Három gyártótól kér árajánlatot az új villamostenderhez a Fővárosi Közgyűlés - jelentette az MTI. Az SZDSZ-frakció nem támogatja további használt hannoveri villamosok beszerzését.
Az új nagykörúti villamosok vásárlására kiírt 12 milliárd forint körüli tender eredeti formájában nem teljesült. Ezért eredménytelenné nyilvánításával egyidejűleg meghívásos formában két országból, legalább három gyártótól kérnek árajánlatot - jelentették be a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésén. Tájékoztatásuk szerint a csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő javaslat rögzíti majd azt is, hogy a tervezett vásárláshoz hitelt folyósító EIB szabályzatának megfelelően járnak el ez ügyben.
Egy másik villamos-vásárlással összefüggésben Bőhm András SZDSZ frakcióvezető elmondta: képviselőcsoportjuk nem támogatja annak az előterjesztésnek a megvitatását a csütörtöki közgyűlésen, amellyel újabb 8 használt villamost vennének Hannovertől. Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes ennek kapcsán közölte, hogy nem látják okát a kabinet által korábban már támogatott javaslat megváltoztatásának, és így ragaszkodnak e villamosok megvásárlásához.