Késes fenyegetéssel vádolják a leszúrt roma fiút
További Bulvár cikkek
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolják a május 8-án karddal leszúrt roma fiút, Patai Józsefet, tájékoztatta az Indexet Dobos Gabriella, a Fővárosi Ügyészség szóvivője. A két évvel ezelőtti esetben a vádirat szerint a vádlott késsel fenyegetőzött.
A Mortimer becenévre hallgató, magát romának valló, 17 éves törökbálinti gyanúsított azt állította, önvédelemből szúrta le Patai "Józsikát".
Patai József ellen 2004 januárban emeltek vádat. A hétfőn közzétett vádirat szerint a fiatalkorú gyanúsított 2003 nyarán egy késsel a kezében arra kényszerített egy bizonyos K. Kirillt, hogy biciklijét adja oda neki, illetve adjon el egy walkmant tartalmazó táskát és egy pénztárcát, a kapott pénzt, pedig ugyancsak adja át neki.
A tárgyakért Patai József 22 ezer forintot követelt, és megígérte K. Kirillnek, hogy a biciklit visszakapja, ha megvan a pénz. K. Kirill erre odaadta Mongoose típusú BMX-kerékpárját, majd a rendőrségre ment, ahol feljelentést tett. A rendőrség végül Patainál megtalálta a kerékpárt, így az okozott kár megtérült. Az ügyet jelenleg tárgyalják a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Nincs összefüggés
Kamarás Péter, a 15 éves roma fiú jogi képviselője hétfőn az MTI-nek azt mondta, nem tud arról, hogy a megszúrt fiúnál kést találtak volna. A nyomozás feladata az, hogy eldöntse, ez a gyanúsítotti védekezés valós-e vagy sem.
Kamarás elmondta azt is, a mostani ügy szempontjából teljesen közömbös a két évvel ezelőtti zsarolási ügy.
A leszúrt fiú édesanyja határozottan tagadta, hogy fiánál kés lett volna. "Ilyenről szó sincs" - jelentette ki az édesanya az Indexnek. Patai Józsefné, akinek egy korábbi nyilatkozata szerint Józsika "nem az a késes típus", elmondta, a két ügynek semmi köze egymáshoz, és nem is érti, hogy "került ez ide".