rendőr szolgálati fegyvere az összecsapásokban eltűnt - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.
Miután a Magyar Televíziónak nem jött be korábbi kampánya – "Ha forradalmár lenne, Ön melyik televíziót foglalná el?" – most egy újabbal próbálkozik. A csütörtöki Népszabadságban kolumnás hirdetésben közölnek egy képet az MTV feldúlt bejáratáról, amit rohamrendőrök őriznek, a kép előterében kiégett autóroncs. A mostani szövegben már nincs szó forradalomról: „Akkor vannak rendben a dolgok, ha nem mi vagyunk az esemény, hanem mi tudósítunk róla”.
Spamban hívnak ismeretlenek demonstrációra csütörtökön délutánra az Alkotmány utcába. A szöveg szerint a HÖOK szerdán lemondott tüntetése helyett szervezik a demonstrációt.
A nyugati turisták számára a biztonság a legfontosabb, már mondtak is le szobákat. Akik itt vannak, kíváncsiak.
A tömegoszlatás rendje: előbb felszólítás és kiemelés, majd jöhet a könnygáz, a lovasrendőr és a vízágyú.
"Orbán Viktor nap mint nap hazugságokat vág a közönség szemébe" - mondta a Nap-keltében Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője. Orbán javaslatát egy szakértői kormány felállítására "blöffnek, nettó hazugságnak" nevezte Pető, mert szerinte a magyar alkotmányjog ilyet nem ismer. Egy "ügyvezető kormányt is meg kellene választani, ami a mostani erőviszonyok között elképzelhetetlen" - mondta. Kérdésre, hogy nincs-e az SZDSZ-nek bűntudata azért, mert mást ígértek a kampányban, mint amit most a kormány csinál, Pető azt mondta: a kampányban számtalanszor elmondták, hogy mindenekelőtt a költségvetést kell rendbe tenni. "Megszorításokkal nem lehet kampányolni" - vélte Pető, és azt mondta, hogy ha ez bűn, akkor pártjának van lelkiismeret-furdalása.
Chile, Pakisztán, Palesztína, Haiti és Mexikó után mi is bekerültünk a látványos utcai harcokra, zavargásokra szakosodott fotóblogba: "Magyarország: az utca a megoldás" címmel közöl képösszeállítást.
A csütörtök hajnali utcai összecsapások idején több tüntetőnek is feltűnt, hogy a láthatósági mellényt viselő sajtómunkásokat a rendőrök nem bántják. Nem tartott sokáig meglátniuk az összefüggést a védettség és az akár a sarki közértben is beszerezhető mellény között. Lehet, hogy ma este jól látható tüntetők állnak majd szembe a rendőrökkel.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Fidesz szombatra tervezett nagygyűlését - "a mostani helyzetben" - biztonsági kockázatnak minősítette a Nap-keltében. Az elmúlt éjszakák nem azt mutatták, hogy nagy biztonsággal várhatjuk a szombati Fidesz rendezvényét, mondta Herényi. (MTI)
Zbigniew Brzezinski szerint nem fér bele a demokráciába az, hogy egy miniszterelnök félrevezeti az országát és az Európai Uniót: Gyurcsány Ferencnek le kell mondania - mondja Carter volt nemzetbiztonsági tanácsadója. Brzezinski szerint valakinek a pártjából vagy koalícióból át kell vennie a kormányfői posztot.
A budapesti zavargásokkal kapcsolatban kijelentette: szó sincsen újabb 56-ról, képtelenség ezt állítani. Magyarországon nem forradalom zajlik a hatalom megszerzése érdekében, és nem is egy idegen megszálló hatalom kiűzése céljából tört ki felkelés. Mint fogalmazott, a zavargások nem valami isteni jelre következtek be, hanem egy komoly politikai probléma van a háttérben. "Mit gondoljon a világ arról, hogy a kormányfő megtéveszti a választókat és az EU-t, ezt elmondja, és ezzel elintézettnek tekinti az ügyet?" - tette fel a kérdés Brzezinski. (MTI)
A politikus szerint csak az ÁSZ és az MNB hiteles. A 14. havi nyugdíjat és a járulékcsökkentést újragondolnák.
Bombariadó miatt lezárták a Keleti pályaudvar teljes területét csütörtökön reggel háromnegyed 8-kor, a pályaudvar nem fogad és nem is indít vonatokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. A szerelvények más pályaudvarokra érkeznek, ahonnan a BKV járataival lehet tovább utazni. A Keleti pályaudvar területét tűzszerészek vizsgálják át. (MTI)
Hatvankét embert állított elő a szerda éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség, ötvenöt embert vettek őrizetbe rendbontás, csoportos garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Három nap alatt így már több mint 200 embert vettek őrizetbe.
Aceh tartományban vízágyúval oszlatta szét az indonéz rendőrség a cunami-túlélők tiltakozó tüntetését.
Nem kezdődött még el az utcai harcokban őrizetbe vettek első csoportjának tárgyalása, de gyakorlatilag megtelt emberrek a Markó utcai bíróság folyósója. Tegnap éjszaka már terjedt a városban a hír, hogy minél többen menjenek oda a bíróságra. A helyszínen 6-8 rendőr van. Négy megbilincselt várja, hogy megkezdődjön a tárgyalás. Rendbontás és garázdaság a vád.
Megjelent a Markó utcában Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője is, aki át akarta adni a megbilincselteknek egy jogász elérhetőségét, de a rendőrök ebben megakadályozták. Kocsis ezután elhagyta a bíróságot.
A csoport oldalán egyébként tanácsokat adnak a tüntetőknek. Többek között: "aki megsérül és orvosi kezelésre szorul, ne mondja meg, hogy hol és miért történt a sebesülése, mert úgy nyomoznak a forradalmárok után, hogy bekérik a kórházak sürgősségi ellátási orvosi iratait."
Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron, amelynek teljes területét bombariadó miatt csütörtökön háromnegyed 8-kor lezárták; a rendőrök nem találtak bombát. Ismeretlen férfihang hívta fel telefonon a VIII. kerületi kapitányság Keleti pályaudvari rendőrőrsét azzal, hogy bombát helyezett el a pályaudvar területén.
Az első két ember, akit garázdaság és szabálysértés gyanúja miatt bíróság elé állítottak K. Ákos és a 19 éves T. István. A gyanú szerint a Rákóczi úton trágárkodtak, cigarettával felszálltak a buszra, az ablakon csúnya szavakat kiabáltak ki, agresszivek voltak, amikor kérték tőlük, hogy ne tegyék. Egy megálló után leszálltak, a rendőrök az egyiküknél találtak egy törött sörösüveget, őrizetbe vették őket. Egyelőre nem derült ki, tüntetők voltak-e,