A rendőrségnek nincs olyan információja, amely a miniszterelnök védelmének további szigorítását tenné szükségessé, mondta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este az MTI-nek. A szóvivő arra reagált, hogy az RTL Klub híradója szerint a Kossuth téri tüntetők egyik szervezője egy külföldi hírügynökségnek azt nyilatkozta: ha Gyurcsány Ferenc nem érti meg, hogy már az életével játszik, akkor keményíteni fognak.
Garamvölgyi László elmondta: tudnak az elhangzottakról, de a rendőrség szerint nincs szó valódi fenyegetésről. Emlékeztetett arra, hogy korábban már megszigorították az államfő és a házelnök védelmét is.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.