Baranyai közrendőrök védték a tévészékházat
"Közrendőrök" teljesítettek szolgálatot Baranya megyéből a múlt héten a Magyar Televízió (MTV) budapesti székházánál, közölte a megyei rendőrfőkapitány pénteken. Ezzel cáfolta azokat a korábbi híradásokat, melyek szerint baranyai "irodisták" védték a televízió székházát.
„Hivatalosan értesítünk mindenkit, hogy az MTV székháznál szolgálatot teljesítő 94 baranyai rendőr "közrendőr" volt, közbiztonsági, közlekedési járőrök, körzeti megbízottak” - írta Sárközi Ferenc rendőr dandártábornok közleményében. Hozzátette, ez az állománycsoport a kétéves rendőr-szakközépiskolai képzésben az egyéb ismereteken felül csapatszolgálati, többek között tömegoszlatással kapcsolatos ismeretek elméleti és gyakorlati képzésében is részesült. Ez a csapatszolgálati század minden évben a Rebisznél - korábban a Készenléti Rendőrségnél - éves gyakorlati képzéseken vett részt.
Szomorú végeredmény
"Mindezek alapján indokolatlan, felesleges és kártékony volt az ellenőrizetlen, felelőtlen nyilatkozatra hivatkozással történt megjelentetése a hírnek. A közterületek rendjéért felelős, a rendőri ellátottsági szintet biztosítani hivatott egyenruhás rendőri állomány - akik tisztességgel helyt álltak, szakszerűen, életük kockáztatásával, esküjükhöz híven teljesítették feladatukat - sértegetése, ilyen irányú megbántása feltehetően nem állt az újságírók szándékában, a végeredmény mégis szomorú" - fogalmazott.
Sárközi Ferenc közölte, szeptember 18-án az MTV-székháznál a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök közül egyetlen, úgymond "irodista" sem volt jelen, és mindenki a rendszeresített felszereléssel, eszközökkel látta el a szolgálatot.
A főkapitányság sajtóreferense, Kékesné Gyimóthy Marianna korábbi tájékoztatása szerint múlt hétfőn mintegy harminc baranyai rendőr sérült meg a budapesti demonstrációk biztosítása során, köztük az a férfi, akin koponyaműtétet hajtottak végre.