új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A piacok örülnek a nagygyűlés lefújásának

    A forint árfolyama és a tőzsdeindex is erősödött a hírre, pedig délelőtt még zuhanórepülésben voltak.

  • Elutasítjuk az erőszakot. A kormány legitimációja megszűnt. A jelenlegi parlamenti ellenzék sem hitelesebb. (MTI-OS)

  • Kampánykörútra indul Gyurcsány

    A miniszterelnök jövő héten három-négy vidéki várost keres fel, köztük Sopront. A Fidesz frakcióvezetője provokatívnak tartja a miniszterelnök lépését.

  • Több konyhakést mutatott egy nő a Kossuth téren az ott tartózkodó mintegy 25-30 tüntetőnek, a rendőrök elvitték - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről csütörtökön kora reggel.

    A középkorú, cowboykalapot és ponchót viselő nőt a rohamsisakos rendőrök a Parlamentet körülvevő kordon mögé vitték, és oldaltáskáját kiborították az aszfaltra, majd pillanatokon belül elvezették egy rendőrségi furgon felé.

    Reggeli képek a Kossuth térről
    Reggeli képek a Kossuth térről

    Az MTI-nek a kordonhoz közelebb állók azt mondták, hogy a nő angolul beszélt, azt mondta, azért jött Magyarországra, hogy tüntessen a Gyurcsány-kormány leváltásáért.

    A nőt a rendőrök hamar elengedhették, mert az Index helyszíni tudósítója találkozott vele reggel a verőcei gulyáságyúnál. A zaklatottnak, vagyis inkább zavarodottnak tűnő asszony szóáradatából annyit sikerült kihámozni, hogy csúnyán megszorították a kezét a rendőrök, akik elvettek tőle egy 45-ös Smith and Wesson műanyag pisztolyreplikát is. A fotózását megtiltó nő elmondta: most azt tervezi, hogy szerez egy íjat és egy puskát, amivel a rendőröket fenyegetheti.

  • A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nem kell beleszólnia a magyarországi belpolitika ügyeibe, de kétségtelen, hogy a romániai magyarságot is érintik a budapesti fejlemények, hiszen e közösségnek erős, stabil Magyarországra van szüksége, mondta Markó Béla, a szövetség elnöke. "Ez nekünk is rossz" - fogalmazott.

  • Legfeljebb ötvenen lézengenek a Hallgatói Hálózat nevű diákszervezet csütörtöki, tandíj elleni demonstrációján. Az egyetemisták felolvastak néhány verset, majd egy szónok arról beszélt, hogy azért nem ért egyet a tandíjjal, mert a liberális gazdaságpolitika a racionalizmuson alapul, és az is csak egy ideológia. A környéken rendőr nincs, a tiltakozók tartják magukat ígéretükhöz: békésen zenélnek és beszélgetnek.

  • Az SZDSZ fontos pozitív lépésnek tartja, hogy sokak kérésére végül a Fidesz nem tartja meg szombati nagygyűlését, közölte a párt kampányfőnöke. Horn Gábor szerint a Fidesz végre ráébredt, hogy kezelhetetlen helyzetet hozna létre. A liberális párt fenntartja, hogy a Fidesz felelőtlensége okozta a fővárosban kialakult helyzetet.

    A kampányfőnök közölte azt is, hogy az országban több helyszínen nem tudják megtartani a szombaton kezdődő Liberális Hét elnevezésű rendezvénysorozatukat. Példaként említette, hogy Szombathelyen a rendőrség kérte a rendezvény lemondását, mivel nem tudnák biztosítani. (MTI)

  • A rendőri túlkapásokról szónokolt egy felszólaló a Hallgatói Hálózat tiltakozásán. Az anarchistákhoz közeli szervezet rendezvényén az Indymedia egyik cikkére hivatkoznak, ami szerint a rendőrök szerdán négy, hazafele tartó egyetemistát igazoltattak, és miután matekfüzeteik mellett két festékszóró flakont is találtak, előállították őket. Igaz, öt órával később el is engedték, közben pedig csak szóban fenyegették őket. A tiltakozók időközben felszedték a hangosítást, és nekiindultak a városnak, hogy újabb helyszíneken folytassák a versolvasást és a szónoklást. Tudósítónk utolsó bejelentkezésekor egy rendőrautó már felügyelte a tiltakozást.

  • "Sajnos a rossz példa ragadós. A miniszterelnök alkotmányos válságot okozó hazugságai után most a Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán is valótlant állított, miszerint a hétfő esti a televízió épületét ért brutális támadás előtt a tévé nem kapott petíciót, csak másnap hajnalban. Éppen a Rudi Zoltán által sok tekintetben méltatlanul megtámadott Hír TV felvételeiből tudhatjuk, hogy a tüntetők vezetői még hétfő este, az erőszakos tömeg megérkezése előtt megjelentek a televíziónál a petíciójukkal. Csak éppen érdemben nem foglalkozott velük senki. A Fidesz éppen ezért mondja azt, hogy Rudi Zoltán talán megelőzhette volna a tragédiát, megvédhette volna az általa vezetett intézményt és annak munkatársait, ha vagy ő, vagy munkatársai egyike időben átveszik a petíciót a tüntetők képviselőitől" -áll a Fidesz csütörtöki közleményében. (MTI-OS)

  • Nem találtak bombát a tűzszerészek csütörtökön az Oktatási és Kulturális Minisztériumban, miután átvizsgálták az épületet.

    A fenyegetést a tárca dél körül kapta.

  • Wittner Mária napokon keresztül egyetlen országgyűlési képviselőként vett részt a Kossuth téri tüntetésen. (Azóta megjelent már ott a szintén fideszes Jakab István és Horváth János.) Az ötvenhatban halálra ítélt Wittner most közleményt adott ki arról, hogy ő semmiféle, Sólyom László köztársasági elnökhöz menesztett delegációnak nem tagja.

  • A Kossuth téren annyian vannak - körülbelül ezren -, mint az elmúlt napokban ilyenkor. Most indult be a hangosítás. A beszédek Gyurcsány Ferenc hazugsága mellett egyre többször szólnak arról, hogy Sólyom László is az „ő emberük”. Az emberek a napon sütkéreznek, üldögélnek, beszélgetnek.

  • Tudta-e Ön, hogy az MTV ostroma alatt a rendőrséget irányító Szabadfi Árpád dandártábornok, az országos rendőr-főkapitány helyettese az Orbán-kormány idején szüneteltetve rendőri karrierjét az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál Selmeczi Gabriella államtitkár kabinetfőnöke volt. OEP-es időszakában Szabadfi számos feljelentést kezdeményezett egészségbiztosítási ügyekben. A kabinetfőnöki poszt megszűntével Szabadfi visszament a rendőrséghez, ahol a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői posztjának közbeiktatásával az idén Bene László helyettese lett.

  • Örülünk annak, hogy a Fidesz vezetése lemondta a szeptember 23-i rendezvényt, de szükséges lenne, hogy az ellenzéki párt vezetői járuljanak hozzá ahhoz, hogy a most kialakult szélsőséges hangulatot visszafordítsák. Így értékelte Szilvásy György kancelláriaminiszter azt, hogy a Fidesz lemondta szombatra tervezett nagygyűlését.

    "Olyan kockázatokat mutattak be az illetékesek, amelyek veszélyeztették volna a rendezvény biztonságos lebonyolítását, bár a hatóságok mindent megtettek volna a biztonság garantálásáért" - mondta a politikus újságíróknak csütörtökön Budapesten. Kérdésre válaszolva hozzátette: nem elsősorban robbantásos merényletek merültek fel kockázati tényezőként, hanem szélsőséges, sokszor alvilági elemek fellépése volt elképzelhető. Mint mondta, ezek akár szervezettek is lehetnek.

    Hiller István és az MDF is örül a nagygyűlés lemondásának.

  • Nyílt levelet intézett a Fidesz frakcióvezetőjéhez Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője azzal kapcsolatban, hogy fideszes országgyűlési képviselők csatlakoztak a Kossuth téren tüntetőkhöz. Navracsics Tibor válaszlevelében azt közölte: képviselőtársai közül senki nem csatlakozott a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szervezethez.

  • A rendbontók között ismerték fel egyik kollégájukat a Pest megyei rendőrök, közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A tüntetők közé állt rendőrt kedden hajnalban ismerték fel saját kollégái, akik a Magyar Televízió székházát védték a vandál támadás ellen.

    A rendőrök jelentették ezt a szolgálati elöljárójuknak, aki a beazonosítást követően intézkedett a rendőr főhadnagy - a dunakeszi rendőrkapitányság ügyeletes tisztjének - elfogásáról. A főhadnagyot másnap a kapitányság épületében elfogták, majd átadták a Budapesti Katonai Ügyészségnek - mondta el Lukácsi Zsuzsa sajtóügyeletes. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azonnal intézkedett a méltatlanná vált rendőr szolgálati viszonyának megszüntetéséről.

  • Húsz utcai harcost állítanak pénteken bíróság elé

    Egy rendõrveréssel gyanúsított székházostromló már elõzetesben van.

  • Először került az amerikai lapok címoldalára csütörtökön Budapest a zavargások kezdete óta; a cikkek kiemelik, hogy a magyar főváros az 56-os forradalom óta nem látott ilyen erőszakot.

    A Washington Post a Kossuth téren egy tüzet körülálló, régi magyar zászlókat tartó csoport képével csalogatja az olvasót a belső oldalas tudósításhoz, amely szerint a felkelés riadalmat keltett Európában. A lázongás ugyanis Kelet-Európa egyetlen olyan országában tört ki, amely - a korábbi értékelések szerint - elég stabil volt ahhoz, hogy egy kormányt újraválasszanak a kommunizmus 1989-es bukása óta.

    A Washington Post terjedelmes cikkben számolt be az események hátteréről.

  • Gépfegyvert és tőröket találtak egy Mercedesben

    Az Index információi szerint csütörtökön délután a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky utcában leszorítottak egy szürke Mercedest, amelynek a csomagtartójában gépfegyvert és tőröket találtak. Azzal kapcsolatban, hogy van-e összefüggés az akció és az elmúlt napok eseményei között, a BRFK későbbre ígért tájékoztatást.

  • Gyurcsány: A választásokig nehéz lesz ezt megfékezni

    Miért nem mond le? Miért nem kér bocsánatot? Miért gondolja, hogy mostantól hisznek neki? Milyen választási eredményre számít? Interjú a miniszterelnökkel.

  • Szép volt, Feri! - Uj Péter jegyzete

    Négy és fél év kormányzati eredménye: égő kukák, üres kassza. Mégis le kéne mondani. De az sem megoldás. Szarban vagyunk.

  • "Ha egy miniszterelnök lelkileg beteg, és ennek ellenére tartósan hatalomban marad, a társadalmat is súlyosan megbetegíti. Ha ilyen betegség lehetősége komolyan felmerül, egy intelligens ember független szakértőkkel részletesen kivizsgáltatja magát, és az eredménytől függően felelős döntést hoz. Súlyos személyiségzavar fennállása esetén például hatalomgyakorlásra nincs joga, erre senkitől sem kaphat jogszerűen felhatalmazást. Egy intelligens ember, ha felelős vezetőnek, sőt sajátosan, nyilvánosan vallva, gyakran hangsúlyozott önértékelése szerint hazafinak is tekinti magát, nem vállalhatja, hogy veszélyeztesse az ország általa megmenteni szándékozott társadalmát" - áll az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleményében.

    A szervezet szerint amennyiben többszörösen megismételt független vizsgálatok után megbizonyosodik arról, hogy sokak véleményének sajnos van alapja, akkor saját jól felfogott érdekében is megteszi azt, ami ilyen helyzetben minden becsületes embernek kötelessége: egyészségi állapotára, pontosabban a feladatra való lelki alkalmatlanságára hivatkozva lemond.

  • "Hívj Franknek" - mondta megnyitásként Gyurcsány Ferenc, amikor 2004-ben interjút készítettem vele. Igazán ironikus - írta a találkozásra visszaemlékezve a Financial Times tudósítója arra utalva, hogy a szó nem csak azt jelenti, hogy "Feri", hanem jelzőként azt is, hogy "nyílt", "őszinte", "becsületes". Gyurcsány beismerése, hogy egy választást arcátlan hazugságok révén nyert meg, meglepően nagy támogatást szerzett számára Brüsszel környékén - írta a portfolio.hu portálon csütörtökön George Parker.

    Beszéde az egyik legfondorlatosabb, legszenvedélyesebb és legbecsületesebb politikai értekezés, amit valaha is olvasni lehet - még akkor is, ha egy hazudozó szájából hangzott el - véli Parker. Gyurcsány védőbeszéde a gazdasági és közszolgálati reform mellett mintául kell hogy szolgáljon más, a globalizációval birkózó uniós tagállamoknak - tette hozzá. Reform vagy bukás: nincs más választás - ez lehetne Európa nagy részének mottója Parker szerint.

  • A Magyar Helsinki Bizottság véleménye szerint az elmúlt éjszakák eseményeiről a sajtóban megjelent fotók és videófelvételek az utcai erőszakos cselekményekben részt nem vevő személyek elleni indokolatlan, aránytalan rendőri fellépésre utaló képeket is tartalmaznak.

    A rendőrség kötelessége, hogy megfékezze a rendbontást és határozottan fellépjen az erőszakos cselekmények elkövetői ellen. Megértve a rendőrök elkeseredettségét a bajtársaik által elszenvedett sérülések miatt, a Helsinki Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy a jogszerűség és arányosság elvét ebben a kiélezett helyzetben is tiszteletben kell tartani.

  • Simicskó: Hiteles a merényletfenyegetés

    Titkosszolgálati jelentést mutatott Szilvásy és az NBH vezetõje Simicskónak, aki maga gyõzte meg Orbánékat a nagygyûlés lemondásáról.

  • Magyarország már nem stabil sziget a térségben - jelentette ki Szili Katalin csütörtökön Marcaliban, akit vastapssal, felállva köszöntött a nemzetközi kiállítás és vásár megnyitójának mintegy félszáz résztvevője. "Nem rúghatunk fel minden értéket magunk körül" - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, hozzátéve, "ez az ország ennek a térségnek egy stabil szigete volt. Ez volt az elmúlt néhány napig".

    ”Senkinek nincs joga lerombolni az elmúlt 16 évet”. Mint mondta, politikusként soha nem gondolta volna, hogy "a XXI. század elejére, 16 évvel a rendszerváltozás után lesznek olyanok, akik félretesznek mindent, félreteszik a 16 év értékeit, félretesznek minden békességet, mindent, amit akár az alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia mond számukra és olyasvalamit követelnek, amit egyébként a demokrácia biztosít számukra". (MTI)


  • A Kossuth téren már működik a hangosítás, jelentette tudósítónk. Ezalatt az Erzsébet téren 50 diák hallgatja, pontosabb nem hallgatja a Hallgatói Hálózat felszólalóit, akik fórumokat akarnak. Az idő kellemes.
  • Svájci vélemény: morális válság Magyarországon

    A rendszerváltás sajátosságai miatt lezáratlan a múlt, így a jobb- és a baloldal képtelen kibékülni egymással, véli a Neue Zürcher Zeitung újságírója.

  • Az Amnesty International-t aggasztja, hogy beszámolók szerint a rendőrség túlzott erőt alkalmaz Budapesten az erőszakossá vált tüntetések során. Az AI ma sürgette a magyar hatóságokat, gondoskodjanak arról, hogy az arányos ellenintézkedés elvét a rendfenntartó szervek minden esetben tiszteletben tartsák.

  • Lényegében majdnem minden állampolgár értesült a Gyurcsány-beszédről (97 százalék) és a hétfői és kedd éjszakai erőszakos eseményekről (99 százalék), állapítja meg a Századvég felmérése. A válaszolók 38 százalékának a nyilvánosságra került felvétel hatására Gyurcsány Ferencről alkotott véleménye romlott, míg 53 százaléknak nem változott, 7 százaléknak pedig javult. A megkérdezettek 48 százaléka szerint Gyurcsánynak nem kell, 43 százaléka szerint le kellene mondania.