Tarlós István független főpolgármester-jelölt Budapest rendőrfőkapitányának javaslatára lemondta a keddre, a Vörösmarty térre tervezett nyílt vitát, amelyre korábban Demszky Gábor főpolgármestert is meghívta - közölte Tarlós István sajtófőnöke. A közlemény szerint Gergényi Péter főkapitány felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség nem tud teljes garanciát vállalni a tér védésére. (MTI)
Tudósítóink körbejárták a várost: Hősök tere, Oktogon, Blaha Lujza tér, Astória, Andrássy út, Köztársaság tér. Mindenhol csend és nyugalom. A Magyar Rádió épületét kordon és rendőrök védik. A Szabadság téren ugyanez a helyzet, ott tudósítónk még egy vízágyút is látott.
Háromnegyed egyre alig 1500-an maradtak a Kossuth téren. Még mindig van az ingyen zsíroskenyérből, ingyen levesből, ezt sok hajléktalan és punk kihasználja.
A műsorvezető még megpróbált közös nótázással életet verni a tömegbe, de a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dalt a refrénig fel sem ismerték fel a tüntetők. A többség inkább csak álldogál, beszélget kisebb csoportokban.
A Kossuth téren ismét zavartalan az autóforgalom.
A BRFK-tól úgy tudjuk, hogy a város más részein is nyugalom honol.
Nemcsak a magyar, hanem a külföldi televízióknak is hálájukat fejezték ki a tüntetők. A CNN amerikai hírtelevíziónak azért, mert - mint az egyik szónok fogalmazott - a Gyurcsány Ferenccel készített interjúval "lerántotta a leplet" a kormányfőről, az al-Dzsazíra katari arab hírtévé stábjának pedig puszta jelenlétéért.
Mint 22:42-kor írt posztunkban megírtuk, három embert állított elő a rendőrség pénteken éjjel csoportos garázdaság miatt a budapesti Kossuth téri tüntetésen. Úgy tűnik, hogy az előállítottak nem demonstrálók, hanem "ittasan kóborló személyek" voltak, akik "betántorogtak a szélére", és garázda magatartást tanúsítottak - mondta Gergényi Péter, hozzátéve: az előállítás megtörtént, "őrizetbe lesznek véve". A főkapitány beszámolt arról is, hogy a tüntetés rendezői kivezettek egy nőt, akinél kés volt, őt átadták a rendőröknek.
Nincs szükség újabb megszorító csomagra, intézkedésre, hiszen a 2007-es költségvetés fő számait és a megvalósulásukhoz szükséges intézkedéseket a konvergenciaprogram rögzítette - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő az MTI-hez pénteken eljuttatott, az InfoRádióban szombaton adásba kerülő interjúban.
"A konvergenciaprogram a 2007-es költségvetés fő számait rögzítette. Sőt rögzítette az ahhoz szükséges intézkedéseket is, mi több, általában mindenki azt mondja, hogy 2007-re elég pontosan látunk előre, itt legfeljebb 2008-2009 dolgában kell majd még nagyon körültekintőnek lenni. Új nagy intézkedés, ha úgy tetszik, új csomag, az nem kell már" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A Barátok közt egész héten érdekesebb volt a zavargásoknál, Friderikusz szárnyal a botrány miatt, így sem nézik kétszázezernél többen, a HírTv-t nézettségét pedig titkolják.
Pénteken folytatódtak a bírósági tárgyalások, kilencven tüntetõ vettek elõzetes letartóztatásba. Gyurcsány Berlinben töltötte a napot Angela Merkellel. A Fidesz kizárta soraiból Goró Oszkárt, aki részt vett a tévé ostromában. Hajós András a Hír Tv-ben a miniszterelnök lemondását követelte. A MIÉP ugyanezt szorgalmazta délutáni gyûlésén. A tüntetõk petíciókat és nyilatkozatokat fogadtak el, majd a szónoklatokat követõen éjfél után hazaszállingóztak.
Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő politikusi sorsa megpecsételődött, mert túlhaladtak rajta az események. A Fidesz elnökével készült interjút szombaton hajnalban sugározta a CNN amerikai hírtelevízió. Orbán a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az erőszakos cselekmények fokozatosan megszűnnek, és a megmozdulások "alkotmányos keretek" között zajlanak a továbbiakban. Egyúttal elutasította azt MSZP-nek azt a vádját, mely szerint a Fidesz szítaná az erőszakot, a feszültséget. "Több ízben leszögeztük, hogy a Fidesz elutasítja az erőszakos cselekedeteket" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán Viktor kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán.
Ami Gyurcsány Ferenc jövőjét illeti, a Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy neki, mint politikusnak, vége, túlhaladtak rajta az események, ezért, mint kormányfőnek, sorsa megpecsételődött. "Nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma. A kérdés, hogy ki az, akinek a programját elfogadja a társadalom. Nem ő az" - jelentette ki Orbán Viktor a CNN riporterének.
Csend és nyugalom van a Kossuth téren szombat reggel, jelentette nyolc óra körül az MTI. A Parlament előtt 70-80 ember maradt az esti-éjszakai tömegdemonstráció után, néhányan még a földön alszanak, hálózsákban vagy anélkül, mások pedig a sátraikban pihennek.
Van aki Rákóczi-szobor tövében ébredezik, mások pedig kis csoportokban beszélgetnek. Egy férfi például arról beszélt barátainak, hogy a Kossuth téri tüntetők "egyek", itt nem számít, ki MIÉP-es, Fideszes vagy MSZP-s. A gulyáságyúban, amelyet hétfőn hoztak a térre, most teát főznek, és zsíros kenyeret is lehet enni.
A kordon mögött csak néhány rendőr ügyel a biztonságra. Nyugalom van a Kossuth teret körülvevő utcákban is, kicsi az autóforgalom.
Nyolc tüntetőt állított elő a rendőrség szombatra virradóra - tájékoztatta az MTI-t a BRFK helyettes szóvivője. Tafferner Éva hozzátette: egy személyt garázdaságért, hármat csoportosan elkövetett garázdaságért vettek őrizetbe. További három személyt igazolás megtagadása miatt állítottak elő. A nyolcadik egy nő volt, akinél kések voltak.
"Nem érdemes versenyeztetni hazugságban a politikusokat. Hazudunk magunknak, ha azt mondjuk, nem tudjuk, hogy hazudnak. De tudjuk, kicsit el is várjuk. Jobbat akarunk hallani, mint ami van. A társadalom amúgy is elmulasztotta azt a légkört megteremteni, amely honorálná az őszinteséget, lásd például a három per hármas maszatolásokat" - mondja a Népszabadságnak adott interjújában Esterházy Péter. Az író véleményét a morális válságról, a tahóságról,a Kossuth téri tüntetőkről és a rendőrségről itt olvashatja el.
A Humanista Párt, miután egyeztetett a rendőrséggel, megváltoztatta vasárnapi délután háromkor kezdődő nagygyűlésének a helyszínét. A párt fővárosi listájának jelöltjei a Szabadság tér helyett a Battyány örökmécsesnél mutatják be a programjukat, Budapestre vonatkozó javaslataikat. A beszédek között élőzenei műsor is lesz. A humanisták erőszakmentes, békés gyűlést igérnek.
Áder János szombati sajtótájékoztatóján arra szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: ha eszébe is jut, hogy önmaga ellen szervezett merénylettel kerüljön ki szorult helyzetéből, azt ne tegye, jelentette az mti. "Felszólítom Gyurcsány Ferencet, ha azon töri a fejét, hogy utcára küldi provokátorait, ha netán azt gondolja, hogy néhány ember élete sem drága ár azért, hogy ő hatalomban maradjon, és hogyha esetleg az is megfordult a fejében, hogy saját maga ellen megrendezne egy merényletet, ezt ne tegye" - mondta a fideszes politikus, az Országgyűlés alelnöke.
Áder János szerint Gyurcsány Ferenc szorult helyzetben van, a nyugalom nem jó neki. Úgy vélte, a kormányfő számára nyilván politikailag nem hasznos, ha a következő nyolc napban arról szól a közbeszéd, miért nem csinált a kormány négy évig semmit, vagy hogy kaptak-e csúszópénzt a szocialisták és a szabad demokraták a Strabagtól vagy sem. A fideszes politikus Debreczeni József az Új miniszterelnök című könyvéből idézett két történetet, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc gátlástalan lépésekre volt képes, amikor az MSZP szorult helyzetbe került.
Verekedést próbált szítani a Kossuth téren összeggyűlt békés demonstrálók között egy férfi, akit szombaton, nem sokkal 12 óra után elfogtak a rendőrök - közölte a BRFK helyettes szóvivője az MTI-vel. A férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra előállították.
A főpolgármester elvitet minden dobálásra felhasználható tárgyat a belvárosból és a Fradi-pálya környékéről. Demszky Gábor arra kéri a házakat, vigyék be a kukákat a lépcsőházakba, és jól zárkózzanak be. Szerinte este 8 és 9 között lehetőleg ne használjuk a kék metrót, mert akkor lesz vége az FTC–Tuzsér-meccsnek az Üllői úton.
Jövő héttől az egész országra kiterjesztik demonstrációjukat a Kossuth téri tüntetők - jelentette be Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, tüntetésük addig tart, amíg a Gyurcsány-kormány le nem mond. Vasárnap a tervek szerint polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, kedden pedig "a gazdák ellepik az utakat".
Molnár Tamás felszólította Orbán Viktort, hogy vegyen részt a Kossuth téri eseményeken. A tüntetők képviselője szerint az ellenzéki politikusnak mindenféle tisztségéről lemondva kellene a Kossuth térre mennie, hogy a tüntetők eldöntsék, "megbocsátanak-e neki". (MTI)
Több százan békés sétával tüntettek szombaton a fővárosban Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen. A Demokrata Videó Televízió által szervezett séta résztvevői Kerényi Imre színházi rendező vezetésével a belvárosi Erzsébet térről indultak. A demonstrálók, a Szent István tér és a Batthyány-örökmécses érintésével, népdalokat énekelve érkeztek a Kossuth térre, ahol tapssal és szervusztok, szervusztok! felkiáltással fogadták őket a tüntetők.
Kerényi Imre indulás előtt azt mondta: minél többen vannak és minél békésebben viselkednek, annál jobb a Fidesznek, Orbán Viktornak és a hazának. A hazát kockáztatja, aki agresszíven viselkedik - hangsúlyozta. Esti beszédét megelőlegezve közölte, nem lehet tudni, mi történik, de szombaton megtörténhet a Kossuth téren a posztkommunista elit trónfosztása. (MTI)
Tarlós István független főpolgármester-jelölt Budapest rendőrfőkapitányának javaslatára lemondta a keddre, a Vörösmarty térre tervezett nyílt vitát, amelyre korábban Demszky Gábor főpolgármestert is meghívta - közölte Tarlós István sajtófőnöke. A közlemény szerint Gergényi Péter főkapitány felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség nem tud teljes garanciát vállalni a tér védésére. (MTI)
Szombat délután fél négyre több mint ötezer főre nőtt a Kossuth téri demonstrálók száma, a helyszínre folyamatosan érkeznek az emberek. Egyelőre még nem zsúfolt a tömeg a Rákóczi-szobor körül. Ritkábban állnak az emberek a Parlament előtti aszfaltos parkolóban és az eddigi gyakorlattól eltérően demonstrálók gyülekeznek a tér északi részén, a Kossuth-szobor körüli füves területen is.
Csoportok érkeztek az ország több településéről, egyebek mellett Szegedről, Kecskemétről, Nyíregyházáról, valamint Békés megyéből. A Parlament közvetlen közelében közel ötszáz rendőr gyűlt össze.
A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese cáfolta, hogy maffiacsoportok állnának a tüntetéseken történt zavargások hátterében. Petőfi Attila szerint nincs olyan információjuk, hogy a rendbontásokat szervezetten vagy a maffiával összefüggésben követnék el.
A Magyar Nemzet szerint Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) napokban készült jelentése azt állítja:hogy a zavargások hátterében, keddtől kezdődően, már egy piramisszerű, jól felépített szerveződés fedezhető fel, amely többek között köztörvényes bűnözőkből áll, és részben kapcsolódhat a szervezett bűnözéshez.
A pénteken elindított úgynevezett fehér mozgalomhoz való csatlakozásra kérte a Kossuth téri demonstrálókat Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke szombaton délután mondott néhány perces beszédet a Parlament előtti színpadon. A téren jelenlévő több mint hétezer embert arra kérte a fideszes politikus, hogy viseljenek fehér szalagot, karkötőt, járjanak fehér ruhában, kifejezve ezzel: elutasítják az erőszakot és a hazugságot.
"A demokrácia olyan lehetőséget kínál számunkra az önkormányzati választások során, hogy sokan, nagyon sokan, jobb- és baloldalon egyaránt, úgy mint egy népszavazáson szokás, hitet tehetünk az igazság, az őszinteség, a nyugalom, a béke, valamint Magyarország fejlődése mellett" - hangsúlyozta beszédében Schmitt Pál. (MTI)
Szombaton negyven közül harminchét olyan ember előzetes letartóztatását rendelték el, akik a gyanú szerint részt vettek a rendzavarásokban - közölte a Fővárosi Bíróság Sajtótitkársága. Két embernél lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, míg egy gyanúsítottnál mellőzték a kényszerintézkedést.
Csütörtökön és pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és a Budai Központi Kerületi Bíróságon pontosan száz gyanúsított ügyében döntött a bíróság, közülük 92-nek elrendelték az előzetes letartóztatását. A fennmaradó nyolc személy közül ötnél elutasították az ügyészi indítványt, egynél lakhelyelhagyási tilalmat, két személynél pedig házi őrizetet rendeltek el.
Vidéki olvasóink arról érdeklődtek, hogy hogyan tudnak közlekedni, ha feljönnének Budapestre, mert úgy hallották, hogy este nem jár a metró. Az igazság az, hogy Demszky Gábor főpolgármester szombati kukátlanítós beszédében arra kérte a budapestieket, hogy ha tehetik, este 8 és 9 között ne szálljanak a kék metróra, mert a Fradi-meccsről hazatartó drukkerek esetleg balhézni fognak.
Nem találtak bombát a tűzszerészek a Déli pályaudvaron, a forgalom szombat délután 16 óra 50 perckor újra megindult.
A Déli pályaudvart szombaton 16 órakor zárták le, miután a rendőrséggel egy férfihang telefonon közölte, hogy bomba van az állomáson. A rendőrség tájékoztatása szerint a hívás egy II. kerületi nyilvános telefonfülkéből érkezett. Az átvizsgálás idejére a Déli pályaudvar teljes területét lezárták, nem fogadtak és nem indítottak vonatokat.
Az elmúlt napokban gyakoriak voltak a bombariadók, különböző tévéket, és a Keleti Pályaudvart is felhívták, hogy bombát helyeztek el náluk.
Ingyenes a Bazilika mélygarázs használata az V. kerületi autótulajdonosok számára szombattól mindaddig, amíg nem garantálható a belvárosi autók biztonsága az utcákon. Erről Steiner Pál polgármester és Konkoly Iván, a mélygarázs ügyvezetője szombaton állapodott meg.
A belvárosi szavazatokért küzdő Steiner és a fideszes Rogán Antal az MTV székház ostroma óta nap mint nap kitalál valamit, hogy a tüntetések epicentrumában élők kedvében járjon.
Tőkés László Királyhágómelléki református püspök is megjelent a Kossuth téren, elénekelte a székely himnuszt, majd beszédében elmondta: hazugságügyeletet indítanak, mostantól folyamatosan figyelik a hazugságokat, elsősorban a politikaiakat. A püspök lemondatná Gyurcsányt, mert „aki kurvának nevezi édes hazánkat, az nem maradhat hatalomban.”
Kurva MSZP!, buzi MSZP!, Gyurcsány takarodj!, - leginkább ezt ordítja a Fradi szurkolótábora a Tuzsér elleni meccsen, az Üllői úti stadionban. A meccs óriási, az Újpest elleni rangadókra emlékeztető rendőri biztosítással megy. A meccs előtt László atya szólt az emberekhez, aki elmesélte, ott volt hétfőn az MTV-székház ostrománál, és látta, hogy provokálták a tüntetőket. „Ne hagyjátok ma provokálni magatokat, mindenki szurkoljon méltósággal!”
A maroknyi Tuzsér – drukker a csapatát bíztatja.
Fehér szalagot csak egyet látott tudósítónk a Kossuth téren, de a tüntetők között relatív többségbren vannak azok, akik fehér felsőt viselnek.
Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke tegnap arra kérte a tüntetőket, hogy viseljenek fehér ruhadarabokat.