A magyarországi romák méltóságból, állampolgári öntudatból példát mutattak az elmúlt napokban - mondta Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján vasárnap. A romavezető leszögezte: a cigánytársadalom élte át a legtöbb szenvedést és "megnyomorítást" a rendszerváltást követő 16 évben. A jószerivel teljes foglalkoztatottságból a teljes munkanélküliségbe zuhant a romák mintegy félmilliós népessége - mondta. A romák az erőszakmentes polgárjogi küzdelem útját választották, nem vonulnak az utcákra, nem választanak erőszakos megoldást problémáik megoldására - tette hozzá.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Hírünk a nagyvilágban.
Tudósítónk szerint a tévészékháznak csak a bejárata utal az ostromra, itt összetörték a beléptető kapukat, romokban állnak az asztalok, szétszóródtak az összetört üvegek. Belül viszont kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek, akik a tudósítónk szerint láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal, azon kívül, hogy a mozdítható tárgyak egy részét emlékként magukkal viszik. Tudósítónk a 4-es stúdió felé tart, és még pisilni is tudott.
- állítsanak fel független vizsgálóbizottságot a kormány tevékenységének kivizsgálására, a vizsgálat idejére zárolják az ország vezetőinek vagyonát
- hívják vissza Magyarország európai parlamenti képviselőit, s válasszanak helyettük igazi képviselőket.
- Magyarország a magyaroké legyen, ne tőkeerős érdekcsoportoké
A rendőrség elkezdte kitessékelni a tüntetőket az MTV székházából. Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy az emberek az aulánál állnak a lépcsőn, de nincs szó erőteljes rendőri fellépésről.
Garamvölgyi László az ORFK szóvivője röviddel ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség a Nádor utca felől behatolt az MTV székházába. A rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek - mondta a szóvivő.