Nem kommentálta, így nem is cáfolta az esetleges kormányfő-jelöltségéről szóló, sms-ben és e-mailben terjedő híreket Bokros Lajos (szeptember 26-i 13:29-es és 14:51-es bejegyzés).
Titkárnője szerdán délelőtt az Index kérdésére csak annyit mondott, hogy a híreket semmilyen formában nem kívánják kommentálni. Hozzátette, hogy "a lapok sok mindent írnak", de kedden sem erősítették meg senkinek, hogy Bokros - aki pénzügyminiszterként már végigvitt egy stabilizációs csomagot - kormányfő lehet, ha teljesül három, általa megfogalmazott kritérium. Ezek, ahogy az üzenetírók tudni vélték, hogy már 2007-ben elinduljanak a reformok, hogy ő javasolhassa az új jegybankelnököt - Farkas Ádámot -, és hogy további 250-300 milliárdos megszorítás jöjjön az önkormányzati választások után.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.