A Búvópatak című lap főszerkesztője Kaposváron minden szocialista képviselőt bűnösnek nyilvánított azzal az indoklással, hogy Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elhangzott beszédét követően mindegyiküknek le kellett volna mondani mandátumáról. Csernák Árpád író mintegy száz tüntető előtt sérelmezte: a sajtó elhallgatja, hogy Kaposváron naponta százak tüntetnek.
A szónok arról is beszámolt, hogy visszautasította a kulturális tárca 120 ezer forintos támogatását, amelyet a Búvópatakot kiadó alapítvány nyert el az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megjelenő különszám kiadásához. "Hazug kormánytól nem fogadunk el támogatást!" - jelentette ki.
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.