Országos Civil Fórum létrehozását kezdeményezi tizenhat értelmiségi, illetve közéleti személyiség, akik nyilatkozatukat vasárnap juttatták el az MTI-hez. A dokumentum aláírónak célja, "a társadalmi szolidaritás hálózatainak kiépítése, a többpártállam elszámoltatása, hatalmának korlátozása". A fórum egyeztető és közvetítő szerepet töltene be a helyi közösségek, szakmai szervezetek, civil csoportosulások összefogásának szolgálatában - olvasható a nyilatkozatban.
A tizenhat kezdeményező között szerepel többek között Derce Tamás, Újpest polgármestere, Karsai Béla székesfehérvári független polgármesterjelölt, Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja és Lovasi András zenész.
A kormányzó pártok tudatosan félrevezették választóikat, majd választási ígéreteikkel ellenkező program megvalósításába kezdtek - tartalmazza a nyilatkozat, amely kitér arra is, hogy a botrányt okozó miniszterelnöki beszéd alpári hangneme, a kölcsönös vádaskodás, a felkorbácsolt indulatok hosszabb időre lehetetlenné teszik ismét az érdemi párbeszédet az ország előtt álló sorskérdésekről.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.