Összeomlana a magyar gazdaság, ha a Fidesz gazdaságpolitikai javaslatai megvalósulnának, jelentette ki Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. Mint mondta, a Fidesz kevesebb pénzből osztana többet, hiszen a kiadásnöveléssel párhuzamosan csökkentené az adókat. A Fidesz javaslatait divergenciaprogramnak nevezte, melynek megvalósulása esetén éves szinten 2500 milliárd forint többlethiány keletkezne, gyengülne a forint, 10 százalék fölé emelkedne az infláció és 20 százalékkal csökkenne a gazdaság öszteljesítménye.
A Magyar Televízió székházánál a tömegből néhányan dulakodni kezdtek a székház lépcsőjén felsorakozott rohamrendőrökkel. A tévé épületét hármas rendőrkordon védi.
A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű emberekről számol be a Szabadság téren.
Néhány levették az épületre kitűzött uniós zászlót és el akarták égetni. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy "ezt nem szabad, tedd vissza, ne csináljátok", s végül győzött a higadtabb hang.