Attól kezdve, hogy Budapest rendőrfőkapitánya teljhatalmat kapott, rendet tart Budapesten - mondta Demszky Gábor hétfőn a köztelevízió Nap-kelte című műsorában. "(...) amióta Gergényi Péter kezében van a döntés, és ő irányítja a rendőrséget, azóta rend van Budapesten"- jelentette ki a szabad demokrata főpolgármester.
A főpolgármestert arról is kérdezték: nem gondolt-e arra, hogy az MTV székházánál történtek miatt le kellene váltani Budapest rendőrfőkapitányát. "Nem, sőt azt javasoltam, hogy Budapest rendőrfőkapitánya a hétfő éjszaka után kapja meg valamennyi jogkört, hogy irányítsa mindazokat a rendőröket, akiket Budapestre vezényeltek és a REBISZT és minden budapesti alakulatot, azért, hogy legyen egyszemélyi felelős (...)" - mondta Demszky Gábor, aki szerint nem a főkapitány a felelős, hanem az, aki felbujtotta a tömeget. Úgy vélte, hogy Orbán Viktor interjúja, melyet három nappal az események előtt adott a Reuters-nek, hozzájárult a helyzet kialakulásához.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.