Több hét, mire hazahozzák Cozma gyilkosát
Egy, másfél héten belül Veszprémben lesz a Cozma-gyilkossággal gyanúsítható, Ausztriában őrizetbe vett két férfi, a sárbogárdi R. Sándor és a budapesti N. Győző, mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Derzsy Péter alezredes közölte: osztrák kollégáik adták ezt a gyors választ a megkeresésükre.
Derzsy az MTV Kékfény című műsorában később árnyalta kijelentését. Mint mondta, bár azzal számoltak, hogy másfél-két héten belül kiadhatják Ausztriából a két, alig egy napja elfogott gyanúsítottat, három hét azért minimum el fog telni a kiadatásig.
Veszprémi nyomozó vagy nyomozócsoport a kiadatásig nem utazik Ausztriába kihallgatni az őrizetben lévő gyanúsítottakat. Az ausztriai kihallgatás engedélyeztetése olyan bonyolult adminisztrációval járna, hogy addigra a gyanúsítottak már bizonyosan Veszprémben lesznek.
A veszprémi kézilabdások megkéselésének ügyében kizárólag három embert gyanúsítanak, Sztojka Iván enyingi lakost még körözik. Az alezredes szerint egészen bizonyosra vezető, hogy nincs több elkövető.
Sztojka Iván kézre kerítésére külön nyomozócsoportot alakítottak.
A veszprémi bárban mintegy 25-30 tagú társaság szórakozott, de a rendelkezésre álló adatok alapján a többiek nem vettek részt a bűncselekményben. Ezt videofelvételek, tanúvallomások és az adatgyűjtésekből származó más információk erősítik meg.
Az alezredes arról nem beszélt, hogy a bárban és az utcán lévő videokamerák felvételein konkrétan mi látható. A Független Hírügynökség szerint Marian Cozmát R. Sándor szúrta mellkason.
Derzsy Péter elmondta, hogy "ez a három ember elkülönülve a többiektől balhézott" a bárban. Mint mondta, a rendelkezésre álló adatok alapján "nem verték meg a pincérnőt, csak inzultálták", nem verekednek, csak pofont adnak, "láthatóan várták a megfelelő időpontot és embert és sajnos ennek során találták meg a későbbi áldozatokat".
Az alezredes közölte azt is, hogy a szórakozóhelyen a kézilabdások "nagyon kulturáltan viselkedtek és semmiféle alapot nem adtak a bűncselekmény elkövetésére".
Olaszország felé menekültek
A hartbergi autópályarendőrség információi szerint R. Sándor és N. Győző Olaszországba akart szökni. Őket az A2-es autópályán, Hartberg és Fürstenfeld tartóztatták fel és fogták el az osztrák rendőrök.
Otmar Mühl, a hartbergi autópályarendőrség nyomozócsoportjának vezetője a elmondta, vasárnap este fél 9 előtt kapták az értesítést kollégáiktól, hogy Nickelsdorfnál este átlépte a határt az az Audi, amellyel vélhetően a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjai menekülnek.
A gyanúsítottakkal egy nő is utazott, az ő szerepe az ügyben még nem tisztázott. Vélhetően az egyik gyanúsított barátnője.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.