Bihari Mihályt javasolja kormányfőnek a nem túl ismert Nézőpont Intézet fiatal, 26 éves vezetője, Mráz Ágoston Sámuel politológus. A szakértői kormány felállását szükségesnek tartó Mráz a gazdasági tárca élére Bod Péter Ákost jelölte, pénzügyminiszternek Surányi Györgyöt kérné fel. A rendészeti minisztérium vezetését Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyészre bízná, a kulturális tárcát Pozsgay Imrére. A külügyminiszter Gottfried Péter volt külüyi államtitkár lehetne, mígy a szociális Ferge Zsuzsa szociológus, vélekedett a Népszabadságnak nyilatkozó ifjú politológus. A szakértői kormány szerinte azonnal visszavonhatná a tandíjt bevezető és a patikákat liberalizáló szabályokat, megszorítások helyett pedig enyhíthetné a vállalkozások terheit.
Újabb tüntetés volt a magyar kormány ellen hétfőn délelőtt Magyarország müncheni főkonzulátusa előtt. Mintegy harminc tüntető - különböző bajorországi emigráns magyar szervezetek képviselői - a Gyurcsány-kormány lemondását követelték. Hasonló megmozdulás volt az épület előtt vasárnap délután is, s azon is mintegy harminc személy vett részt. A tüntetés részvevői petíciót olvastak fel, majd átnyújtották azt a müncheni magyar diplomáciai képviselet konzuljának. Kérték, hogy a főkonzulátus a petíciót juttassa el Sólyom László köztársasági elnöknek, továbbá a magyar Országgyűlésnek.
A kampánycsendre tekintettel sem hagyják abba demonstrációjukat a Kossuth téri tüntetők, de az eseményt kulturális rendezvénnyé minősítik át. A hatás kedvéért még egy színpadot felállítanak, a szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 "neves előadókkal" kecsegtette a nemzetközi sajtótájékoztatóján megjelenteket. A szervezet szerdára polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett, ami szerintük abból állna, hogy "az autósok kérésére" minél többen közlekedjenek Budapest hídjain, forgalmi dugót okozva.
Egy dologban értettek egyet azok, akik az elmúlt tizenhat évben alkotmányozó nemzetgyűlést követeltek: saját szervezetüket mindenképpen az új testületben szerették volna látni.
Európában utoljára a kilencvenes évek közepén Silvio Berlusconi akarta kivágni magát szorult helyzetéből egy alkotmányozó nemzetgyűléssel, de nem talált partnerekre.
Az RTL Klubnak nem Hajós beszédével van baja, hanem azzal, hogy a HírTV-ben mondta el.
A politikai elit hazugságáról kezdeményezett vitát a blogjában Gyurcsány Ferenc. A rendszeresen blogoló kormányfő a múlt héten hallgatott, mostani bejegyzésében három részre bontja a jelenleg folyó társadalmi vitát.
Az első szerinte a kormány és a kormányfő legitimitásáról szól, ő maga ebben a kérdésben az alkotmány, a parlamentáris demokrácia szabályai szerint jár el. A második része a vitának a balatonőszödi beszéd tartalmáról szól, azaz hogy ő hazudott-e, vagy 16 éve mindenki. Szerinte mindenki. A harmadik vitapont a beszéd stílusa, amit, mint írja, azok közül is többen kifogásolnak, akik amúgy egyet értenek vele. Bejegyzését azonban ezen kérdések kifejtése nélkül zárja, mondván most a szakpolitikai reformokkal, az Új Magyarország Fejlesztési Terv véglegesítésével kell foglalkoznia. "Tegyük a dolgunkat drága barátaim, teszem én is" - zárja a bejegyzést.
Akár tíz évig terjedő szabadságvesztés kiszabására alkalmas vádpontok Gyurcsány Ferenc elleni alkalmazhatóságát vizsgáltatja a Fidesz. A párt jogi szakértőket bérelt fel az Orbán Viktor által már emlegetett bűntető eljárás lehetőségének vizsgálatára.
Most az a legfontosabb, hogy normális rend legyen az országban, az emberek visszakapják biztonságérzetüket; a reformok mellett egyértelműen ki kell állni, "meg kell erősíteni a miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet" - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ párt ügyvivője Miskolcon.
Olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a kormánypártok támogatottsága nőtt - közölte az SZDSZ ügyvivője, hozzátéve, arra számítanak, hogy azok a liberális és szocialista szavazók, akik az elmúlt hetekben passzívak voltak, most, a felfordulást látván aktivizálódnak, szavazni akarnak, mert amit láttak, abból nem kérnek. (MTI)
Házi őrizetbe helyezte a bíróság hétfőn Goró Oszkárt, akit a budapesti zavargásokban való részvétele miatt a Fidesz és a Fidelitas is kizárt tagjai közül. A XV. kerületi önkormányzati képviselőjelöltet csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítja a rendőrség. Goró Oszkár, az önkormányzat rendvédelmi bizottságának tagja, a Fidelitas alelnöke keddre virradóan az MTV székház ostrománál megdobálja a köztévé épületét védő rendőröket.
László Tamás, a Fidesz XV. kerületi elnöke szintén pénteken azt mondta: ha Goró Oszkár mandátumot szerez az önkormányzati választáson, akkor erről le kell mondania.(MTI)
A Blikk ma egy rendőrségi hangfelvétel alapján azt írta, az MTV székházát védő parancsnok kilátásba helyezte a parancsmegtagadást, kijelentve: nem hajlandó halálra ítélni az embereit. Egy, a neve elhallgatását kérő katonai ügyész elmondta, hogy csak abban az esetben tagadható meg egy parancs, amikor az bűncselekmény elkövetésére utasít.
Az ügyész szerint más a helyzet, amikor valaki csak kilátásba helyezi a parancs megtagadását, az úgy is minősíthető, mintha szakmai véleményét osztotta volna meg felettesével, főként, ha az telefonon vagy rádión keresztül történik. A közlés viszont nem sértheti az elöljáró tekintélyét.
Amennyiben az MTV székházát védő parancsnok valóban megtagadta volna a parancsot, az parancs iránti engedetlenségnek számítana, amit öt évig terjedő szabadságvesztéssel is szankcionálhat a Büntető törvénykönyv.
A jövő hétre halasztja az országos gazdademonstrációt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). Azért döntöttek a demonstráció elhalasztásáról, mert a Magosz szeretné, ha az e hét végi önkormányzati választást nyugodt légkörben tartanák, és annak legitimitása megkérdőjelezhetetlen lenne - mondta a Magosz elnöke. (MTI)
A rendészeti miniszterhez fordult Steiner Pál V. kerületi polgármester annak érdekében, hogy oldják fel a Szabadság tér környékének lezárását. A múlt vasárnapi rombolás után a rendőrség lezárta a Szabadság teret és a környező utcák egy részét is, azóta kerülő útvonalon járnak a buszok, nehézkes az autóközlekedés is.
Az MDF hétfőn arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy mondja le vidéki kampányrendezvényeit. Herényi Károly frakcióvezető szerint Gyurcsány ugyanúgy az utcai politizálás mellett tenne hitet, mint az általa sokat bírált rivális párt".
"Amennyiben Gyurcsány Ferenc mégsem mondaná le vidéki kampányrendezvényeit, úgy a Magyar Demokrata Fórum bizonyítottnak látja, hogy a kormányfő szándékosan provokálja a békés demonstrálókat, s mindaz, amit a béke és a nyugalom megteremtéséről állít, újabb hazugság, hiszen tettekkel nem bizonyítja mindazt, amit szavakban másoktól elvár".
Úgy tudjuk, a kormányfő a héten kétszer is vidéken akar kampányolni.
Két belső rádióforgalmazásra alkalmas készülék tűnt el az MTV ostroma alatt, valószínűleg az egyik segítségével készülhetett el a Blikk cikke, hogy az ostrom alatt a rendőrük parancsnoka kilátásba helyezte a parancsmegtagadást.
"Csinálom tovább" címmel közölt interjút Gyurcsány Ferenccel eheti számában a Der Spiegel. Az interjúban a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem enged az utca követelésének, nem mond le, hanem - mint fogalmazott - "csinálja tovább". A nyilvánosságra került hangszalaggal kapcsolatban a kormányfő azt hangoztatta, hogy az egy drámai monológ volt, tele érzelmekkel, s egyoldalú, részben túlzott kijelentéseket tartalmazott. De - mint hozzátette - az szükséges volt abból a célból, hogy meggyőzze pártját reformterveiről.
A Fitch után a Moody's is magyar bankok leminősítését helyzete kilátásba.
A fővárosban zajló események miatt és a hatóságok tanácsára a 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton rendezői úgy határoztak, hogy elhalasztják a vasárnapra kiírt rendezvényt. Az esemény tervezett új időpontja október 15. "Nagyon sajnáljuk, hogy a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményt el kell halasztani. Ha azonban a magyar államelnök és más közjogi méltóságok is megfontolásra ajánlják a tömegrendezvények elhalasztását, illetve a főváros és a BRFK illetékesei szerint sem garantálható a futók és a nézők teljes biztonsága, akkor mi sem dönthetünk másképp" - mondta Kocsis Árpád versenyigazgató. (MTI)
Folyamatosan érkeznek a kormányellenes tüntetők a kilencedik napon is a Kossuth térre, ahol este hat óráig mintegy ezer demonstráló gyűlt össze. A téren felállított színpadon egymást követve felszólalók beszélnek, többük amnesztiát követelt azoknak, akiket rendzavarásért a rendőrség elfogott.
A téren almát, vizet, zsíros kenyeret és meleg levest osztanak. A meleg ételért hosszú sorokban állnak az emberek. A Parlament előtt jelenleg mintegy húsz rendőr áll. A tömeg csendben figyeli a felszólalókat.
A Védegylet "Elegünk van a látványpolitikából..." kezdetű fölhívásáról visszavonom az aláírásomat, mert nem szeretnék számomra elfogadhatatlan politikai nézeteket képviselő emberekkel egyazon listán szerepelni - ezt közölte Tamás Gáspár Miklós az Országos Sajtószolgálattal hétfőn. A nyilatkozatban félszáz közéleti aktivista ítélte el a miniszterelnök egy hete nyilvánosságra került beszédét, illetve annak kormányzati értelmezését. A nyilatkozat szerint "ha egy politikus nem ismeri fel szavai következményeit: nincsen helye felelős pozícióban". A dokumentumot aláírta többek között Bogár László közgazdász, Czakó Gábor író, Elek István közíró, Pokol Béla egyetemi tanár, Schiffer András ügyvéd, Solymosi Frigyes akadémikus, Térey János író.
Több néppárti képviselő élesen bírálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a kormány hazugságaival kapcsolatban kiszivárgott hangfelvétel miatt az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban, az EP szocialista frakciójának vezetője viszont határozottan kiállt a kormányfő mellett.
Szájer József, a magyar néppárti (Fidesz-MPSZ-MDF-KDNP) delegáció vezetője emlékeztetett arra, hogy a kormányfőt az Európai Néppárt lemondásra szólította fel, és úgy vélte, hazugsággal nem lehet európai módon politizálni. Martin Schulz,a szocialista EP-frakció vezetője bátornak nevezte, hogy Gyurcsány kimondott olyasvalamit, amit mások, köztük az ellenzék nem mert kimondani.
A Kossuth téren hét órakor 2000-2500-an vannak a Hír Tv tudósítása szerint. A szónokok továbbra is egymásután követik egymást a színpadon, de minden megszólalást ellenőriznek a szervezők, megszűrik a szónokokat. A színpad köré kordont állítottak fel, és egy VIP-sátrat is felállítottak a tüntetés vezetőinek. A tüntetés szervezői elhatárolódtak a Makovecz-féle közvetítéstől.
Hétfő délután folyamatosan változó számok kerültek nyilvánosságra arról, hogy hány embert keres a múlt heti zavargások miatt a rendőrség. Előbb 500 volt a körözöttek száma, majd 200-ra módosult az adat. Az Index hétfő este úgy értesült a BRFK-tól, hogy már csak 120-150 embert keresnek. Ennek oka az - tudtuk meg -, hogy időközben nőtt az őrizetbe vettek száma is. Eredetileg egyébként tényleg félezer személyt köröztek. Az MTI szerint 271 embert állítottak elő, közülük 144-en vannak előzetes letartóztatásban. Ugyanakkor vannak újabb körözöttek is: számuk negyvenre tehető.
Egyre több esetben fordulnak a nyilvánossághoz azok, akik a múlt heti utcai zavargások alatti rendőrségi brutalitásra, túlkapásra panaszkodnak. A tömegoszlatásokban a rendőrök és az utcai harcosok mellett úgy tűnik, több járókelő is megsebesült. A Dob utcában egy 23 éves egyetemista fogát verték ki, a Madách térről elvonszoltak egy másik fiatalt, de őt legalább gyorsan kiengedték.
A Kossuth téri demonstrálók már Katusra is gondolnak. Kulturális hétvége és polgári engedetlenség Budapest belvárosában.
Jelentősen csökkent a korábbi napokhoz képest a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelők száma Miskolcon hétfő estére - kevesebb mint háromszázan demonstráltak, jelentette az MTI tudósítója. A kormányellenes tüntetés kezdetén alig egy-két tucatnyian gyűltek össze, a rendet biztosító rendőrök, határőrök többen voltak. Az elmúlt héten volt olyan nap, amikor mintegy 1500-2000-ren tüntettek a borsodi megyeszékhelyen a miniszterelnök lemondásáért. A demonstráció most is rendben, atrocitások nélkül fejeződött be.
A kormányfő lemondását követelte mintegy négyszáz tüntető hétfőn este Szeged belvárosában. Az egy hete kezdődött demonstrációsorozat a következő napokban is folytatódik - jelentette be a Kossuth-szobor előtt Péter Árpád, a szegedi tüntetések egyik vezéralakja. A sípokkal, kürtökkel felszerelkezett tiltakozók transzparensein "Igaz magyaroknak nem kell ilyen kormány", "Kurvaország nekem szent!", "Ezért Gyurcsány megfizetsz!", "Aki hazudik az lop is, így jártál Feri!", "Ébredj magyar! Megbízható városvezetést!" "Piros lapot a kormánynak" feliratok voltak olvashatók. A tömeg nemzetiszínű zászlókkal és néhány árpádsávos lobogóval fél 8 után elindult, a belvárost megkerülve a rendőrség biztosította útvonalon Nagy Imre szobra elé. (MTI)
Hétfőn ismét összejöttek Szekszárdon a békésen tüntetők, mintegy háromszázan, hogy kifejezzék támogatásukat a budapesti Kossuth tériekkel, és döntöttek arról is, hogy pénteken részt vesznek a kormánypárti polgármester kampányrendezvényén. A szónok, aki a Róka, róka, Feróka című meséből szokott estéről estére szemelvényeket olvasni, most egy szórólapot is felolvasott a Garay téren összegyűlteknek, amelyben a város jelenlegi, a kormányzó koalíció által újraindított polgármestere, Kocsis Imre Antal péntek délutánra pörköltfőzéssel egybekötött kampányzáró rendezvényre hívja a városlakókat. Nagy György felszólította a demonstrálókat, hogy mindenki menjen el a rendezvényre és kérje a pörköltadagját, "mert az nekünk kijár". (MTI)
Az eddiginél lényegesen kevesebben, mintegy négyezren jelentek meg hétfő este a fővárosi Kossuth téren, hogy a miniszterelnök távozását követeljék. A hallgatóság ugyanakkor heves pfujolással fogadta, amikor az egyik szónok arról beszélt: a közszolgálati médiumok mindössze néhány ezer tüntetőről számolnak be.
Az elmúlt hetihez képest a szónokok mondanivalója nem változott: Gyurcsány Ferenc mondjon le, "forradalom zajlik" Magyarországon. A szónokok "erkölcsi hullának" titulálták a miniszterelnököt, akit csak "Furcsán Nyerencként" emlegetnek. Hétfőn este az eddigiekkel ellentétben a rendőrség nem zárta le a Kossuth teret a forgalom elől, az autók akadálytalanul közlekedhetnek, viszont a 2-es villamos nem jár.
A Kossuth téren a villamos sínekre ismét árusok telepedtek, akiknek kínálata napról napra bővül, forgalmuk nem változik, kólát, perecet, könyvet, pólót, jelvényt, illetve főtt kukoricát bárki vásárolhat, bár többen megjegyezték, hogy a hot dog és hamburger árusok hiányoznak a térről. Fél tíz körül az elmúlt héthez képest a legtöbben a gazdák sátrai előtt állnak sorba élelemért.
"Hazudtok reggel, délben, este" felirat díszíti azt a mintegy 15-20 televíziókészüléket, amelyet a Parlament előtti kordon elé helyeztek a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tüntetők. A térről hétfő este 11 óra körül már szállingóznak az emberek, hogy elérjék az utolsó metrót, villamost, buszt.
A távozóknak még lejátszották a miniszterelnök elhíresült beszédét, amit a tömeg hangos pfujolással fogadott. A Parlament előtt mindössze húsz rendőr áll sorfalat, rajtuk nincs rohamsisak, de védőpajzsot tartanak maguk előtt, a földre támasztva. Az elmúlt napokban több mint 200 rendőr védte a Parlamentet.
Megfogyatkoztak a külföldi televíziós közvetítő kocsik is a Kossuth téren, mindössze három maradt a helyszínen, egyre kevesebb a fotós és az újságíró. Az este folyamán több szónok is bírálta a sajtót, hangsúlyozva, hogy nem megfelelő súllyal és tárgyilagossággal tudósítanak a "forradalomról". Sokan szórólapokon, fénymásolt papírokon terjesztik saját gondolataikat a tüntetés résztvevőinek.
Sokan versenyeznek, ki tudja magasabban lengetni a nemzetiszínű, vagy az árpádsávos lobogóját, ezt a versenyt ismét a horgászok nyerték, akik horgászbotjukra tűzték a lobogót. A kihelyezett mobil WC-k ellenére a Kossuth téri villamosmegálló környéke vizelettől bűzlik, sokan ugyanis a Rákóczi-szobor mögötti fás, bokros területen végzik el szükségüket. Az elmúlt napokhoz képest több a hajléktalan is a téren, akik a gazdák sátrainál állnak sorba meleg ételért, illetve a kukák mellett kutatnak enni- és innivaló után. A fák alatt, illetve a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt éjszakáznak.