Két év múlva jönnek az óriáshernyók
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Győkeres megújulás
A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint a tender eredményeként gyökeresen megújul majd a budapesti körúti közlekedés, jelentősen javul a budapesti villamosok kapacitása, minősége és életkora. Tájékoztatása szerint a főváros a döntés értelmében az első helyezett német konzorciummal rövidesen megkezdheti a tárgyalásokat a szerződéskötésről, ám ha azok nem vezetnek eredményre, úgy a második helyezett francia Alstommal ülnek asztalhoz.
3,5 millió euró egy szerelvény
A tender harmadik helyezettje a kanadai székhelyű Bombardier lett. Aba Botond elmondta azt is, hogy az EIB-től a beszerzésre 75 millió euró kedvezményes hitelt kap a főváros. Az összesen 40 darab új villamos jelenlegi szerelvényenkénti ajánlati ára 3,5 millió euró, de a vezérigazgató bízik abban, hogy a tárgyalásokon sikerül még olcsóbban hozzájutni az eredeti ajánlat szerint 5,2 millió eurós járművekhez.
2004 őszén próbaút
Közlése szerint a nagykörúton az első két villamosszerelvény 2004 őszén indul próbajáratra és a tesztelést követően, 2005-ben állítják forgalomba végleg az új német kocsikat, melyek legalább 30, de akár 50 évig is a fővárosban közlekedhetnek majd. Az 53 méter hosszú, 2,4 méter széles új villamosokon 351 férőhelyet alakítanak ki, ebből 72 ülőhely. Aba Botond ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a 4-es és 6-os villamosokon naponta 220 ezren utaznak.
Az alacsonypadlós járműveket a babakocsival, vagy tolókocsival közlekedők is tudják majd használni, számukra hat alkalmas teret is kialakítottak a szerelvényeken. A pályáztatás részleteiről Aba Botond elmondta: az elnökletével működő kilenctagú tenderbizottság a BKV vezetőiből, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési, környezetvédelmi, pénzügyi és közbeszerzési bizottságainak egy-egy delegáltjából, valamint a Műegyetem egyik tanszékvezetőjéből állt.
Jelezte: a városházi tagok között szerepeltek ellenzéki képviselők is. Az egyhangúan meghozott döntés a többi között a szállítási határidő, a garancia, a belső térrendezés, a zajterhelés és a férőhely-kialakítás szempontjai szerint, egy előre rögzített és titkos számítási képlet alapján hozta meg a bíráló testület. Emlékeztetett arra is: a második, immár tárgyalásos pályázatot azt követően írta ki a főváros az elmúlt évben, hogy az első körben mindössze egyetlen érvényes pályázat maradt, ugyancsak a Siemens cégé.
A villamosokhoz igazítják a jelzőlámpákat
Újságírói kérdésre válaszolva Aba Botond arról is beszélt: célszerűnek tartaná, ha az új szerelvények forgalomba helyezéséig a nagykörúti közlekedési lámpákat a villamosok menetrendjéhez igazítanák, így az összehangolás eredményeként a tömegközlekedés jelentősen meggyorsulhatna a belvárosban.
A tendert már az eredményhirdetés előtt bírálta a BKV felügyelő bizottságának egyik tagja. Szálka Miklós a fővárosi közgyűlés fideszes képviselője már hétfőn tudni vélte a Siemens győzelmét és furcsállotta, hogy a legdrágább ajánlat benyújtója lehet a befutó. A Fidesz vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza.