További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Lados István, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja a hétfői tárgyaláson azt állította: Zuschlag János a nyomozati szakban, különböző módszerekkel megpróbálta elérni, hogy a pályázatok készítése idején még a Gyermek Ifjúsági és Sportminisztériumot vezető Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is keverjék bele az ügybe.
Lados István vallomása szerint Zuschlag János arra utasította Ocsovai Tamást, aki korábban az ifjúsági és sportminisztériumban helyettes államtitkár volt, hogy vallomásából az derüljön ki: az ügy az nem Zuschlag-ügy, hanem "a politikai rendszer működésére jellemző dolog".
Lados szerint Zuschlag azt szerette volna elérni, hogy a fiktív szervezetek pályázatán megszerzett pénzszerzésről az derüljön ki, "a politikai palettán ez nem egy szokatlan jelenség, ez egy bevett módszer". Zuschlag azt is el szerette volna elérni, hogy Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is belekeverjék az ügybe, vallotta Lados István.
Lados a múlt héten Arató Gergelyre, az oktatási minisztérium politikai államtitkárára vallott. Azt mondta, Arató Gergely is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával.
Szintén a múlt héten beszélt arról, hogy a Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták pluszforráshoz az MSZP alapszervezeteit a 2006-os választási kampányban. Állítása szerint a választások előtt az MSZP pártalapítványának akkori kuratóriumi elnöke, Baja Ferenc másodmagával tartott tájékoztatót csaknem kétszáz pártaktivistának arról, hogyan kell a civil szervezeteknek pályázniuk az alapítványhoz. Lados István azt állította, a pályázatok célja az volt, hogy civil szervezeteken keresztül pluszforráshoz juttassák az MSZP szervezeteket a választási kampányban.
Lados István vallomásában azt is kiemelte: Zuschlag János arról biztosította őt, segítséget kap ahhoz, hogy az számukra kedvezően záruljon. Arra a kérdésre, kire utalt Zuschlag János, Lados István Szilvásy Györgyöt (akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert) nevezte meg. Lados István elmondta azt is, Zuschlag állítása szerint Szilvásy György arról is tájékoztatta a szocialista politikust, hogy lehallgatják.
Szilvásy és Arató is tagadta és visszautasította a múlt héten Lados állításait.
A Zuschlag-per
Zuschlag János volt MSZP-s képviselőt, a Fiatal Baloldal volt alelnökét különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, mint felbujtót, további hét vádlott ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád. Zuschlag büntetése legalább öt, de akár húsz év is lehet.
Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezetője és kiskunhalasi képviselő volt. A nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával. Az ügy 2007 nyarára országos méretűre nőtte ki magát, miután kiderült, hogy a Zuschlaghoz kapcsolódó alapítványok és egyesületek, az állami pályázatokon elnyert pénzek felhasználásával nem tudtak elszámolni. Zuschlag Jánost 2007 szeptember közepén egy kihallgatás után vették őrizetbe, miután különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09