A tüntetők önjelölt vezérei nem először érzik veszélyben pozíciójukat. Szerda éjjel igazi abszurd vigasság kerekedett a Kossuth téri színpadon, amikor Waszlavik Gazember László danolászása után egy teljesen ismeretlen öregúr lépett fel, majd a szokásos követelések - mondjon le, alkotmányozó nemzetgyűlés - után intézkedni kezdett. Éppen két jegyzőkönyvvezető, egy levezető elnök és egy háromtagú delegáció tagjairól rendelt el szavazást, amikor a háta mögött álló Gonda László (MNB 2006-tag) az egész téren jól hallhatóan háborogni kezdett, hogy "ezt azért így nem lehet, ezt előbb meg kellett volna beszélni".
A kisebb felfordulás közepette a bácsi tovább szónokolt, sőt, Wittner Máriát közfelkiáltással meg is választtatta. Ekkor Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom és az MNB 2006 vezetője vette át a szót, és azt ajánlotta, hogy a "megfontolásra érdemes" javaslatból vegyék azt, ami megvalósítható, válasszanak delegációt. A tömeg Wittner mellé Toroczkait szavazta meg, majd Hegedűs Lászlót követelte. Ekkor valaki arrébb tessékelte Takácsot, majd a harmadik helyre a méltatlankodó Gonda Lászlót és Takács Andrást javasolta. A kavarodás végén Takács Andrást és Hegedűs Lászlót is megválasztották, Gonda Lászlót kipfujjolták.
Amikor kiderült, hogy így már négy tagú a delegáció, egy huszárvágással a leszavazott Gonda Lászlót is hozzácsapták a csoporthoz. Ekkor a tüntetők fele hazaindult, az Oktogonnál meg kezdetét vette a csütörtök hajnali rendőrségi gyakorlat.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.