Két rablót kaptak el vasárnap Miskolcon. Délután egy férfit és egy nőt támadott meg egy 31 éves férfi. A sértettek megpróbáltak ellenállni, erre az áldozatpok közül a nőt félrelökte a férfit pedig többször bántalmazta. A rabló elvette a férfinél lévő pénzt majd áldozatát belökte a Szinva patakba. A rablással gyanúsított férfit hétfő délelőtt kapták el.
A városi kapitányság egy másik vasárnapi rablás elkövetőjét is elkapta, itt a lakosság segítségére is szükség volt. Egy idős nőt akartak kirabolni késő éjszaka. A 32 éves bántalmazta is a hölgyet, aki segítségért kiabált. A szomszédok meghallották és elkapták a rablót. Sikerült fogva tartaniuk a rendőrök megérkezéséig.
Miskolcon a múlt héten erősítették meg a rendőrséget, a város polgármestere és az igazságügyi miniszter találkozója után. A város bűnözésére egy botrány terelte a figyelmet: Pásztor Albert városi kapitány egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az utcai rablásokat az utóbbi időben mind cigányok követték el. Szavai miatt Pásztort előbb leváltották majd másnap visszahelyezték pozíciójába. Végül még több rendőrt kapott.