Kiszorul a Vigadóból Orbán évértékelése

2004.01.09. 11:42
Az idén is párhuzamosan értékeli az elmúlt évet a jelenlegi és volt miniszterelnök. Medgyessy Péter kormányfő ismét az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján mondja el beszédét, Orbán Viktor viszont a korábbiakkal ellentétben nem a Vigadóban és nem a saját maga számára hagyománnyá tett időpontban értékeli az évet.
Időpont egyeztetési problémák miatt valószínűleg kiszorul megszokott színhelyéről Orbán Viktor évértékelő előadása. Az Index információi szerint a Fidesz elnöke az Európai Néppárt rendezvénye miatt nem tudja a hagyományos időpontban, február első csütörtökén megtartani beszédét. Ráadásul a Vigadó másfél éves felújítása is február első napjaiban kezdődik, ezért az intézmény már lemondott minden oda tervezett programot. A Fidesz vezetőjével folytatott egyeztetéseken eddig szóba került február 10-i vagy 12-i dátumot is lemondták, mert túl drága lett volna az egyedüli rendezvény miatt fenntartani az épület fogadóképességét.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az Index kérdésére elmondta, egyelőre nem dőlt el, hogy hol és mikor tartja meg beszédét a pártelnök. Annyi azonban biztos, hogy az esemény házigazdája, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, Martonyi János már elküldte meghívóját a volt miniszterelnöknek.

Medgyessy Péter a kormányváltás után tavaly tartott először országértékelő beszédet. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a kormányfő ismét az Országgyűlés idei első plenáris ülésén tekinti át az előző év eseményeit.