Emberek, segítsetek pénzt találni!

2008.09.25. 11:05
Arra kér javaslatokat a Fejér megyei Vereb önkormányzata a lakosoktól, hogyan lehetne a falu anyagi helyzetét javítani. A helyi lapban tették közzé a felhívást. Ha nem érkezik javaslat, akkor december után megnyirbálják a szociális juttatásaikat. A faluban nem kell fizetni az óvodai, iskolai étkeztetésért, a tankönyvekért, és a szemétszállításért sem.

A helyi lapban másodszor tette közzé a felhívást az önkormányzat, legutóbb a szeptemberi számban. Eddig nem érkezett javaslat. Ha továbbra sem lesz, akkor december után a szociális juttatások valamelyikét meg kell szüntetni. A nehézségek akkor keletkeztek, amikor intézményi társulást kötöttek a kistérség több önkormányzatával, és a gyerekek után Vereb már nem kap állami támogatást. Ez közel negyvenmilliós kiesést jelent.

A takarékosság miatt szinte mindent, az orvosi ellátást, jegyzőséget társulásban működtetik, a szociális megszorítás mellett azonban valószínű, hogy rákényszerülnek még az ingatlanok valamelyikének értékesítésére is – mondta a Független Hírügynökségnek Kurcz Mária polgármester.

Vereben 830 ember él. A 72 millió forintos költségvetésének több mint a 10 százalékát, nagyjából 8 millió forintot fordítottak szociális juttatásokra. A faluban nem kellett fizetni eddig az óvodai, iskolai étkeztetésért, a tankönyvekért, és a szemétszállításért sem.