Gyurcsány Ferenc megbukott, a kérdés csak az, mikor döntenek úgy a tartótisztjei, a gazdái, hogy immáron több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt - mondta Kövér László csütörtökön este Pápán, a Fidesz polgármesterjelöltjének kampányzáró nagygyűlésén.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelte mintegy ezer ember kedden Eger belvárosában a Végvár Polgári Körök Fóruma rendezte tüntetésen. A demonstráció résztvevői "szóbeli petíciót" nyújtottak át a város szocialista-szabad demokrata vezetésének. Arra kérték Nagy Imre polgármestert, országgyűlési képviselőt, illetve Horuczi Csabát, a település alpolgármesterét, hogy a hevesi szocialista képviselők kezdeményezzék Gyurcsány Ferenc eltávolítását.
Békéscsabán is spontán demonstrációt tartottak kedden este, a Kossuth téren; a tüntetők a kormányfő lemondását követelték. A magyar zászlókat lengető mintegy 200 fős tömeg skandálva Gyurcsány Ferenc lemondását követelte. Az MTI-nek több demonstráló elmondta, hogy sms-ben értesítették arról, hogy kedden este tüntetés lesz a Gyurcsány-kormány ellen, ám azt nem tudták megmondani, honnan kapták az értesítést.
A Parlament előtt gyülekező tömegben többen relikviaként a kedd hajnalban megrongált szovjet hősi emlékmű darabjait mutogatják egymásnak az emberek. Riporterünk mellet az egyik tüntető egy az emlékműről származó kődarabot tartott a kezében, mire társa egy másikat vett elő, és azt mondta, az övé sokkal értékesebb, mert azon még felirat is van.
Egy vízágyús rendőrteherautó fordult be ebben a pillanatban a Múzeum körútról a Magyar Rádió székháza felé, jelentette tudósítónk a helyszínről. Fémkordonokat is előkészítettek, a téren néhány rohamrendőr posztol, egy egység pedig éppen most ment be a Rádió épületébe.
A Kossuth téri demonstráció legnagyobb nyertesei a környékbeli kocsmák és kávézók, amelyek most is tele vannak, s mindenütt vibrál a HírTv. Riporterünk megbízható információi szerint az egyik közeli, éjjel-nappal nyitvatartó üzemegységet hétfő hajnali kettőkor be kellett zárni, mert teljesen kifogytak a készletek.
Gyurcsány Ferenc kedden késő este a fővárosi eseményeket figyelemmel kísérő irányító központban lesz, mondta az MTI-nek László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden kora este. László Boglár közölte: Gyurcsány Ferenc késő este abban az irányító központban figyeli a fővárosi eseményeket, amelyet a hétfőn kialakult feszült helyzet miatt hoztak létre. Az sem kizárt, hogy a kormányfő az éjszakát is ott tölti.
A kormányfő szóvivője közölte, az irányító központ célja, hogy az "összes mozgósítandó és mozgósítható erő viszonylag könnyen és gyorsan koordináltan elérhető legyen".
Kövér László szerint ma Magyarországon a nyilvános véleménynyilvánítás, gyülekezés joga mindenki számára adott, ezt nem lehet megkérdőjelezni. A Fidesz országos választmányának elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládházán megtartott fóruma előtt az MTI-nek ugyanakkor azt mondta: a tüntetés, demonstráció törvényes kereteit senki nem lépheti át. Megfogalmazása szerint: "hálás vagyok a jóistennek, hogy ami történt (...) nem követelt súlyosabb áldozatot.".
A fideszes politikus bízik benne, hogy a megsérültek - rendőrök, tűzoltók, jóérzésű demonstrálók - minél hamarabb felgyógyulnak. Kövér László ugyanakkor kis számú, magáról megfeledkezett, kivetkezett randalírozóknak nevezte azokat, akik a Magyar Televízió székháza előtt tüntettek.
Két busszal baseballsapkás fiatalok érkeztek a Magyar Televízió épülete mellé a Nádor utcába, a környéken tartózkodó tüntetők "Szervusztok, szervuszok" kiáltással üdvözölték őket - jelentette a helyszínről az Index riportere. Az egyik busz oldalán a Kunság Volán felirat olvasható.
Gyurcsány Ferenc az MTV Este különkiadásában adott interjúban elismerte, hogy részese annak a politikai elitnek, mely az elmúlt 10 évben képtelen volt egyenesen beszélni. Ezt arra a kérdésre válaszolta a miniszterelnök, hogy érez-e személyes felelősséget a történtekért. Sólyom László felszólítására (Gyurcsány ismerje el felelősségét) reagálva a miniszterelnök azt mondta, hogy mivel ezt eddig nem tette meg, feltehető, hogy a köztársasági elnökkel nem ért egyet ebben a kérdésben. Tisztáztam a pozíciómat most és az elmúlt három hónapban – tette hozzá a miniszterelnök.
Mintegy kétszázan tüntettek kormányváltást követelve a szabolcsi megyeszékhelyen kedden este. A nyíregyházi demonstráción többen nemzeti lobogót tartottak a kezükben, s volt, aki árpádsávos, illetve fekete színű, Nagy-Magyarország térképével ellátott zászlót lengetett. Két párt, a MIÉP és a Jobbik zászlóját ugyancsak magasra tartotta egy-egy demonstráló, valamint tábla hirdette, hogy a MIÉP dombrádi szervezete is ott van a tüntetők között.
A tiltakozók egy nagy fehér transzparenst feszítettek ki a Kossuth-szoborhoz, melyen felsorolták követeléseiket, így azt: "Gyurcsány-kormány mondjon le!", "A parlament oszlassa fel magát", "Új választást", "Alkotmányozó Nemzetgyűlést". A követeléseket kiegészítették "A magyar föld nem eladó!", "Magyarország a magyaroké" mondatokkal.
Új választást, demokráciát és a kormány lemondását követelte mintegy ezer tüntető Szegeden kedden este a szegedi városháza előtt. A nemzetiszínű és néhány árpádsávos lobogót lengető tömeg, amely lezárta a városháza előtti útszakaszt, a Kossuth-nótát és a Himnuszt énekelte.
A sípokkal, kürtökkel felszerelkezett demonstrálók "Elég volt a hazugságból, vesszen a kormány!", "Gyurcsány takarodj!", "Szabad médiát!", "Táncolj Feri, búcsú buli", "Munkát, kenyeret, hazugoknak kötelet!" jelszavakat skandálták. A rendezvényt szervező Jobbik megyei elnöke elmondta: békés, nyugodt demonstrációval szeretnék elérni céljukat, a kormány távozását. A szervezet szeptember 23-án a fővárosi Köztársaság téren tart demonstrációt, addig pedig Szegeden minden este rendeznek tüntetést.
Folyamatosan érkeznek, s a külső kordonon áttörve már a belső kordonig jutottak a Kossuth téri demonstráció résztvevői. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnevezésű szerveződés "önkormányzati választási rendezvényként" jelentette be az V. kerületi rendőrkapitányságon.
Több szónok "erkölcsi forradalomról" beszélt, és rendszeresen felhívták a figyelmet arra, hogy senki ne dőljön be "a mélyből jövő provokációknak". A hangosítás bekapcsolása után a téren jelenlévők együtt hallgatták a rádiók híreit, amely során hangos fütyülés és pfujolás fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevét és idézett kijelentéseit.
A Parlament előtt a szónokok részéről számos bírálat érte Sólyom László köztársasági elnököt is, amiért az államfő szégyennek nevezte a hétfő esti Szabadság téri események és az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei közötti párhuzam megvonását.
Kettős beszéd, amit a Fidesz rendszeresen gyakorol, mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este. Mint mondta, a Fidesz egyrészt aláírja a keddi parlamenti nyilatkozatot, "hogy mutassa, ő egy demokratikus párt". Majd Orbán Viktor - miközben "minősíthetetlen hangot használ a miniszterelnökkel szemben" - azt mondja, "szolidáris a tüntetőkkel, persze az erőszakkal, azzal nem", és ha ők nyernek a választáson, akkor "vissza kell vonni a csomagot, ügyvezető kormány lesz" - fogalmazott Kuncze.
Az SZDSZ elnöke szerint Orbán számára nincs tanulság, "egy dolog van, a hatalom eszelős akarása, és ennek rendel alá mindent". Kuncze Gábor azt mondta: hat éve a Fidesz vitte utcára a politikát, és ezt a folyamatot a háttérből folyamatosan táplálta. A liberális politikus szerint ez az egyik oka annak, ami hétfő éjjel a Szabadság téren történt.
Százak vonultak fel Pécsett a Széchenyi téren, hogy békés tiltakozásukkal érjék el a kormány lemondását és az új választások kiírását - értesült a HavariaPress. A rendőrök az összes padot és kukát elvitették a tér egyik oldalán helyet kapott borfesztiválról, attól tartva, hogy az öt-hatszáz fős tömeg azokkal támad majd rájuk. A borfesztivál vendégeivel keveredő tömeg jókedvű, teljesen békés: énekelnek, beszélgetnek az emberek. Egy hullazsákon ugyanakkor felirat jelzi: "Itt a helyed Gyurcsány".
A Kossuth téren a délutáni órákban szót kért a kilencvenes évek végén a Kommunizmus Üldözötteinek Szövetségét vezető, nyilas nézetei miatt elhíresült, s később két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Ekrem Kemál György is. Ekrem-Kemál arra hívta fel a résztvevőket, hogy az esti órákban, amikorra - mint mondta - már akár 70 ezresre is nőhet a tömeg, menjenek a Magyar Rádió elé, ahol felolvastathatnak egy petíciót, amely "kormányváltáshoz vezet".
A téren nem lehetett jelét látni annak, hogy a felszólítást bárki is megfogadta volna, a távirati iroda a Magyar Rádió környékén tartózkodó tudósítójának tájékoztatása szerint viszont a közrádió székházát a rendőrök kedd estére kordonnal vették körül.
Ma egy felelős politikai erőnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy "az emberek az utcáról visszatérjenek otthonaikba" - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este Herényi Károly.
Az MDF frakcióvezetője szerint ennek a követelése elvárható minden politikai erőtől, "a Fidesztől különösen, hiszen nagy a támogatottsága, és Orbán Viktor elég régóta beszél arról, hogy ha kell, akár az utcán is szembe kell szállni a kormány intézkedéseivel".
Az MDF-es politikus szerint ma az a legfontosabb, hogy helyreálljon a rend, "ez most nem a tüntetések és az utcai demonstrációk ideje" - tette hozzá, arra utalva, hogy a Fidesz megtartja szeptember 23-ára meghirdetett rendezvényét Budapesten, a Hősök terén.
Elégették Szombathely szocialista polgármesterének választási plakátját kedden este a Gyurcsány-kormány lemondását követelő tüntetők. A MIÉP szervezte tiltakozó megmozduláson egy fiatal előbb letépte, majd meggyújtotta Ipkovich György polgármester, MSZP-s országgyűlési képviselő választási plakátját. "Ég a Gyuri!" - kiabálták néhányan, amit többen tetszéssel fogadtak, nevettek és tapsoltak.
A tüntetők között ismét feltűntek Árpád-sávos lobogókat tartó bőrkabátos fiatalok, akik időnként azt skandálták: "Gyurcsány takarodj!" "Aki hazudik az lop, hazudni csúnya dolog!". A demonstrálók létszáma este nyolc órára meghaladta az 500-at, mivel többen a térre érkeztek a hétfő esti gyertyás demonstráció résztvevői közül is, akik már előző este közölték, hogy ismét tiltakozni fognak. A megmozdulás ekkor békésebb formát öltött, az emberek ismét gyertyát gyújtottak, énekelni kezdtek és egymás kezét megfogva élő láncot alkottak.
Az MTI értesülése szerint tiltakozó demonstrációkat szerveztek Vas megyében Körmenden és Sárváron is.
Kedd este 7 órától gyülekeztek az emberek zászlókkal, gyerekekkel Szekszárd belvárosában a Garay-szobor körül a kormány és Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. A mintegy 600-800 fős tömegből a Kossuth tériek példáját követve sorban más-más szószóló lépett fel a szobor talapzatára és mondta el gondolatait, majd énekeltek vagy skandálták: "mondjon le!".
A szervezők szerint levelet fogalmaznak a helyi és országgyűlési szocialista képviselőknek, hogy határolódjanak el pártvezetésüktől, vagy mondjanak le. Ezt a tömeg hangos rivalgással erősítette meg. A szónokok arra szólították fel a tüntetőket, hogy a következő estére hívjanak magukkal még több embert.
"Gyalázatos, undorító, rabló, csaló, áruló, nyavalyás" kiabálták a szónokok a Gyurcsány Ferenc nevének betűiből fabrikált mondókát az arra haladó autók tülkölése közepett. A téren zeneszó, beszélgetés mellett egyelőre nem tudni meddig maradnak az emberek.
A hétfő éjszakai eseményekhez mindenekelőtt az vezetett, hogy előző nap kiderült, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "szisztematikusan hazudott" az országnak, mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A képviselő a kedd este sugárzott műsorban felszólított minden "felháborodott embert", hogy tartsa be a demokratikus játékszabályokat és a jogszabályokat. Nyitrai Zsolt szerint nem kell aggódni a szeptember 23-ára meghirdetett demonstráció miatt, mivel a Fidesznek komoly tapasztalata van az ilyen rendezvények békés lebonyolításában.
Az önkormányzati választások eredménye "egyértelmű jelzés és üzenet" lesz a kormány számára, mivel az emberek egyúttal "a Gyurcsány-csomagról is véleményt mondanak" - jelentette ki a fideszes képviselő.
Elegáns, de szükségtelen politikai gesztusnak nevezte Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az RTL Klub műsorában. A miniszter kedden reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában erősítette meg, hogy hajnalban felajánlotta lemondását a kormányfőnek, aki azonban azt nem fogadta el. Gyurcsány ezt azzal indokolta: "a nyomát nem fedeztem fel politikai felelősségnek, ami a minisztert érintette volna".
Gyurcsány arra a felvetésre, miszerint a rendőrök végül is nem védték meg a televíziót, azt mondta: "de nem a miniszter nem védte meg a televíziót". Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendőrök kedden nyilvánvalóan "kudarcot vallottak", de - mint mondta - nem enged pálcát törni fölöttük, reméli, hogy kedden hasonló hibát már nem követnének el.
Közel ezren követelték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya lemondását kedden Szolnokon, a Kossuth téren a politikus egy május végi pártrendezvényen elmondott beszéde miatt; a Szandaszőlősi Polgári Kör által szervezett, békésnek hirdetett demonstráció 50 perc után rendbontás nélkül véget ért.
Gyurcsány Ferenc lemondását követelte mintegy 200 tüntető Salgótarjánban. A Fő téri parkolóba sms-esekkel összehívott emberek előbb a városházához, majd a December 8. térre vonultak kedden este. Becsó Zsolt, a Fidesz Nógrád megyei elnöke délután közölte: nem ők szervezik a tüntetést.
A rendezvényen több ízben is megszólaló Vitéz Fényszarusi Dezső mindenkit arra kért, "ne legyen cirkusz, ne törjünk, ne zúzzunk". Két önjelölt szónok is a tüntetők elé állt, egyikük szerint "ideje, hogy elszabaduljon már valami, ők milliárdokat csaltak el, és azt vádolják, aki két ablakot bevert", másikuk kikérte magának, hogy valaki trágár szavakkal szóljon Magyarországról és a magyarokról.
A tüntetők a Himnuszt, a Szózatot és a Székely himnuszt énekelték, majd a főúton indultak el előbb a városházához, onnan pedig a December 8. térhez. A felvonulást számos rendőr kísérte. Az emberek azt skandálták, "Elkúrtad", "Vesszen Gyurcsány", "Hajrá Magyarország", "Ébresztő", egy csoport pedig az "aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog" szövegű Beatrice-dalt énekelte.
Takács András, a Kossuth téri demonstráció egyik vezéralakja kedd esti beszédében arra szólította fel a téren lévő több mint tízezer embert, hogy történjen bármi, maradjanak a helyszínen. A Magyar Nemzeti Bizottság tagja hozzátette: szervezett provokációtól tart, információi szerint egyesek azt tervezik, hogy áttörik a Parlament köré kiépített fémkordont.
Takács András elmondta, hogy kedd délután rendőrök jelentek meg nála, akik közölték, hogy eljárást indítanak ellene vandalizmus vádjával, mert hétfő éjjel ő is behatolt az MTV székházába az ostromot követően. Szavai szerint a rendőrök fél órán keresztül nem engedték el, de nem bilincselték meg. Takács András azzal magyarázza a történteket, hogy "a hatalom bűnbakot akar keresni".
Hangsúlyozta: az egyik fő feladat, hogy szeptember 23-án a Hősök terére meghirdetett Fidesz-nagygyűlésen "milliónyian legyünk".
A miniszterelnök élőben, angolul adott ezekben a percekben interjút a CNN amerikai hírcsatornának.
"Hazudott- e a gazdaság állapotáról? Hogyan tudják vezetni az országot, ha nem tudják, milyen állapotban van az ország?" - kérdezték, de a kormányfő kitérő válaszokat adott.
"Fontos, hogy az emberek kifejezhessék véleményüket, de ezt a demokratikus keretek között, nem brutáliusan kell tenni, mondta" arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól az utcán tüntető emberekhez.
Hiba volt a belügyminisztérium megszüntetése, az új rendszer nem működik az MDF-es politikus szerint. Ezért visszaállítaná a BM-t egy alkalmas belügyminiszterrel, mondta a politikus a köztévén.
A köztévé kedd esti vitaműsorában azt mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető azt modta: a Gyurcsány-beszéd hatására ő is elgondolkodott azon: "akkor én most hazug vagyok-e?", és arra jutott: "Igen, részese voltam egy önáltató hazugságnak, és elhittem, hogy nem hazudok".
Gyurcsány Ferenc lemondását követelte mintegy nyolcszáz ember kedden Székesfehérváron. A történelmi belváros központjában, Szent István szarkofágjától néhány méternyire tartott demonstráción nemzeti színű zászlókat, "Fejétől bűzlik a hal!", "Táncolj Fletó, búcsúbuli!" feliratú táblákkal felvonulók előbb részleteket hallgattak meg Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elmondott beszédéből.
Pető György óbudai szocialista képviselő állítása szerint Fejes István, aki a Jobbik III. kerületi szervezetének elnöke, keddre virradóan jelen volt a köztelevízió ostrománál, és a székház lépcsőjén állva csápolt a tömegnek.
A Fidesz kerületi szervezete szerint az elnök a rendőröket védte, és a garázdákat próbálta visszatartani, ezért nem látják okát támogatásukat visszavonni. Maga Fejes István azt mondta: "egyszerű tüntetőként" volt ott a demonstráción.
A Parlamentnél békés a hangulat. A fémkordonoknál tüntetők ácsorognak és be-beszólnak a rendőröknek. Valaki például azt mondta: "Miért álltok itt? Azért a százezer forintért? Inkább gyertek velünk!" (a hétfői összecsapásokban megsérült rendőrök százezer forintot kaopnak).
Tudósítónk szerint most már bőven tízezer fő fölött lehet a tüntetők száma a Parlament előtt.