Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint akkor sem gondolkodnának a miniszterelnök leváltásán, ha azt nem a gyújtogatók és a fosztogatók követelnék. Lendvai a Nap-keltében arról beszélt, hogy az utóbbi napokban komoly hitelminősítő, gazdasági elemző intézetek leminősítették Magyarországot, amit azzal indokoltak, hogy Magyarországon miniszterelnök-váltást követelnek. Lendvai hozzátette: ha bármikor is, bárkinek is eszébe juthatott a miniszterelnök leváltása, akkor most "észhez kell térnie". Lendvai egyetlen olyan követelést sem hallott, amely szociális sérelmekre hivatkozna, vagy a Gyurcsány-csomag elviselhetetlen voltára.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.