Letartóztatták a román apáca keresztrefeszítőit

2005.06.23. 11:52
Letartóztatta a román ügyészség azt a moldvai papot és négy apácát, akik halálra kínoztak egy 23 éves, skizofrén nővért, hogy kiűzzék belőle az ördögöt. Akár húsz év börtönt is kaphatnak a bűnösségüket nem elismerő gyanúsítottak.

Letartóztatták annak a romániai kolostornak a főnökét, illetve négy nővérét, ahol egy héttel ezelőtt meggyilkoltak egy 23 éves skizofréniában szenvedő apácát, akiből az ördögöt akarták kiűzni, értesült a Reuters.

A román ügyészség csütörtöki jelentése szerint Daniel Corogeanut és a négy nővért különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával helyezték 24 órás előzetes letartóztatásba, de kérelmezték az elzárás 29 napos meghosszabbítását is.

A nyomozás már korábban kiderítette, hogy a skizofrén nővért - kiűzendő belőle az ördögöt - lánccal keresztre feszítették, száját beragasztották, verték három napon keresztül, amikor a lány szívelégtelenségben meghalt.

Istenre hivatkoznak

A moldvai Szentháromság kolostor papja, akit teológiai végzettség nélkül nevezett ki a husi püspökség vezetője, végig tagadta, hogy bűnt követett volna el. "Nem vagyunk bűnösök, ami történt, az Isten akarata volt" - jelentette ki az ügyészség előtt szerdán a 29 éves pap.

Corogeanu egyébként az ortodox román püspökség helyszínre érkező vikáriusát is összeverte. A püspökség nem ismeri el a kolostort, így az eretneknek számít.

Húsz évet kaphatnak

Corneliu Barladeanu kérni fogja a román ortodox egyház Szent Szinódusától, hogy a jövőben a pappá szentelés szigorúbb követelmények szerint történjen, s a felszentelési iratcsomó tartalmazza a papjelöltek pszichológiai tesztjét is.

Az ügyészség épületénél csütörtökön sok román hívő gyűlt össze a Reuters jelentése szerint, és azt kiabálták, hogy Corogeanu a papi ruhába öltözött Sátán, és hogy szégyent hozott a román egyházra.

A férfit és társait akár húsz év börtönre is ítélhetik, ha bűnösnek találják őket.