Erős utórengés volt L’Aquilában
Erős utórengést éreztek kedden 19 óra 45 tájban Abruzzo régióban, ahol a hétfő hajnali földmozgás pusztított, valamint Rómában is, ahol több másodpercen át remegtek a házak. Az ANSA olasz hírügynökség kora este azt jelentette, hogy legalább egy halottja volt az utórengésnek is, későtt ezt a hírt visszavonták. Este élve hoztak ki a mentők egy lányt a romok alól.
Egy görög diákot, akit a közékori óváros egyik épületének romjai temettek maguk alá, már nem tudtak élve kimenteni. Vassilis Koufolias annak a négyszintes háznak a romjai alatt rekedt, ahol húgával és görög diáktársaikkal béreltek lakást. A mentőknek már hétfőn sikerült felvenniük a kapcsolatot az élve eltemetett fiúval, akinek az édesanyja is a tragédia helyszínére utazott, hogy tartsa benne a lelket. A katasztrófa-elhárítók folyamatosan telefonos kapcsolatban álltak Vassilisszel, miközben próbálták elbontani az összedőlt házat, de kedd reggel a fiú már nem adott életjeleket. A sikertelen mentés heves indulatokat váltott ki a helyszínen, voltak, akik a romeltakarítókat hibáztatták, azt állítva, hogy azok nem megfelelően használták a gépeket, és ez vezetett a görög fiatalember halálához.
A görög sajtó arról számolt be, hogy a térségben mintegy százhatvan görög egyetemista tanult, a többségük időközben már haza is tért Görögországba, egy részüket pedig – beleértve Vassilis testvérét is –, akik szintén sérüléseket szenvedtek, egy közeli város kórházában ápolják.
Az eddigi adatok alapján a hétfői földrengés 228 halálos áldozatot követelt, de több eltűnt ember után még kutatnak. Az elmúlt két napban 150 embert mentettek ki a romok alól, volt, akit 23 óra után szabadítottak ki, de egyre kevesebb a remény, hogy túlélőket találnak.
Közben több elsőosztályú olasz futballklub jelentette be, hogy felajánlja következő hazai mérkőzésük bevételét a károsultak javára. Így tett a Napoli, a Catania és a Siena. A klubok bejelentésével egyidőben azt közölte az Olasz Labdarúgó Szövetség, hogy az első- és a másodosztály összes csapatának játékosai egy perccel csenddel és fekete karszalaggal fejezik ki gyászukat a következő forduló mérkőzésein.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.