Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium munkatársai szerdán a rendőrségen kigyűjtötték azokat a jogszabályokat, amelyek alapján egységesen járhatnak el a rendőrök a demonstrációkkal kapcsolatban. Ezek a gyülekezési törvény, a rendőrségi törvény és a választási törvény egyes passzusai, közölte Garamvölgyi László ezredes. Egy rövid összefoglaló készült a minisztérium segítségével, hogy mely törvényi helyekre kell figyelemmel lenniük az intézkedőknek. Minden megyei főkapitány megkapta a rezümét. A szóvivő azt mondta, hogy erre a mostanra kialakult helyzet miatt volt szükség. Ezután ezek szerint intézkednek.
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlõgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy jármûkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget elõzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínrõl történõ eltávozásában. Tilos a tömegoszlatásra lõfegyvert használni.
A csapaterõ alkalmazása során a rendõr a csapaterõ parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterõ alkalmazása során a Rendõrség a helyszínen lévõk egyéni felelõsségét nem vizsgálja.
Helyszíni tudósítónk szerint mintegy 150 fős kemény mag randalírozott a Köztársaság téren. Az elkeseredettek kirakatokat, hotelportát próbáltak betörni, valamint egy kispolszkit felborítani. A huligánok újságírókat, operatőröket is inzultáltak.
A rohamrendőrség nagy létszámban, szoros sorban indult meg, könnygázfelhővel. A teret mintegy egy perc alatt kiürítették.
Bűncselekmények elkövetőivel szemben kell intézkednie a rendőröknek az MTV székháza előtt, ezért több bevetési századot csoportosítanak át a helyszínre - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője keddre virradóra az MTI-vel. Tüntetők kivették a víztömlőt a helyszínre küldött tűzoltók kezéből, azzal próbáltak a televízió székházába betörni - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője a távirati irodával.