További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A radikális kormányellenes csoportok továbbra is meg akarják zavarni a nemzeti ünnepet, a célok részben hasonlítanak azokhoz, amelyeket tavaly szeptemberben, októberben követtek, olvasható a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatójában amelyet a nemzetbiztonsági bizottság pénteki zárt ülése közben osztottak ki az újságíróknak.
A közleményt Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter munkatársa adta át a sajtónak. A tájékoztatóban a kormányellenes csoportok céljai között szerepel a Kossuth tér visszafoglalása, a Parlamentbe való bejutás, más objektumok elfoglalása, valamint a Szabadság téri emlékmű megrongálása.
"Jelentős kockázattal jár az, hogy egyes csoportok általában fegyvernek nem minősülő, azonban a közbiztonságra veszélyes, adott esetben emberélet kioltására is alkalmas eszközök beszerzését mérlegelik. Speciális szögeket gyűjtenek, hogy azokat összehegesztve akadályozzák a rendőrségi járművek, lovak mozgását, káoszt idézzenek elő a rendezvények helyszínén. Tervezik gyújtópalackok, füstpatronok bevetését is" - olvasható a dokumentumban.
Gyurcsány nem számít zavargásokra
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt héten azt mondta, ugyan a nemzeti ünnep terhes lesz politikai feszültséggel, de zavargásokra nem számít. A politikus úgy vélte, hogy az általa radikális szélsőségnek nevezett jelenség társadalmi támogatása igencsak csökkenőben van.
Egy őrizetbe vétel nyomán tartott házkutatáskor légfegyvereket, alkaros csúzlikat, ehhez lőszerként használatos vasgolyókat, számszeríjat, gyújtópalack készítéséhez szükséges eszközöket találtak. Egyes információk szerint illegálisan, külföldről akarnak lőfegyvereket behozni az országba, derül ki a bizottság közleményéből.
Szilvásy György a közleményben hangsúlyozza, hogy március 15-én minden megmozdulás rendezőit különleges felelősség terheli azért, hogy provokátorok ne zavarhassák meg békés megmozdulásukat.
A Nemzetbiztonsági Hivatal adatai szerint szeptember 17. és március 5. között alkotmányellenes csoportokról és tervezett akcióikról 167 miniszteri tájékoztatásra felterjesztett információ keletkezett. Ezek közül 55 fegyverek és egyéb támadóeszközök beszerzéséről, 32 erőszakos cselekmény előkészítéséről, 24 védett vezetők veszélyeztetettségéről, 18 a rendőri erők megosztásáról, 21 a Parlament és a Kossuth tér veszélyeztetettségéről, 12 a rendezvényekhez kapcsolódó kockázatokról, 5 pedig más témával kapcsolatos értesülésről szólt.