Megoldódik Eva Rhodes rejtélye
A NOL információi szerint most megtalálták a nő maradványait, a lap úgy tudja, Eva Rhodes bűncselekmény áldozata lett. A Független Hírügynökség szerint az állatmenhellyel szemközti tanyán találták meg a rendőrök Eva Rhodes holttestét, Bőny-Szőlőhegy közelében. A lakatlan tanya udvarán egy friss gödör látható és gumikesztyűk hevernek a földön.
Kérdésünkre az illetékes Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivóje nem erősítette meg az információt, ugyanakkor közölte, hogy az ügyben csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak. Kora este a rendőrség szóvivője azt közölte, nem találtak holttestet a tanyán.
A bőnyi Csizmás Kandúr Állatmenhely vezetőjét tavaly szeptember 10-én látták utoljára egy bevásárlóközpont parkolójában. Nyitott autóját és minden személyes iratát megtalálták az állatmenhelyen, róla azonban eddig semmit nem tudtak. Eddig államigazgatási eljárás keretében keresték a nőt, bár egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.
Sokan azt gyanították, hogy a brit állampolgárságú volt szépségkirálynő visszament Angliába, mert állatmenhelyétől megvonták az engedélyeket. Állítólag többször is összetűzésbe került a helyi hatóságokkal és állatvédőkkel, akik szerint a menhely nem felelt meg az előírásoknak.
A nő testvére ugyanakkor mindvégig kitartott amellett, hogy Eva Rhodes bűncselekmény áldozata lett. Judith Majlath szerint testvére alapítványa leginkább a kutyakereskedők szemét szúrhatta, mivel Rhodes munkásságával felhívta a figyelmet a kutyaviadaloknak és az állatkísérleteknek eladott kutyákra.
A most 65 éves Rhodes családja az ötvenes években hagyta el Magyarországot, a nő a hatvanas években kezdett modellkedni Londonban. Szerepelt John Lennon és Yoko Ono Rape című rövidfilmjében is, azonban alakításáért mindössze egy Lennon és Ono aláírásával ellátott albumot kapott, a beígért 25 ezer fontot nem fizették ki neki. A modell később Tom Rhodes építész felesége lett, majd miután elváltak, 150 ezer fontnyi magánvagyonát beáldozva hozta létre állatmenhelyét. Amikor Yoko Ono megtudta, hogy Rhodes új életet kezdett és az állatok megsegítésével foglalkozik, kiegyenlítette a régi tartozást, és a 25 ezer fontot az állatmentő alapítvány kapta meg.